Tévéelnök-választás: a Fidesz szerint nem a törvény számít

Ne szavazzanak a pénteki tévéelnök-jelölés és tévéelnök-választás során a Magyar Televízió (MTV) Közalapítvány kuratóriumi elnökségének alig négy nappal korábban mandátumot nyert tagjai - kezdeményezte a testületben helyet foglaló egyik fideszes delegált.

2008. május 29., 21:30

"Így nem hozná sem magát, sem a többi tagot, sem a pályázókat senki olyan helyzetbe, hogy olyanok döntenek, akik sem az indulókkal nem találkoztak, sem azok pályázatát nem ismerik" - indokolta javaslatát csütörtökön az MTI-nek Szabó László. Közlése szerint kezdeményezését napokkal korábban írásban és szóban is közölte Czeglédi László kuratóriumi elnökkel, de választ mindeddig nem kapott.

"Én nem fogok törvényt szegni senki kérésére" - reagált Czeglédi László kuratóriumi elnök az MTI megkeresésére a nap folyamán; mint mondta, a frissen megválasztott delegáltak már megismerkedhettek a tisztségért versenybe szállók pályázataival. "Ilyen lehetőség nincs" - kommentálta a kezdeményezést, hozzátéve, valamennyi testületi tagot ugyanannyi jog illet meg.

"Holnap választani fogunk" - írja tagtársaihoz címzett, az MTI-hez is eljuttatott csütörtöki levelében a testületbe szabad demokrata jelöltként bekerült Kozák Márton. A pályázók közül a tíz éve médiakurátorkodó, egykor BBC-nél dolgozó Szente Péter által támogatott Székely Ferencet, "a remek pályázatot író" Szabó Stein Imrét, "az elnökként ellentmondásos, de alapvetően vitathatatlanul pozitív teljesítményt nyújtó" Rudi Zoltánt és "a körön kívülről érkező" Hammer Ferencet emeli ki. Levele szerint ők azok, "akikről elképzelhető, hogy többé vagy kevésbé sikeresen, de el tudják vezetni Magyarország legfontosabb kulturális intézményét. Meglátjuk, melyikük tudja a legtöbb támogató szavazatot begyűjteni", de neki és a másik szabad demokrata delegáltnak, Rajk Lászlónak "az a fontos, hogy mihamarabb elnöke legyen az MTV-nek". "A kormánypártokat szerződés köti egymáshoz, a lehetséges mértékig lojálisaknak kell lenniük egymáshoz, az ellenzékiek között viszont nincs ilyen kényszer. Az a közös bennünk, hogy nem vagyunk kormányon - ennyi" - reagált az őt delegáló pártot a koalíció bomlása után álellenzékiséggel vádoló kijelentésekre.

Szabó László e-mailben reagált Kozák Márton véleményére. Úgy fogalmaz: "Örülök, hogy holnap fogtok választani - múlt héten is megtehettétek volna. Tiszteletben tartom a személyi döntéseteket, Te is tartsd hát tiszteletben az enyémet." Hangsúlyozta: nem politikai, hanem szakmai lépésnek szánták, hogy a nyilvánosság előtt elmondták, kit támogatnak. "Hiszen akkor már világos volt számunkra: nem megegyezni akarnak a szocialisták, hanem behozni az új kurátorokat és erőből választani. Lám, így is lett, méghozzá az SZDSZ és az SZDSZ-es kurátorok asszisztálásával" - fogalmazott. Szabó László levelében hangsúlyozza, hogy az új kurátorok megválasztásának jogszerűségét sosem vitatta. "Az ízlésességét igen. Azt pedig ízlést és jogszerűséget is sárba tiprónak tartom, hogy azért obstruáltátok múlt pénteken az elnökségi ülést és az elnökjelölést, hogy egy hétre rá, felbruttósodva tudjatok szavazni" - írta.

Pénteken - rendhagyó módon - másodszor fut neki a kuratóriumi elnökség, hogy a folyamatban lévő pályázaton belül jelöltet állítson az elnöki posztra - írja az MTI. (A korábbi gyakorlat az volt, hogy ha sikertelen volt a jelöltállítás vagy az elnökválasztás, az elnökség új pályázatot írt ki.) Az egy héttel korábbi első körben ugyanis a szocialista és a szabad demokrata delegáltak távolmaradása miatt határozatképtelen volt az ülés.

Azóta, hogy a koalíció felbomlása miatt felborult kormánypárti-ellenzéki arányokat helyreállítsa, a parlament hétfőn négy újabb, az MSZP által delegált tagot választott, így a kormánypárt hét küldötte mellett három Fidesz-, két SZDSZ-, valamint egy-egy MDF- és KDNP-delegált van a testületben.

Az új tagok szavazásának vagy nem szavazásának kérdése azzal nyer különös jelentőséget, hogy az elnökjelöléshez kétharmados szótöbbségre van szükség, márpedig ha az összes többi elnökségi tag egy induló mellé áll, a Fidesz és a KDNP delegáltjai ellenében tehetnek személyi javaslatot a társadalmi szervezetek képviselőivel kiegészült nagykuratóriumnak. Ennek szintén kétharmaddal kell áldását adnia a személyi javaslatra, hogy a pályázó elnyerje a március eleje óta betöltetlen elnöki tisztséget.

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.