Temetetlen árok

– Vajon van-e Magyarországon mélyebb árok, mint az ő sírjuk? – kezdte beszédét Iványi Gábor metodista lelkész Tatárszentgyörgyön, a február 23-án megölt Csorba Róbert és kisfia koporsója fölött. – És nem akarjuk hinni, hogy velük együtt az utolsó reményünket is eltemetjük a tekintetben, hogy lehet-e demokratikus Magyarországon élni...

Masíroz a gárda

Iványi nem először prédikált roma áldozatok temetésén. Ott volt azon is, amelyen tavaly novemberben a Nagycsécsen megöltektől vettek végső búcsút.

Egy fiatalember szerint Iványi az ország lelkiismerete: – Amit ő mondott, az volt az első nyilvános antirasszista beszéd. Elítélte a gyűlöletet, a megvetést, a kirekesztést, és bocsánatot kért minden gonosz szóért, amely elhangozhatott a nemzetalkotó kisebbséggel szemben.

A lelkész arra is utalt, hogy a településen 2007 decemberében gárdisták vonultak. – Könnyű lenne Istenre kenni, hogy miért nem vigyázott erre a kisgyermekre és édesapjára. De mi vagyunk, akiknek vigyáznunk kellett volna rájuk. Mi vagyunk, akik ahelyett, hogy ezt tettük volna, fenyegettünk, ijesztgettünk, nem álltuk útját azoknak a gonosz alakulatoknak, amelyek ebben a faluban is végigmasíroztak.

– Most kéne, hogy Bayer Zsolt és Morvai Krisztina a fiatal özvegy szemébe nézzen – szólt oda társának egy középkorú férfi.

– Bár nem tudni egyelőre, kik öltek ezúttal, ami itt történt, több mint gyilkosság. Sokan úgy érzik: vadászat indult ellenük – indokolja beszédét Iványi Gábor, s hozzáteszi: – Elálltam volna, ha a köztársasági elnök vagy a polgármester asszony beszél a temetésen.

– Ha nem lehet az elkövetők bőrszínéről beszélni, akkor az áldozatokéról sem, mert az is feszültséget kelt – mondja Berente Imréné polgármester néhány nappal a temetés után.

Nagyon elkeserítik a történtek. – Megbélyegezték a falut, az etnikai konfliktusnak áldozata lett. A gárda felvonulása verte ki először igazán a biztosítékot, majd a romák elleni támadások közül is az itteni kapott hatalmas visszhangot – háborog. – Mindkét eset a békés együttélést tépázta meg.

A médiaeseménnyé lett gyászszertartás rendbontás nélkül zajlott. Közben rendőrök cirkáltak a faluban, ott sem akadt dolguk.
A gárdisták csaknem négyszázan voltak. Egyik helybeli szerint voltak, akik május elsejei rendezvénynek vélték, a többségben azonban félelmet keltettek.

Átok alatt

Egy asszony, aki a romák elleni erőszak ellen tiltakozott a temetésen, attól tart, a cigányok sem tűrik már sokáig, hogy a gyerekeik rettegésben élnek. – A gárdisták szívtelen, lélektelen emberek, nem gondolnak bele, hogy ha kitör a polgárháború, az ő családjuk is bajba kerül. Átok alatt lesznek egész életükben.

Vasárnap a katolikus templom előtt gyülekeznek a falubeliek. – A plébános az azóta tartott miséken is csak fölemlítette a történteket. Konkrétan állást foglalni addig nem lehet, amíg nem fogják el a tetteseket – véli egy gyülekezetbeli.

Szerinte először az országnak kellene elszámolnia azokkal a milliárdokkal, amelyeket a romák felzárkóztatására felvettünk. Azt azért megjegyzi: – Tavaly huszonhét roma gyerek született, annyit kereszteltünk. Magyart csak ötöt.

A polgármester szerint nem kétséges, a jobb módúak költöznek majd el. Most sem élnek itt sokan, 1947-en vannak. A roma lakosok számát 20-25 százaléknyira becsülik. – Az iskolában az arányuk a 35 százalékhoz közelít. Akárcsak országszerte, a rendszerváltozás után az első munkanélküliek itt is a romák lettek. Közülük sokan segélyből, fekete- vagy alkalmi munkából élnek.

Nem akarja szépíteni a helyzetet, akadnak konfliktusok. – Van egy-két család, amelyet érdemes volna a hatóságoknak lefülelni. Kisebb lopások is előfordulnak, és van, akinek az erdejét irtják illegálisan. De nem voltak olyan mélyek a nézeteltérések, hogy gyilkossághoz vezessenek.

– Eddig legalábbis – mondja Erzsi, a megölt fiatalember édesanyja. Vakolatlan, kerítés nélküli a háza. Alig pár méterre a kiégett épület, amelyben a fiáék laktak.

A bejárati ajtóval szemközt keretezett fekete-fehér fotó a falon. Huszonöt éve készült, őt és elsőszülött, most temetett fiát ábrázolja. Nem volt ott a temetésen, nem volt hozzá lelkiereje.

Most vele van a helyi cigány önkormányzat elnökhelyettese, Horváth Lídia is. Elsősorban is köszönetet mond:
– Mélyen megérintett bennünket, hogy sokan tiszta szívvel részvétet nyilvánítottak. Úgy éreztük, mégsem vagyunk egyedül.
Szeretné, ha Erzsiék kapnának adományokat.

– Be kellene szerelni a riasztót, betonkerítésre is szükség volna.

Csukják az ajtót

Lídia szerint Iványi Gábor jól beszélt. – Csak a politikusoknak köszönhetjük, ahol tartunk. Azóta van fajgyűlölet, hogy az állam engedte a gárdistákat vonulni.

Az asszonyok szerint a romákat megpróbálják likvidálni. – A környező falvakban is táblák vannak kirakva: „Meghaltok, cigányok!” – méltatlankodnak. – Alig merünk az utcára menni...

Nem tudnak napirendre térni afölött sem, ahogy a nyomozás indult.

– Most írták ki a tévében, hogy a doktornak nincs is szakvizsgája – hitetlenkedik Erzsi. – Mit véljen az ember: a fiamat ki ölte meg, ha már benne van a rendőrség, benne vannak a politikusok, benne van az orvos is?

– Minket kiszorított a társadalom a civilizált életből – szögezi le keserűen a kisebbségi képviselő. – Az állam sem törődik velünk. Mindig mondták, legyen iskolánk, akkor jobb élet vár ránk. Ebben bíztam én is, amikor 38 és 44 évesen is beültem az iskolapadba. Több végzettségem van, mégis egy helyben állok. Ha beadom az önéletrajzom, még arra se méltatnak, hogy visszaszóljanak: nem én kaptam az állást.

Úgy emlékszik: régen, ha kimentek az egyik gyárból, a másikba máris felvettek őket. Nem nézték, hogy romák.

– Jaj, most meg majd, ha meghallják: tatárszentgyörgyi lakos, rögtön csukják az ajtót. Nagyon meglőttek minket munka szempontjából is.