Tiltakoznak a Fidelitas ellen a roma fiatalok, mert belekeverték Soros Györgyöt a romagyilkosságokkal foglalkozó konferenciába

2019. február 14., 11:02

Szerző:

Felháborodását fejezte ki a Terno Drom - Fiatal Út Egyesület nevű roma fiatalokból álló szervezet a Fidelitas keddi sajtótájékoztatója miatt, amelyet az ifjú fideszesek egy, a Debreceni Egyetemen pénteken tartandó konferencia ellen szerveztek.

A rendezvény fő témája a tíz évvel ezelőtti, romák elleni rasszista gyilkosságsorozat volt, illetve társadalmi, politikai hatásai. Ennek ellenére a Fidelitas pusztán az előadők személye miatt úgy értékelte a konferenciát, hogy valójában a Soros György által támogatott politika tette be a lábát az egyetemre.

Behir beszámolója szerint kormánypárti ifjúsági szervezet sajtóközleménye szerint például az egyik előadó, Gulyás József bűne az, hogy a már 9 éve megszűnt SZDSZ alapító tagja és parlamenti képviselője volt. Mellékesen persze ő vezette a romák elleni gyilkosságokkal foglalkozó parlamenti bizottságot.

Felrótták azt is a szervezőknek, hogy a 168 Óra munkatársa, Ónody-Molnár Dóra lesz az esemény moderátora, aki, „az olvasók érdeklődése hiánya miatt megszűnt Népszabadság munkatársa volt, s munkájának jelentős része a polgári kormány támadásából áll”. Gondjuk volt még azzal is, hogy a sorosistának tartott Magyar Helsinki Bizottság jogásza is előadást tart majd a rendezvényen.

A Terno Drom roma szervezet közleményében azt írta:„ politikai köntösbe bújtatva gyalázzák meg a romák ellen elkövetett rasszista támadasok áldozatainak emlékét azzal, hogy a rasszista indíttatású gyilkosságsorozatról szóló debreceni konferencia ellen tiltakoznak”.

Mélyen elítéljük azt, hogy Önök számára a hat halálos áldozat, köztük egy 5 éves gyermek emléke sem szent, ha alkalmat találnak a propaganda terjesztésére. Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy Önök Sorosista rendezvénynek titulálnak egy olyan eseményt, amelyet a romák ellen elkövetett gyilkosságok áldozatainak emlékére szerveznek - írta a szervezet elnöke, Kiss Márió.