Tarifaemelés után – egyre több taxis akar visszatérni a pályára

Minden tarifaemeléskor 10-15 százaléknyi utas lemorzsolódik az első egy-másfél hónapban, de aztán a trend visszaáll – mondta az Országos Taxis Szövetség elnöke.

2022. június 1., 19:10

Szerző:

Metál Zoltán hozzátette, a 2019-es 7000 főről a pandémia alatt 5000 alá csökkent a budapesti taxisok száma  Jelenleg mintegy 5100-an dolgoznak a főváros útjain – közölte az InfoRádiónak.

Mint ismert, május 9-től emelkedtek a taxis tarifák Budapesten, az alapdíj 1000 forintra, a kilométerdíj 400 forintra, a percdíj 100 forintra nőtt. Az Országos Taxis Szövetség elnöke elmondta: folyamatos az érdeklődés azon taxis kollégák részéről, akik ideiglenesen, illetve hosszabb távon más munkát választottak, miután van utazási igény.

Ahogyan az várható volt, és előre prognosztizálták, a tarifaemelést 10-15 százalékos fuvarszám-csökkenés kíséri, de ez társaságonként nagyon eltérően jelentkezik, van ahol mit sem érzékelnek belőle. A helyzet a tarifaelmést követő egy-másfél hónapban rendeződhet - tette hozzá Metál Zoltán.

Több, a taxizással ideiglenesen felhagyó sofőr próbálja a különböző adminisztratív dolgait korrigálni, a lejárt engedélyeiket pótolni, tehát ha nem is azonnal lesz tapasztalható létszámemelkedés, de azért folyamatban van – mondta az elnök.

(Kiemelt képünk: taxis tüntetés Fotó: Karancsi Rudolf / 168)

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.