Tarlós István: Vannak, akik túl erősnek gondolnak

„Vannak állandó izgalmi állapotban lévő kerületi polgármesterek, akik térdből behajlított lábakkal rohangálnak a Parlament folyosóján... és szélsőséges elképzeléseket próbálnak terítékre venni.” Egy rádióinterjúban így beszélt a budapesti főpolgármester azokról a fideszes képviselőkről, akik szeretnék, hogy az új önkormányzati törvény tovább erősítse a kerületeket a fővárossal szemben.

2011. május 25., 20:01

A Belügyminisztérium tervezete másféle lehetőségeket vázol fel. Az egyik szerint az összes kerület helyén csak elöljáróságok maradnának. A második változat Cityre, Budára és Pestre osztaná a várost, míg a harmadik szerint maradnának a jelenlegi önkormányzatok, ám változna a munkamegosztás: az infrastruktúrával kapcsolatos feladatokat a főváros végezhetné.

A főpolgármester a 168 Órának elmondta, bármilyen lényeges változtatás csak 2014-től léphet hatályba.

„Tessék például arra a változatra gondolni, hogy sokkal kevesebb kerület lesz – ami nem a legkeményebb verzió” – fogalmazott.

Tarlós István ugyanakkor nagyon kevés esélyt lát arra, hogy a fővárosban megszűnjön a kerületi önkormányzatiság.

„Aki ilyen döntést hoz, simán elveszíthet egy parlamenti választást. Szóval nem lehet tizenvalahány polgármesternek azt mondani: téged ugyan megválasztott a nép négy évre, a jövő évtől mégis ki vagy rúgva. Nem vezethetők be ilyen és hasonló szabályok ciklus közepén, csak ciklusváltáskor. Amikor tehát kritikát fogalmazok meg, nem önös érdekből teszem, mert ha 2014-től egy brutálisan rossz önkormányzati törvényt akarnának bevezetni, akkor egyszerűen elveszítem az érdeklődésemet a politika iránt. Oszt jó napot. Valójában a kormányzó párt érdeke, hogy ne fogadjon el nagyon rossz önkormányzati törvényt: ez számára több mint veszélyes.”

A főpolgármester részt vesz a jogszabály előkészítésében, az érintett minisztériumok egyeztettek a főváros vezetésével.

„Az egyetlen erő, amely a mi véleményünket nem kérdezte, a parlamenti frakciónak az a része, amely kétségbeesetten ügyködik azon, hogy huszonháromféle főváros legyen. Ez a parlamenti folyosón forgalmazott változat azért is nagyon necces, mert Rogán Antal nevét viseli, miközben én őrzöm Rogán SMS-ét arról, hogy ez nem az ő javaslata. Valaki alaposan átírta, amit ő kiadott a kezéből, de rajta felejtette az V. kerületi polgármester nevét.”

A Tarlós Istvánnal készült interjút teljes terjedelmében elolvashatja a csütörtökön megjelenő, legfrissebb 168 Órában.