Szerbusz. Jól vagyok?
Elsuhanó világunk univerzális (jel)szava a: Helló. (Olykor a jópofizó: hellóka). A köszönés helyett odavetett hellónak megvan az a hallatlan előnye, hogy nem kell tisztázni, vajon tegezik-e, vagy magázzák egymást a köszöntők. Helló, mondják egymásnak hűvösen a szomszédok, miután kitudódott, hogy kinek melyik újságot hozza a reggeli kihordó.
Udvaris ember persze manapság sem enged meg magának egy köszönés helyetti helló-t. Sőt! A gyanúsan udvariasak, a valami miatt népszerűségre törekvők (például választások, előrehozott választások, időközi választások táján az országgyűlési, netán önkormányzati képviselők, avagy jelöltek) általában szükségét érzik, hogy valami személyessel is kibővítsék a jó esetben mandátumot involváló köszönést. Na, erre jó a hogylét felől való érdeklődés, amely lét igazándiból a köszöntőt legkevésbé sem érdekli. Számára ezért veszélyes ez a kérdőjeles toldalék mondat: hogy vagy? Elképzelhető ugyanis, hogy a gyanútlan kérdezett részletezni kezdi, többnyire romló életminőségét. Aminek végighallgatására manapság ugyebár senkinek, kivált egy elfoglalt ilyen-olyan képviselőnek (jelöltnek) nincs ideje. Ennek kiküszöbölésére született és terjed a köszöntés utáni kérdés: jól vagy?, ami a kérdezettet minimum arra kötelezi, hogy véletlenül se terhelje a kérdezőt saját nyavalyáival.
A teljes írást
Miskolczi Miklós blogján olvashatja.
