Kiderült, mennyit lehet keresni a TEK-nél

Megkérdezték, a Terrorelhárítási Központ pedig végül válaszolt, meglepő adatokkal.

2022. június 4., 16:41

Szerző:

Mindösszesen 1279 fő dolgozik a magyar Terrorelhárítási Központ (TEK) állományában, azt a titkos állományt nem számítva, akikről nemzetbiztonsági okokból nem adhatnak ki információt. Ezt válaszolta a központ az Alfahír megkeresésére Pekó János rendőr alezredes, a TEK megbízott igazgatója.

Tájékoztatásából az is kiderült, a testületnél az átlagos bér bruttó 756 ezer forint, ami messze meghaladja a rendőrök átlagkeresetét.

Az is kiderült, az 1279 főből 990-en vannak a terrorelhárítóknál hivatásos szolgálati jogviszonyban, 981 fő pedig fizetésén felül még fegyverpénzt is kap. A kiemelkedő fizetések annak köszönhetőek, hogy 2022. január 1-én jelentős béremelést vezettek be a szervezetnél. Az Alfahír emlékeztet, a létszámon felül vannak olyan, nyilvánosságra nem hozható létszámban és pozícióban alkalmazott személyek is, akik az operatív, titkosszolgálati feladatokban vesznek részt. Nemzetbiztonsági okokból az erre vonatkozó információk közlése a hatályos törvények értelmében megtagadható, így ezeket nem ismerhetjük meg.

(Kiemelt kép: A Terrorelhárítási Központ munkatársai a VII. kerületi Szövetség utca egyik lakóházánál 2016. október 28-án, miután bejelentés érkezett arról, hogy egy lakónál fegyvert vagy annak utánzatát látták. Fotó: Lakatos Péter / MTI)

Tegnap 16:25

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.