Szöveg van, tettek nincsenek

- „Soha nem voltam pártpolitikus, és ki merem jelenteni, soha nem is leszek.” Ezt 2012 júliusában, az MSZP Budapest Stratégia konferenciáján jelentette be.

– Az MSZP budapesti vezetői között három páciensem is van. Közülük ketten csábítottak részvételre azzal, hogy Czeizel Endre, Ungvári Tamás és Galló Miklósné társaságában kellene a párt Budapest-stratégiájáról előadást tartanom. Egy nappal a konferencia előtt kaptam meg az előzetes vitaanyagot. Nem tetszett: rövid volt, rossz súlypontozású, tele jó pár szakszerűtlen megfogalmazással. Azt mondtam, köszönöm, inkább kihagyom a lehetőséget, hiszen csak kritizálni tudnék. Mégis biztattak, jöjjek csak. Röviddel az esemény előtt összeismertettek Mesterházy Attilával, aki szintén a véleményemet kérdezte. Elmondtam.

– Talán ez az erős kezdés kellett ahhoz, hogy a minap az MSZP és az Együtt 2014-PM közös jelöltje lett.

– Felbosszantott az elmúlt három év teszetoszasága, hazugságáradata, a folyamatosan hangoztatott „megmentjük az alapellátást és a háziorvosokat” szöveg.

– Nem három éve hallani ezt.

– Volt két jó időszak a rendszerváltás óta. Az egyik Surján László idejében, amikor kialakult a háziorvosi rendszer, létrejött a szakmai kollégium, az országos módszertani intézet és a rezidensrendszer. A lendület 1997-98-ra alábbhagyott, ám akkor jött Gógl Árpád ötlete a praxisjoggal.

– Mindketten jobbos egészségügyi miniszterek.

– Attól még lehettek jó ötleteik.

– Ön belbudai orvos, mégis Csongrád megyében indul képviselőjelöltként.

– Szentesen születtem, 1997-ig Szegeden és környékén dolgoztam. 1990-94 között a közelben, Szatymazon önkormányzati képviselő is voltam. 1998-ban a Magyar Orvosi Kamara titkára lettem, 1998-től 2002-ig a tizenkettedik kerület egészségügyi bizottságának tagja voltam. Mindig szakmai alapon vittem egy-egy témát.

– Akkor miért száll be a pártpolitikába?

– Tavaly írtam egy egészségügyi reformkoncepciót arról, hogy többletköltségek biztosításával és veszélyeztetés nélkül miként alakítható át az alapellátás. Aztán egy rendezvényen összeismertettek Bajnai Gordonnal, aki kérte, pár oldalban foglaljam össze az elképzeléseimet. Így is tettem, ő pedig megvalósíthatónak tartotta. Kérdezte, a háttérben szakértőként kapjak megbízásokat, míg mások döntenek, vagy inkább névvel és saját arcommal belépek a politikai porondra. Utóbbit választottam.

– Miért?

– Tetszik Bajnai Gordon habitusa: csendesen, szakszerűen, okosan oldja meg a problémákat. Miniszterelnöksége idején lecsillapodtak a viharok, kezelte a válságot. Nem néptribunus, nem politikai krakéler, aki nekimegy mindenkinek, aztán nem történik semmi.

– Ön sokszor nyilatkozta: a háziorvosok képtelenek érvényesíteni az érdekeiket, nincs lobbierejük, a politika legyint rájuk.

– Az elmúlt tíz év valóban ilyen volt, ám korábban, 1995 és 2003 között az orvosi kamara elnöksége az összes kormányzattal meg tudott állapodni. Mígnem 2003 nyarán bekövetkezett a puccs.

– Milyen puccs?

– Az akkori főtitkár, jelenleg jobbikos képviselő, Gyenes Géza hathatós segítségével az elnökség ellen úgy hívtak össze bizalmatlansági küldöttgyűlést, hogy véletlenül aznap volt az általános iskolai ballagás, így nyilván nem volt határozatképes az ülés. Aztán persze jött a szöveg, hogy még csak el sem megyünk a küldöttgyűlésre. A következőn már nem volt létszámlimit. Új vezetőként Éger István rögtön lemondásra szólította fel Medgyessy Pétert. A szakmaiság háttérbe szorult, az Éger által irányított néptribunusok belemásztak a politikába. Azóta nincs hathatós orvosszakmai érdekképviselet, az a politika játékszerévé vált.

– A Fidesz nem hálálta meg Éger Istvánnak az „ellenzékben” töltött éveket.

