Tarlós tarolhat

Kétharmados fővárosi győzelmet jósol Tarlós Istvánnak a Gallup. A többi közvélemény-kutató szerint nyáron valamelyest csökkent a Fidesz tábora.

2010. szeptember 24., 05:15

Meggyőző fölénnyel szerzi majd meg a főpolgármesteri posztot Tarlós István, és várhatóan stabil fideszes közgyűlési többség támogatásával veheti át a főváros vezetését - közölte szeptemberi felmérése alapján a Gallup. A közvélemény-kutató szerint Tarlós akár a leadott voksok kétharmadát is megszerezheti: jelenleg őt a budapestiek 44 százaléka, a biztosan szavazóknak pedig 69 százaléka támogatja, ezzel szemben Horváth Csaba, az MSZP jelöltje a biztos szavazók 21 százalékát, míg a jobbikos Staudt Gábor 6 százalékát, az LMP színeiben induló Jávor Benedek pedig 3 százalékát tudhatja maga mögött.

A Gallup 40 százalékpontos Fidesz-KDNP előnyt mért az MSZP-vel szemben a biztos szavazó pártválasztók körében, a kormánypártok ugyanis 64 százalékon, a szocialisták 24 százalékon, míg a Jobbik 7 százalékon, az LMP pedig 6 százalékon áll. Az intézet szerint ettől függetlenül valamennyi parlamenti párt bekerül a Fővárosi Közgyűlésbe.

A többi közvélemény kutató egyelőre csak korábbi felméréssel rendelkezik.

A Századvég augusztusi közvélemény-kutatása szerint a Fidesz-KDNP a nyár végén biztosan számíthatott az állampolgárok túlnyomó többségének támogatására. A három parlamenti ellenzéki párt együttes támogatottsága alig haladta meg a kormánypártokénak a felét. A Századvég júliusi budapesti közvélemény-kutatási eredményét úgy foglalta össze, hogy soha sem volt még nagyobb esélye annak, hogy a Fidesz főpolgármester-jelöltje nyerjen Budapesten. Akkor Tarlós István kétharmados támogatottsággal bírt a fővárosi biztos szavazók körében.

A Medián viszont augusztus elején azt állapította meg, hogy a választani tudó biztos szavazók körében némileg csökkent, de összességében továbbra is jelentős a Fidesz előnye, és derűlátás uralkodik az Orbán-kormány eddigi munkájának megítélésében. Két hónappal az önkormányzati választás előtt nagyjából ugyanakkora volt a választópolgárok részvételi kedve, mint az országgyűlési választások előtt hasonló időszakban. A választói aktivitás a nyár eleje óta a Fidesz és az LMP táborában csökkent, míg az MSZP és a Jobbik szavazói körében nőtt, és részben ennek következménye az is, hogy a választani tudó „biztos” szavazók körében a Fidesz támogatottsága csökkent, a szocialistáké pedig néhány százalékponttal nőtt.

A TÁRKI Társadalomkutatási Intézet - a Mediánhoz hasonlóan - júliusban jelentős Fidesz-előnyt mért, bár szerinte is csökkent a jobboldali tábor, az MSZP támogatottsága pedig valamelyest nőtt.