Több ezren az augusztus 20-i ünnepi rendezvényeken
Több ezren vettek részt az augusztus 20-ai ünnepi rendezvényeken - közölte a kormányszóvivői iroda. A tájékoztatás szerint több ezren voltak kíváncsiak a Hősök téri tisztavatásra és az azt követő haditechnikai bemutatóra, amelynek különlegessége volt, hogy itt búcsúztak a honvédség kötelékéből leszerelő MiG-29-es repülőgépek. Nagy érdeklődés fogadja a Kossuth téri rendezvényeket is. Megnyitott a Szent István király udvara elnevezésű történelmi játszóház, amelynek legnépszerűbb eleme a lovas íjászbemutató és az István király ítélkezését bemutató színpadi program.
A gyermekek játékos lovagi próbákon (íjászat, lovaglás, kardforgatás) vehetnek részt. Az első 300, a teljes próbát teljesítő gyerek ingyen kóstolhatta meg a 13.30-kor a térre érkező ország tortáját is.
A téren nagy sikere van a pékek fejedelmi rendjének közreműködésével megvalósuló kenyérfesztiválnak is, amely hagyományos kenyérsütéssel, látványpékséggel, népi játékokkal és zenés-táncos produkciókkal várja a térre látogatókat.