Szunyogh Szabolcs: Elvették a múltunkat, nyomunk sem maradt

– Márciusban körlevélben értesítette a sajtót: megszűnik a Köznevelés. Az egész szerkesztőség utcára kerülhet. Interjút kértünk öntől, amit azonban a találkozónk előtt lemondott. Most mégis úgy döntött: kitálal. Mi változott?

– Márciusban a munkatársaimért lobbiztam. Felkerestem Hofmann Rózsát, s elmondtam neki: van két kisgyerekes újságíró kollégánk, legalább őket ne tegyék az utcára. Adjanak nekik esélyt az újjáalakított lapjuknál, s ha a próbaidő alatt beválnak, véglegesítsék őket az Új Köznevelésnél. „Azon leszek” – felelte az oktatási államtitkár asszony. Ugyanakkor érzékeltette azt is, hogy mit kér cserébe: „sajtóbotránymentes átmenet.” Ebben állapodtunk meg. Ezért mondtam le akkor minden interjút, pedig a New York Times Budapesten tartózkodó riportere is megkeresett.

– Hoffmann Rózsa is állta a szavát?

– Nem. A kisgyerekes munkatársainkat valóban felvették próbaidőre az Új Közneveléshez. Teleíratták velük a lapszámokat, tehát kifogás biztos nem volt a munkájukkal. Majd négy hónap után kirúgták őket azzal a cinikus szöveggel: mivel nem telt le a féléves próbaidő, nem kell indokolniuk a döntést.

– A minisztériumnál így gazdálkodnak az „emberi erőforrásokkal"?

– Dolgozott a stábunkban egy adminisztrátor hölgy is: harmincéves munkaviszony után úgy küldték el, hogy köszönő szót sem kapott. Három éve volt a nyugdíjaztatásáig, jelenleg is munkanélküli. Állásom nekem sincs, de én legalább már nyugdíjat kapok. Persze fáj, hogy szétverték a szerkesztőségünket, másfelől azonban az is tény: mivel a Köznevelés a szaktárca lapja, joguk van olyan társasággal együttműködni, amilyennel akarnak. Csak akkor nem kellett volna hónapokon át hazudozni nekünk.

– Voltaképp miért mondtak fel önöknek?

– Ezt sosem mondták el. Nyilván én túl liberális vagy túl balos vagyok nekik, s tán arra gondoltak: „nemzetietlen” nézeteimmel mindenkit megfertőztem magam körül. Pedig a mi hetilapunknál az objektivitás alapkövetelmény volt. A Köznevelés a pedagógus szakma egyetlen közszolgálati lapja volt, mindegyik kormánnyal együtt kellett működnünk. Természetesen az Orbán-kormány új köznevelési törvényével is rendszeresen foglalkoztunk, de helyt adtunk a bírálatoknak is. A minisztériumban soha nem szóltak ezért. Aztán tavaly szeptemberben behívatott az egyik helyettes államtitkár és közölte: lesz egy kis változás a szerződéseinkkel.

– Finom megfogalmazása a kirúgásnak?

– Akkor még nem hittem, hogy ez a szándékuk. A Köznevelést a rendszerváltás óta a szaktárca finanszírozta és felügyelte, ám a lapkiadással külsős céget bízott meg. Formálisan ennek a cégnek voltunk az alkalmazottai. Ez a konstrukció is a függetlenségünket biztosította. Azonban a helyettes államtitkár közölte velem: felmondják a szerződést a kiadó céggel, és a kiadói feladatokat a tárca Oktatáskutató és Fejlesztő Intézete (OFI) veszi át. Megkérdezte: vállalom-e így is a főszerkesztést? Azt feleltem: igen, ha továbbra is garantálják a Köznevelés függetlenségét, és a stábommal dolgozhatom együtt. Ezután írásban is felkértek az új lap főszerkesztésére.

– Konkrétan mit ígértek önnek?

– Arról volt szó, hogy december végén felbontják a szerződést a kiadóval, majd január 1-től az OFI átvesz minket. Új szerződést köt velünk. Csakhogy ez nem történt meg. A minisztériumban húzták az időt mindenféle kifogásokkal. Új lapot nem csinálhattunk, teljes létbizonytalanságban tartottak minket. Majd azt mondták, még nem alakult ki a „lapirányítási struktúra.” Átmenetileg szerkesztőbizottsági tag leszek, de valójában én irányítom az újságot. Márciusban végre megkaptam a szerződést, ám ebben a kinevezésemről már szó sem volt, csak arról, hogy adjam le a Köznevelés alapító okiratát, és minden egyéb szerkesztőségi dokumentumot. Világossá vált, hogy becsaptak minket. E-mailt küldtem a helyettes államtitkárnak: nem ebben állapodtunk meg! Azt válaszolta, most hall először arról, hogy mi történt velünk. Kis időt kér, hogy tájékozódjanak. Azóta is tájékozódnak. Ezután fordultam Hoffmann Rózsához, hogy legalább a kisgyerekesekre legyen tekintettel. Nem hittem volna, hogy éppen ő fog elküldeni minket.

