Tanárt vernek, leköpik a bírót, fegyvert fognak a rendőrre

Míg a rendszerváltás előtt „periferikus” bűncselekménynek számított az önbíráskodás, ma szinte túlzás nélkül állítható: az önbíráskodók országa lettünk. Noha – fogalmaz Tóth Mihály büntetőjogász – a jog sokkal szűkebben értelmezi az önbíráskodást, mint a közvélemény. A törvény szerint önbíráskodás az, ha valaki vélt vagy valós anyagi igényét érvényesíti erőszakkal vagy fenyegetéssel.

– A rendszerváltozás előtt nem alakulhatott ki hitelező–adós-viszony – folytatja Tóth Mihály. – Akkoriban legfeljebb kártyaadósság-szerű behajtásokat intéztek az emberek maguk. Azóta nálunk is kialakult a piacgazdaság, s az üzleti élet szereplői közül sokan ma is a kiskapukat keresik, hogy kibújjanak a tartozásuk alól.

Az önbíráskodók pedig különféle módszereket vetnek be: például rajtaütésszerűen elfoglalnak gyárakat, műhelyeket. Gyakoribb, hogy bántalmazással fenyegetik meg az adóst vagy családját. Nem ritka a testi fenyítés.

Tóth Mihály azt mondja, a jogalkotás időben felismerte az önbíráskodás terjedését, és nem is késett a „válasszal”. Míg ez a cselekmény 1979-ben egy év szabadságvesztéssel sújtható vétség volt, jelenleg már bűntett, és akár öt év börtönnel járhat.

Ám a szigor csak látszólag vezetett eredményre. A rendőrségi statisztika szerint 2003-ban 954, manapság 700-800 esetben vált ismertté e bűntett. Tóth Mihály állítja: számos önbíráskodási eset rejtve marad a nyilvánosság és a hatóság előtt.

– Akinek tartoznak, az sokszor azért kerüli meg a hatóságokat, mert a tartozás nem legális ügyletből keletkezett. Hanem például uzsorakölcsönből.

Egyre gyakrabban toroljuk meg

Önbíráskodáshoz vezethet az is, hogy gyakran lassú az igazságszolgáltatás. A tartozást sokszor nem is tudja behajtani a bírósági végrehajtó, ráadásul a végrehajtás költségei gyakran elérik a behajtandó adósságét. Ezért megesik, hogy egykori üzletfele támad az adósára. Májusban azzal fenyegettek meg egy budapesti vállalkozót: ha nem rendezi a bíróság által is „jóváhagyott” 800 ezer forintos adósságát, elrabolják és megerőszakolják a gyermekét. Aztán „megelégedtek” azzal, hogy dobtak a házára egy Molotov-koktélt.

Persze önbíráskodás nemcsak az üzlet világában fordul elő. Az emberek egyre gyakrabban torolják meg egyéb sérelmeiket is.
Ismert: egy kesznyéteni férfi elunta, hogy rendszeresen megdézsmálják kertjét. 220-as feszültségű „villanypásztorral” védte veteményesét, ám a tolvajokat nem riasztotta el. Egyiküket agyonütötte az áram, társa súlyosan megsérült. A közelmúltban – igaz, nem jogerősen – szabadlábra helyezték a kesznyéteni birtokvédőt, s menedéket kínált neki a más ügyekről is elhíresült monoki polgármester.

Tóth Mihály szerint hasonló esetekben korábban több ember ellen elkövetett emberölés kísérlete miatt ítéltek el „önvédőket”. – Tudom, az emberek igazságérzete és az igazságszolgáltatás gyakran nem fedi egymást. De az áram embert is ölhet. A kérdés az: arányban van-e az ilyen birtokvédelem a kárral, az elkövethető bűnnel?

A kesznyéteni férfit a monoki polgármester védelme alá vette. Ez a „szolidaritási akció” is mutatja: sajnálatosan megnőtt az efféle önbíráskodásnak a társadalmi elfogadottsága.

– Amerikában bárki tarthat fegyvert, s néhány államban a birtoksértőt felszólítás nélkül lelőheti a tulajdonos. Lehet, ilyen lehetőséget sokan nálunk is szívesen fogadnának. De bízni kell a jogállamban. Törvényeink mindenkinek biztosítják, hogy – adott esetben – birtokán belül elfogja a tolvajt – magyarázza a büntetőjogász.

Szakemberek szerint az egymásnak ellentmondó bírói ítéletek, rendőrségi túlkapások vagy épp a határozatlan rendőri fellépések hozzájárulnak ahhoz, hogy az emberek maguknak próbáljanak „igazságot” szerezni.