– Mégis hallgatott. (Már nem! Lásd

Kardos Ernő interjújáta 168 Óra október 10-i számában. A szerk.) Pedig aki nem adja fel, az elérhet eredményt. Engedjen meg egy régi történetet. 2002-ben Medgyessy Péter meghirdette az ötvenszázalékos közalkalmazotti béremelést. Kiderült: az alapellátásban dolgozó vállalkozók – háziorvosok, fogorvosok, gyerekorvosok és alkalmazottaik – kimaradtak belőle. A rendelőmmel szemben található a kerületi lap szerkesztősége. Jól ismertem a főszerkesztőt, akinek a felesége Csehák Judit kabinetfőnöke volt. Panaszkodtam a főszerkesztőnek, hogy jól kimaradtunk a béremelésből, mire bátorított, hívjam fel a feleségét. Megtettem. Pár nap múlva maga a miniszter asszony telefonált, adatokat, számokat kért. Leültünk kávézni, beszélgettünk, előttem hívta fel a miniszterelnököt. Hallottam a telefonban, hogy „bejelentheted”. Viccesen szólva: így intéztem el egy kávéval a háziorvosok számára létfontosságú kormányzati döntést.

– A mostani egészségügyi államtitkár, Szócska Miklós viszont még csak nem is fogadja önt.

– Ez év májusáig én voltam az országos szakfelügyelő a háziorvosi szakmában, semmilyen kérdésben nem hallgattak meg. Csak sorra hozzák a rossz döntéseket. Legutóbb épp azt hallottuk, az alapellátás kap 8,1 milliárdot, aztán 3,6 lett a vége, vagyis alig negyven-negyvenötezer forint jutott el a praxisokba. Miközben 2006 óta hangoztatjuk: olyan humánerőforrás-krízis küszöbén állunk, amely – ha nem lépünk – megbénítja a rendszert. 2010-ben a háziorvosok döntő többsége ezért is bízott abban, hogy a korábban ellenzékben lévő Fidesz orvosolja a problémákat.

– És?

– Szöveg van, tettek nincsenek. Szócska Miklós, ahogy államtitkár lett, a háziorvosi szakma problémáit azzal rendezte le, hogy a kabinetfőnöke és a felesége is háziorvos. Azaz ő nyilván mindent megtesz értünk... Épp azért vállaltam a mostani szerepemet, mert a háttérben gazdaságpolitikusokkal, Bajnai Gordonnal és az MSZP-vel talán meg tudom értetni az ügy fontosságát.

– Tényleg?

– Hát... nem vagyok naiv. Minap is egyeztettünk az MSZP egészségügyi programjáról, amikor bejelentették a „stadionok helyett egészségügyet” szlogent. Aláírásgyűjtés indul azért, hogy a stadionépítésre szánt kétszázmilliárd forintból tízmilliárd a hat év alatti gyerekek térítésmentes gyógyszerellátására menjen. Ezt ellenzem. Az ilyen konstrukció ugyanis gyakran feszültséget kelt a háziorvos és a szülő, valamint a kórházi orvos és a szülő között. Aztán másnap arra ébredtem, hogy Kökény Mihály a tévében épp bejelenti ezt a kampányígéretet.

– Meglehet, politikailag többet hoz.

– Nem hiszem. Bár most tanulom a politikusi szakmát, azt vallom: csak olyan ügyek mellett állok ki, amelyekben hiszek, és amit hitelesen képviselhetek.

– Ezt teszi majd rendelés alatt itt, a klasszikus jobboldalinak számító XII. kerületben is?

– Mindig is elválasztottam a munkát és a politikát. A XII. kerületben nem kell közvetlenül konfrontálódnom.

– Pedig tett ilyet korábban, nem is akármit: aláírást gyűjtött a vizitdíj eltörlése ellen.

– Akkor döntöttem el, hogy szakmai érdekképviseletet többé nem vállalok. 6700 háziorvosból 400 állt ki az ügyért névvel, címmel, mások névtelenül gyaláztak minket, a döntő többség pedig csendben maradt. A népszavazás után kezdték mondogatni, hogy mégiscsak jó volt ám a vizitdíj. Aha. "Pénztártól való távozás után reklamációt nem fogadunk el.” A tanulság az, hogy szakmai érdekképviselet révén a politika nem befolyásolható.

– Ha bejut az Országgyűlésbe, feladja a háziorvosi praxisát?

– Nem. Hetente két-három napot kampány idején is rendelek majd.

– Sok háziorvos van, aki fél kilenckor érkezik a nyolc órai rendelésére, kávézik, aztán fél tizenkettőkkor elmegy. Az sem ritka, hogy vizsgálat nélkül írják fel a recepteket, és kiadják a családtagoknak.

– Színházi ruhatárosból is van udvarias, meg pokróc. Az egészségügy dolgozóival szemben magasak az elvárások. Alulfinanszírozva, kizsigerelve, mindennap új játékszabályok szerint működve nem csodálkozom, ha sok a kiégett kolléga.