Továbbra is tömegek hagyják el az országot
A más országba költöző magyarokról szóló adatot bejelentések alapján rögzítik, így ez a minimális számot jelenti – írja a Világgazdaság.
A kiköltöző magyarok túlnyomórészt a fiatal korosztályból kerülnek ki. A kivándorlók 45 százaléka 30 év alatti, háromnegyedük pedig még nem érte el a 40 éves kort. Ezek az arányok jelentősen eltérnek az itthoni népesség kormegoszlásától, vagyis a kivándorlók jóval fiatalabbak, mint a hazai átlagéletkor. Tavaly hárommilliárd eurót utaltak haza az átmenetileg, egy évnél rövidebb ideje külföldön lakók a jegybank korábbi adatai alapján. Ez 2011 óta megháromszorozódott, akkor még csak egymilliárd eurót küldtek – írja a lap.
Magyarország lakossága a kivándorlás, valamint a halálozások születéseket meghaladó száma miatt folyamatosan csökken, tavaly 9,8 millió volt, harmincezerrel kevesebb, mint 2015-ben. A KSH szerint hazánknak azonban vannak olyan régiói, ahol a nemzetközi vándorlásból adódóan kevésbé csökken a népesség. Ez jellemző az Észak-Alföldre, Közép-Magyarországra és Nyugat-Dunántúlra. Ezen belül is a legjelentősebben Győr-Moson-Sopron megyében, illetve Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Az ország települései közül kiemelkedik még Budapest, ahova 2016-ban szintén igen magas számban érkeztek külföldről. A többi megyében a nemzetközi vándorlásból adódó veszteség tapasztalható, ami növeli a népességcsökkenést, a legnagyobb mértékben Borsod-Abaúj-Zemplén megyében érzékelhető a kivándorlás hatása.