Tarthatatlan a szúnyoghelyzet: a fél országban azonnali intézkedésre van szükség

Tizenegy vármegyében, 358 településen lesz szúnyoggyérítés a héten – közölte a szúnyogirtási program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).

2023. július 3., 19:27

Szerző:

A Duna mentén a Szigetközben, a Dunakanyar településein, Mohácson és a környező falvakban végeznek földi gyérítéseket. A szúnyogok elleni védekezés érinti Csorna környékét, Tatát, Baranya, Tolna és Zala vármegye számos települését, továbbá Szolnok térségét is.

Az elmúlt hetekben a lárvák biológiai módszerrel történő gyérítése mellett az ország számos területén szervezett csípőszúnyog-gyérítésre is szükség volt. A már kifejlett szúnyogok ellen a településeken belül, földi permetezéssel védekeznek. A legtöbb térségben úgynevezett ULV-eljárást alkalmaznak, amely során a gépjárműre szerelt berendezés apró cseppekre bontja a készítményt, amelyből alig több mint fél litert juttatnak ki hektáronként – ismertették.

A technológia a közlekedést nem zavarja érdemben, mivel a keletkező permetfelhő csak kis mértékben észlelhető, szemben a ritkábban használt melegködös eljárással. Számos szúnyogfaj kifejezetten emberközeli életmódot folytat, a rovarok az esős időszakok után jelennek meg nagy számban a lakókörnyezetünkben. A lakosság is sokat tehet a szúnyogok élőhelyeinek felszámolásáért, a ház körüli teendőkről a Nemzeti Népegészségügyi Központ honlapján olvasható tájékoztató.

 (Kiemelt képünk: illusztráció. Fotó: MTI/Mohai Balázs)

Magnézium tablettát szinte mindenki szed, vagy önmagában, vagy valamilyen multivitamin részeként. Azonban egyáltalán nem mindegy, hogyan visszük be a szervezetbe a magnéziumot, mert hiába szedi a legdrágább tablettát, nem fog felszívódni, ha ezt a néhány szabályt nem tartja be.

Újabb rekordot döntött meg Orbán Viktor. A miniszterelnök immáron (2024. október 21-én) 5259 napot töltött el összesen a miniszterelnöki székben.