Újrabarbarizálódás

– Meglepő, hogy a modern jogállamban visszabarbárosodási folyamat indult – vélekedik Gyáni Gábor történész. – Ugyanakkor az önbíráskodás kevésbé súlyos formái minden európai demokráciának velejárói. Csak nekünk újdonság még, hiszen a népi demokráciában ahhoz szoktunk: erőszakot csupán az állam gyakorolhat. Az új jogállamiság egyszerre számos, korábban ismeretlen problémával szembesített bennünket. Ezek miatt némelyek csak morognak, mások önbíráskodásban fejezik ki elégedetlenségüket.

Münnich Iván agressziókutató is a régi normák felbomlásával magyarázza az egyre gyakoribb „napi erőszakot”. – A szocializmusban az emberek megtanulták kezelni a frusztrációjukat. Otthon vezették le feszültségüket. Az új társadalmi szerepekkel, eljárási mechanizmusokkal sokan nincsenek tisztában. És a biztonságérzet hiánya, a kiszolgáltatottság eleve frusztrálttá, agresszívvé teszi az embereket.

Hivatalos személyekre támadnak, tanárt vernek, leköpik a bírót, fegyvert fognak a rendőrre. Nemrég Szikszó polgármesterét pofozta fel egy helybéli, amiért a településen augusztus 20-án elmaradt a tűzijáték. Tettét azzal „indokolta”: gyerekeit a látvány miatt vitte az ünnepségre, és csalódottan kellett távozniuk.

De emlékezetesebb az olaszliszkai tragédia: Szögi Lajos autójával véletlenül elsodort egy kislányt. Bár a gyereknek nem esett baja, a rokonsága a tanárt halálra verte. A bántalmazókat emberöléssel vádolják.

A napokban Mezőfalván ütközött egy motoros és egy személygépkocsi. A motor utasa életét vesztette. A karambolt látva a környékbeli házakból kiszaladtak az emberek, ütlegelni kezdték a gépkocsi utasait. A kiérkező rendőr figyelmeztető lövéssel vetett véget a lincselésnek.

Pátkán polgárőrök elégelték meg a helyi romák viselkedését: Molotov-koktélt hajítottak a házukra.

Nem a brutalitás mértéke növekszik

Az agressziókutató ennek ellenére úgy látja: korántsem drámai a helyzet Magyarországon.

– A kirívóan erőszakos bűncselekmények aránya elmarad az uniós átlagtól. Nem a brutalitás mértéke növekszik, hanem a mindennapi súrlódások száma. Tény az is, bukásainkért, tévedéseinkért, fájdalmunkért egyszerűbb mást hibáztatni, mint magunkkal szembenézni. Könnyen elhatalmasodik az agresszió olyan társadalomban, ahol nagyok a szociális és a kulturális különbségek.

Gyáni Gábor mindehhez hozzáteszi: a mindennapi feszültségeket aligha lehet kordában tartani.

– Beindul az önvédelmi reflex: jogunk van magunkat megvédeni. Az individualizált társadalomban a fenyegetettség hatására spontán újjáépülnek a „szolidaritási kapcsolatok”. Például az önkormányzatok kvázi rendőrséget, polgárőrséget működtethetnek. Társadalmi, politikai szervezetek ma már úgy gondolhatják: „joguk van” rendfenntartó szervezetek alapításához – utal a Magyar Gárdára a történész.

S ha már itt tartunk: közismert az is, hogy a Magyar Gárda-perben először kijelölt bíró névtelen fenyegetéseket kapott telefonon. Visszaadta az ügyet, mondván, az őt ért fenyegetések miatt már nem lenne elfogulatlan. Persze nem ez az egyetlen példa a bíróság megfélemlítésére, amellyel a névtelen „maffiózóknak” ugyanaz a céljuk, mint az önbíráskodóknak: kivenni a professzionális, állami jogszolgáltatás kezéből a bűnösség vagy ártatlanság megállapításának lehetőségét.
A „magán-igazságszolgáltatást” pedig csak erősíti, amikor politikusok a demokratikus intézményrendszer tekintélyét szándékosan aláássák. Mert azzal azt is üzenik: az állam és szervei úgysem védenek meg senkit.

– A Fidesz lejáratta a rendőrséget. Amikor önhatalmúlag – a bíróság döntése előtt – lebontották a Kossuth téri kordont, tettükkel azt sugallták: az állam még mindig a legfőbb elnyomó. Magyarországon a gondolat könnyen megfogan, hiszen korábban az állam valóban mindenható volt – összegez Gyáni.

Az erőszak, önnön igazságunk érvényesítése tehát „felülről” is indulhat. Ilyenkor azt üzeni: szabad a törvényekkel szembemenni. Szabad a vásár!