Tóth Ákos: Erről van szó!

A 168 Óra átalakítása befejeződött.

2017. szeptember 28., 06:20

Szerző:

A 168 Óra tartalma egy évvel ezelőtt megváltozott. Az átalakítás során arra tettünk kísérletet, hogy olyan lapot állítsunk elő, amely a más hasonló termékektől eltérő módon közelít a feldolgozandó témákhoz.

Mivel szerkesztőségünk rendületlenül hisz az értelemben, arra törekedtünk, hogy a főbb társadalmi mozgásokat több irányból közelítsük meg, hogy olvasóink ne a különféle szekértáborok zajától megsiketülve legyenek kénytelenek véleményüket kialakítani, hanem a tények birtokában. Célunk az volt, hogy a 168 Óra egyfajta igazodási ponttá váljon. Úgy akartunk teret adni a polgári értékrendnek is, hogy aközben senki, egyetlen pillanatra se kérdőjelezhesse meg rendíthetetlen baloldali-liberális elkötelezettségünket.

Egy év alatt számos emlékezetes cikket, interjút, tényfeltáró cikksorozatot publikáltunk – ez utóbbi kapcsán érdemes megjegyezni, hogy az elmúlt nyolc év egyik büntetőjogi következménnyel is járó botrányát, az úgynevezett Voldemort-ügyet a 168 Óra tárta fel.

E törekvésünkből következik, hogy cikkeink mélyebbek, részletesebbek, alaposabbak, elemzőbbek lettek – egy-egy téma befogadása tehát nem könnyű feladat. Ezért már a kezdetektől alapvető feladatunknak éreztük, hogy olvasóinknak segítséget nyújtsunk ebben. A mostani átalakítások azt a célt szolgálják, hogy az olvasást élménytelibbé, a megértést könnyebbé, a tartalmat befogadhatóbbá tegyék, a lapot meghittebbé, otthonosabbá, mégis frissebbé, modernebbé.

Tartalmunkat úgy bővítettük, hogy azok is kedvüket lelhessék benne, akik eddig esetleg hiányolták a technikai újdonságokkal vagy az autózással kapcsolatos híreket, esetleg az életmóddal kapcsolatos cikkeket.

A 168 Óra átalakítása befejeződött.