– Talán annyira bízott benne?

– Harminc éve ismerjük egymást. Én írtam róla az első riportot a rendszerváltás előtt, amikor a Németh László Gimnáziumot igazgatta. Mindig csak jókat írtam róla. Később, amikor a szabaddemokrata Magyar Bálint vezette az oktatási tárcát, Hoffmann bírálta őt a legkeményebben. Ennek ellenére Magyar Bálint annyira komolyan vette a „médiaegyensúlyt”, hogy a szerződésembe is belevette: a kormányzati döntésekkel kapcsolatban a politikai ellenzéket is mindig meg kell szólaltatnunk. Hoffmann Rózsával például a lapunkban évente legalább két nagyinterjú jelent meg. Akkor még nem zavarta, hogy a Köznevelés ellenzéki hangoknak is teret ad.

- A Fidesz 2010-es hatalomra jutása után nem gondolt arra, hogy inkább önként feláll a főszerkesztői székből? Hiszen többször élesen kritizálta az új köznevelési törvényt.

– Elismerem: utólag nagy kő esett le a szívemről, hogy kiszállhattam ezekből a sötét játszmákból. A Fidesz-kormány oktatáspolitikai ámokfutásával nagyon nehéz volt együtt menetelni. Ma pedig már képtelen lennék rá. Túllépték a tolerálható határt.

– Melyik lépésüket érezte „határontúlinak”?

– A Nemzeti Pedagógiai Kar létrehozását. A minisztérium minden döntést az általa alapított szervezettel fogja megvitatni. Egy felülről irányított testület képviseli majd a pedagógusok érdekeit az állammal szemben. Ez nonszensz. Ráadásul eljárás indítható bárki ellen, ha megszegi a Kar etikai kódexét. És ha egy tanárt esetleg elbocsátanak az állásából, nem jelentkezhet másik iskolába, hisz mindegyiknek a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ a munkáltatója. Félelmetes hatalmi centralizáció jött létre.

– Amely a kiválasztott kegyelteket, a „nemzeti középosztály” érdekeit szolgálja.

– Ez tévedés. Az a közoktatási rendszer, amely az iskolákat megfosztja az autonómiájuktól, a tanárokat a szabadságuktól, a diákokat pedig a versenyképes tudástól, senkinek sem jó. A középosztály tagjai közül, aki csak teheti, kimenekíti a gyerekét az állami oktatási rendszerből. Alapítványi és magániskolákban tanító barátaimtól hallom: a szülők szinte minden pénzt megfizetnek, csak vegyék fel hozzájuk a gyerekeiket. Aztán irány valamelyik nyugat-európai egyetem. Az pedig a társadalom végleges kettészakadásához vezethet, hogy közben a legproblémásabb, hátrányos helyzetű fiatalok 16 évesen kikerülhetnek az iskolarendszerből. Különben ezt már kipróbálták Putyin Oroszországában is.

– Milyen eredménnyel?

– Az utcák tele lettek csavargó kamaszokkal. Munkájuk nem volt, loptak, raboltak, ugrásszerűen megnőtt a fiatalkorú bűnözés. Úgyhogy nemrég ott is visszaállították a 18 éves korig tartó tankötelezettséget. Ám a magyar oktatáspolitika ebből sem tanul.

– És az ön számára van tanulsága annak, ami a Közneveléssel történt? Hiszen lerombolták mindazt, amit több évtizedes munkájával felépített.

– Sok mindent mérlegeltem, s úgy látom: megalkuvó voltam. Alkut akartam kötni a hatalommal: nem magamért, hanem, hogy munkatársaimnak segíthessek. Felismerhettem volna, hogy ezzel a kormányzattal nem lehet kiegyezni, mert úgyis átlépnek minden írott és íratlan szabályt. Azoknak, akik hasonló helyzetbe kerülnének a politikával, azt üzenem: hallgatás helyett inkább tiltakozzanak, kiabáljanak! Nehogy úgy járjanak, mint mi. Amikor elindították az Új Köznevelést, a mi cikkeinket, 22 évnyi munkánkat még az archívumból is kitörölték. Elvették a múltunkat, nyomunk se maradjon. A Fidesz-kormánnyal új időszámítás kezdődött.