Szeptemberben jöhet a fogorvossztrájk

Nem történt előrelépés, a kormányzat továbbra sem hajlandó azt a több tízmilliárd forintot betenni a fogászati kasszába, amennyi a közfinanszírozott praxisok orvosai szerint már évek óta hiányzik a finanszírozásból, és ami miatt sokszor annyi pénzt sem kapnak egy-egy beavatkozásért, amennyi fedezné az általuk megvásárolt alapanyagok és kellékek árát. Emiatt döntöttek úgy, hogy szeptemberben két hétre bezárják az ajtókat, és kényszerszabadságra mennek – tájékoztatta lapunkat Nagy Ákos, az Országos Alapellátási Szövetség fogászati alelnöke.

Ahogyan korábban a 168 Óra is megírta, a közfinanszírozott fogorvosi ellátás az az ágazat, amely a kormány szerint valójában nem is létezik, ellenben 6-7 millió ember veszi igénybe. Csak az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnál évi 5,3 millió megjelenést jelentenek. Ehhez képest az egymást követő kabineteknek lassan húsz éve nem sikerül megoldaniuk az „SZTK-s fogorvosok” helyzetét.

Jelenleg egy háziorvos havi 1,7 millió forintot kap az államtól azért, hogy működteti a praxist és ellátja a betegeket, ugyanezért egy fogorvosnak alig 900 ezer forint jár,

és ebből nemcsak a rendelő berendezését, saját magát és az asszisztenst fizeti, de a kezelések anyagköltsége is őt terheli. A rendszerből legalább 30 milliárd forint hiányzik. Zalában hároméves várólista van fogszabályozásra, Komárom-Esztergom és Nógrád megyében egy-egy fogszabályozó-rendelés működik, a várakozási idő öt év is lehet. Amíg 2013-ban 187 üres fogorvosi praxis volt, mostanra – a statisztikából eltüntetett iskolafogászatokkal együtt – több mint háromszáz.

A sztrájk egyszer már hozott átmeneti eredményt, a 2017-es háromnapos leálláskor a kormány ígéretet tett a szakma felzárkóztatására, és 2017 végén adott is egyszeri hárommillió forintot rendelésenként, de a 2018-as, 2019-es költségvetésekben elmaradt a szükséges forrásbővítés.

Munkabeszüntetéssel nem csak a magyar fogorvosok tiltakoznak. Franciaországban például kétszer is sztrájkoltak, 2014-ben, majd 2017-ben. Ők amiatt választották ezt az eszközt, mert ott is több mint húsz éve nem változott az az összeg, amit a francia kormány a közfinanszírozott ellátások keretében fizetett. Így bizonyos kezelések, amelyek hatósági árasak, az orvosok számára ráfizetésesekké váltak. Az orvosok azzal vádolták az államot, hogy visszaél az erőfölényével, rontja a betegek kezelési esélyeit, és a fogászati kezelések luxussá válhatnak. A 2014-es sztrájk után a kormány azt ígérte, hogy kidolgoz egy új finanszírozási és megelőzési rendszert, és annak alapján újra szerződik az orvosokkal, de végül nem sikerült a piaci igényeknek és áraknak megfelelően átalakítani a rendszert, csak apró előrelépés történt. Emiatt 2017-ben újból fogorvosok ezrei tiltakoztak Párizs belvárosában. A tiltakozásban a francia egyetemek is egységesen részt vettek. Most a francia finanszírozási rendszerben a fogmegtartó kezelések hatósági árasak, megtörténik a beavatkozás, a beteg kifizeti az árát, majd visszaigényli a pénzt. A fogpótlásoknak és más drága beavatkozásoknak egy meghatározott részét az állam fizeti, a többit pedig a magánbiztosító – már ha valaki igénybe veszi ezt a szolgáltatást. Akinek nincs, az maga állja a magas költségek maradék részét.

Fotó: MTI/Oláh Tibor

Fogorvossztrájk volt tavaly nyáron Ausztráliában is. Egyrészt elegük lett abból, hogy az állami fogászati ellátásban dolgozó orvosok az ország legalacsonyabb fizetésű szakorvosai. Problémák voltak a finanszírozással is, az arra vonatkozó szerződések akkor már 14 hónapja lejártak, és az illetékesek nem foglalkoztak az aktualizálásukkal. Mindezek miatt tömegesen adták fel a praxisokat az orvosok. A következmény az lett, hogy egy általános fogászati ellátásra – például egy tömésre – 22,8 hónapot kellett várnia egy felnőttnek, ami azt is jelenti, hogy 2015-höz képest 67 százalékkal nőtt a várakozási idő. A tüntetők azt kérték, a kormányzat növelje a finanszírozásra szánt pénzeket, hogy az orvosok megduplázhassák az évente kezelt emberek számát, és ezzel csökkenteni tudják a várólisták hosszát. Történt ugyan előrelépés, de a helyzet nem oldódott meg. Az ausztrálok még mindig választhatják a hosszú várakozást, vagy kifizethetik a borsos magánorvosi tarifákat.

