Török Gábor: ellenzéki szépségverseny volt a vasárnapi vita
Az elemző szerint az érdemi vita hiánya volt a jellemző az ellenzéki miniszterelnökjelöltek vasárnapi szereplésére.
„A közel kétórás vitában érdemi, közvetlen ellentét alig-alig alakult ki, az egész inkább hasonlított egy szépségversenyre, mint politikai vitára” – fejtette ki véleményét Török Gábor az Indexen. A politikai elemző szerint a vita résztvevő úgy ítélték meg, hogy a magyar közélet és főleg a támogatóik nem értékelnék a konfrontációt.
„A főszereplők többször is felvonultak, mindenki igyekezett az előnyösebb oldalát megmutatni, amint a kamera rájuk szegeződött, szinte mindig ugyanazt hangsúlyozta, ugyanazt erősítette. Látszólag tehát nem is egymással mérkőztek, hanem a saját pozícionálásukkal, imázsukkal foglalkoztak” – fogalmazott Török Gábor.
Hozzátette: mindenki a lehető legmegszokottabb szerepét vitte a műsorban. Jakab Péter „az őszinte és kemény srác, a nép egyszerű fia, a kisemberek védelmezője” volt, Márki-Zay Péter igyekezett mindenben elütni a többi jelöltől, Karácsony Gergely a szokásos „közös nevezőről” szóló szólamokkal operált, Fekete-Győr András „az új fiú szerepét adta elő”, Dobrev Klára pedig a szakértelem képviselőjeként prezentálta magát – írja az elemző.
(Kiemelt kép: Jakab Péter / Facebook)