Szolidaritás: megalakult a győri csoport
A Szolidaritás Mozgalom győri csoportja alig több mint egy hete alakult meg mintegy ötven taggal. Szombaton délben a városháza előtt jelentette ezt be összekötőjük, Molnár Ákos. A sajtótájékoztató keretében arról is beszélt, hogy mozgalmuk nem politikai párt és elmondta, hogy tagjaik pénteken délben tartott találkozójával a mozgalom országos akciójához csatlakoztak.
Szombaton délben a Szolidaritás Mozgalom országszerte több településen tartott akciót: tagjaik találkoztak és a sajtónak csoportjaik bemutatkoznak. Győrben a városháza előtt, ahol mintegy tízen jelentek meg, Molnár Ákos arról beszélt, hogy a Szolidaritás nem politikai párt, nem is időszerű szerinte most az a kérdés, hogy később párttá alakul-e. Viszont szavai szerint politikai töltetű mozgalom.
Célját ugyanis tájékoztatása alapján főként az határozza meg, hogy elégedetlen a jelenlegi kormány eddigi intézkedéseivel, mert azok az emberek jogait korlátozzák. Nem értenek egyet a Szolidaritáshoz csatlakozók többek közt a nemrég jóváhagyott új Munka törvénykönyvével sem. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a mozgalomhoz szakszervezeti csoportok nem csatlakoztak, de tagjaik között vannak szakszervezeti tagok, tisztségviselők is. Országosan már több mint ezren léptek be a civil jellegű szerveződésbe.
A Győrben ma összegyűltek között nyugdíjasok, fiatalok és középkorúak is voltak. Molnár Ákos szerint azért a városháza előtt tartották a sajtótájékoztatót, mert a helyi ügyek alakulásával is foglalkoznak, véleményüket helyi témákban is nyilvánosságra akarják hozni. Tagtoborzásuk folyik és több akciót is terveznek a közeljövőben, de erről az összekötő még nem akart részleteket elárulni. Nagy gondnak tartja, hogy az országos törvénykezést nem előzi meg valódi társadalmi párbeszéd, egyeztetés.
A
kisalfold.hutudomása szerint megyénkben már korábban megalakult a Szolidaritás Mozgalom soproni csoportja.