Tisztogatás a DunaTV-ben: "Rövidtávon nincs félnivalója senkinek"
A Duna Televízió frissen megválasztott vezérigazgatója a Kárpát-medence televíziójává tenné a csatornát. Ókovács Szilveszter jövő szeptembertől elindítaná a magas kultúrát közvetítő Duna 2-t is. Első dolga a médium élén saját stábjának elhelyezése lesz, de - mint mondta - a televízió jelenlegi dolgozóinak rövidtávon nem kell elbocsátásoktól tartaniuk.
A Duna TV újonnan megválasztott vezérigazgatójának első dolga lesz, hogy megtudja, mikor állíthatja munkába a helyettes-jelöltjeiből álló öt-hattagú stábot.
Ókovács Szilveszter leszögezte: ez nem jelenti azt, hogy ne számítana a csatorna több mint ötszáz dolgozójára. Ahhoz azonban, hogy meg tudják őrizni az értékeket, és emellett újakat is létrehozhassanak, olyan csapatra van szükség, amellyel mindez véghez vihető - tette hozzá.
Arról, várhatóak-e elbocsátások, a vezérigazgató azt mondta: nincsenek olyan információi, hogy ilyesmire szükség lenne. Habár nagy változások előtt állnak a közmédiumok, rövidtávon nincs félnivalója senkinek - jelentette ki Ókovács Szilveszter az
InfoRádióban.Az új vezető a műsorszerkezet esetleges változásairól úgy nyilatkozott: ha rajta múlik, akkor a Duna Televízió egyes csatornája továbbra is közéleti adó marad, ahol ugyanúgy jelen lesznek a szórakoztató műfajok, mint a hírek.
Ezek mellett nagy hangsúlyt kapnak majd a határon túli területek is. A cél, hogy ezeket úgy kapcsolják be a Duna TV vérkeringésébe, mintha az adó a Kárpát-medence televíziója volna, amivé egyébként válni is szeretne - fűzte hozzá.
A szándékai szerint jövő szeptembertől induló Duna 2 pedig például a német 3Sat, vagy a Mezzo tévé mintájára színházi- és operaelőadásokat, dokumentumfilmeket, illetve kulturális témájú beszélgetéseket sugározna - tájékoztatott Ókovács Szilveszter.
Szerinte mindkét adót non-stop üzemmódban kellene sugározni, mert, mint mondta: minden elvesztegetett perc a kitűzött célok rovására mehet.
A finanszírozásról a vezérigazgató úgy vélekedett: azt már megtanulta előző munkahelyén, a HírTV-ben, hogy minimális pénzből is lehet értékelhető adást kihozni, és itt is ez a szemléletmód lesz a jellemző. Hozzátette: igyekszik majd minden forintot műsorgyártásra fordítani, és hadra fogni azokat, akiket csak lehet.
Megválasztották a négy közmédium vezérigazgatóját
A Közszolgálati Közalapítvány kuratóriuma megválasztotta csütörtök délután Medveczky Balázst a Magyar Televízió, Jónás Istvánt a Magyar Rádió, Ókovács Szilvesztert a Duna Televízió, Belénessy Csabát pedig a Magyar Távirati Iroda vezérigazgatójává - közölte Balogh László, a kuratórium elnöke.
A vezérigazgatók jelölése több lépcsős folyamat: a Médiatanács elnöke minden intézmény élére két-két embert jelöl. Róluk először a Médiatanács dönt - ebben a testületben csak olyan tagok ülnek, akiket a Fidesz javasolt korábban.
Ha a Médiatanács elfogadja a jelölteket, a nevek a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriuma elé kerülnek. Első körben a kurátorok kétharmadának kell kiválasztaniuk a megfelelő jelöltet. Második körben elég sima, feles többség is.
A testületnek nyolc tagja van, három kormánypárti és három ellenzéki. A kuratórium elnökét és még egy tagját a Médiatanács elnöke delegálja - számolt be az InfoRádió.
Múlt héten már szavazott a kuratórium, de nem volt meg a szükséges többség. A szavazati arányokról hivatalosan nem nyilatkoztak, sajtóhírek szerint azonban a fideszes delegáltak tartózkodtak.
Több lap is azt írta, első körben nem is a valódi jelölteket nevezték meg. Az Index úgy értesült, valószerűtlen volt, hogy első körben megkapják a jelöltek a kétharmados támogatást, ezért tűnnek fel csak a második körben a valódi jelöltek. Ugyanazokat az embereket ugyanis nem lehet ugyanazon intézmény élére javasolni.