A kenyai helyzet hasonlít a magyarhoz. Ott 2016 végén volt nagyszabású általános egészségügyi tüntetés. A kormányzat decentralizálta az egészségügyi ellátásokat, azok a „megyei önkormányzatokhoz” kerültek, de az új felelősöknek sem pénzük, sem tapasztalatuk nem volt a feladathoz. A medikusok kevés pénzt kapnak, azt sem időben, képzésre, előrelépésre semmi mód nincs. Ráadásul Kenyában a környező országokhoz képest is alacsonyak a fizetések. Egy kenyai orvos havi 800 dollárt keres, egy dél-afrikai 2500-at. Aki tud, külföldre megy dolgozni, beleértve a fogorvosokat is.

Az Egyesült Királyságban az Országos Egészségügyi Szolgálat felel azért, hogy mindenki számára elérhetők legyenek a fogászati szolgáltatások. A kétezres évek közepén takarékossági okokból új rendszert vezettek be. Olyannyira nem volt sikeres a változtatás, hogy akkor tömegesen mondtak fel a fogorvosok, és azóta sem tért magához a szektor. Jelenleg vannak olyan helyek Angliában, hogy száz kilométeres körzetben nincs államilag finanszírozott fogorvos, illetve külföldi szakemberekkel próbálják kitölteni a réseket.

Az előbbi példákból is látszik, hogy ha a finanszírozási kérdések nincsenek rendben, akkor az ágazat egy idő után működésképtelenné válik, és az okozott károk évtizedekre kihatnak.

Japánnak sikerült megoldania a helyzetet. Sokáig Japán volt ugyanis az az ország, ahol „több a fogorvosi rendelő, mint a vegyesbolt”, mégis rossz a lakosság fogazata. Preventív programot vezettek be, célkitűzésük, hogy az embereknek nyolcvanéves korukban is legyen húsz saját foguk. 2011-ben szájegészségügyi törvényt alkottak ,definiálták a biztosítók, az önkormányzatok és a fogorvosok szerepét. A betegek a kezelések árának 30 százalékát fizetik ki. Amikor néhány éve felvetődött a co-payment eltörlése, az egészségügyi miniszter azt mondta, a japán gazdaság erre még nincs felkészülve.

Jól működik a rendszer Németországban is, ahol az ellátást az állami, illetve magánbiztosítók fedezik, és a fogorvosok körében magas az átszerződöttség. Működik a rendszer Hollandiában is, ahol ugyancsak megfelelően kialakították a biztosítási hátteret. A fogászati ellátás hatósági áras, és kiegészítő biztosítást kell rá kötni, különben nagyon drága lenne.

Magyarországon azonban semmi sincs rendben.

Kivéve talán azt, hogy nemzetközi viszonylatban is bőkezű a tb-csomag. Törvény szerint a középiskola befejezéséig és 62 év fölött teljes körű alap- és szakellátásra jogosultak az emberek. Vagyis 62 év fölött csak fogtechnikai díjat kell fizetni a fogpótlásért, orvosi díj nincs. Ráadásul az iskola befejezése és a nyugdíj között kizárólag a fogpótlásért kell teljes árat fizetni. A fogszabályozóért is csak részleges térítést kell fizetni, de azt sem az orvosnak, hanem annak, aki a fogszabályozót készíti. Mindezekhez azonban a támogatási kasszát nem igazították hozzá, és a technológiák fejlődését sem vették figyelembe – mondja Nagy Ákos. A csomag értéke nagyjából a duplája annak, mint amennyit az állam rászán.

Nagy Ákos szerint a megoldás az, hogy szinkronba kell hozni az ellátási csomagot és a finanszírozást. Ezenkívül nagyobb hangsúlyt kell helyezni a megelőzésre, ami valójában népegészségügyi feladat, de az ellátórendszeren kérik számon. Amikor például elhangzik az a mondat, hogy „az OEP-es fogorvos csak húzni tud”, az annak a következménye, hogy hozzá lehet soron kívül bemenni azokkal az elhanyagolt fogakkal, amelyekkel mást már nem is lehet tenni.

– Gyakran elhangzik az is, hogy „én még szegény fogorvost nem láttam”, igaz, a lakosság java sem szegény, sem gazdag fogorvost nem lát, mert nem veszi igénybe a szolgáltatást, még akkor sem, ha ingyen van

– állítja Nagy Ákos.

Úgy véli, sokkal intenzívebben kellene kampányolni az egészséges életmódra nevelés mellett, és mivel „még ingyenesebbé” nehéz tenni az ellátást, célszerű volna motiválásként bónuszrendszereket bevezetni. Fontos megérteni, hogy az egészségügyi sztrájkok és tiltakozó megmozdulások nemcsak arról szólnak, hogy az ellátók jobban keressenek, hanem a teljesíthetőbb szolgáltatásokról is, ami a betegek elemi érdeke.

– Lehet csendes precizitással üzemeltetni a rendszert – tette hozzá –, mint Németországban vagy Japánban. Lehet szangvinikus megmozdulások mellett megújítani az ellátórendszert, mint Franciaországban. És lehet hagyni azt, hogy az ellátók szó szerint angolosan távozzanak a kevésbé tehetős betegek mellől. Ez utóbbi a legrosszabb megoldás. / Szabó Brigitta