Szép csendben többsége lesz a kisebbségi kormánynak?

Ön érti, mit csinál az SZDSZ?

Nyilván abból indultak ki: egy kisebbségi kormánynak többségre van szüksége, és ők kérhetnek valamit a parlamenti voksaikért cserébe, sőt „felverhetik az árat”. Voltaképpen új miniszterelnököt „rendeltek” új programmal. De azzal, hogy „Gyurcsány-kérdéssé” szűkítették a taktikájukat, azt váltották ki, hogy a szocialisták összezártak a kormányfő mögött.

Nemcsak az MSZP-t és Gyurcsányt erősítette meg Fodor Gábor csökönyös politikája. Furcsa módon előcsalogatta az együttműködés hangjait azokból a párttársaiból, akik korábban kánonban fújták: „Soha többé a szocialistákkal.” Vagyis a szakértői kormány ultimátumszerű ismétlése akár még belső taktikai manőver is lehet Fodornál: „mandinerből” elérni, hogy a párt MSZP-ellenes szárnya engedjen, s az mondja ki, abszurd a szakértői kormány emlegetése, inkább tárgyaljanak egymással.

Logikus okfejtés, és lehet, hogy ezt igazolja a végeredmény is. Fodor Gábor nemrég azt mondta, ma is átgondolatlan lépésnek tartja, hogy – és ahogy – kilépett az SZDSZ a koalícióból. Ezzel beismerte: a koalíció felbomlása óta kényszerpályán mozog a párt és ő maga is. Nem lehet visszaszívni a koalíció felmondását. Nem hiszem, hogy az SZDSZ vezetésének elment a józan esze. Pontosan tudják, ha az MSZP összes javaslatára radikálisan nemet mondanak, előrehozott választásokba lavírozzák az országot. Ön úgy fogalmazott: „Mandinerpolitika.” Én azt mondom, a szakértői kormány felvetése arról szól: el kell érni, hogy a szocialisták „tartalmilag” közeledjenek az SZDSZ álláspontjához. Ehhez képest az elmúlt hét komoly politikai fordulatokat hozott.

Amennyiben?

Az MSZP beásta magát Gyurcsány Ferenc Megegyezés programjának sáncai mögé. Ez a program maga a szocialista párt, ez az ő hangjuk, ezt várják tőlük a szavazóik, szenvedélyesen védik minden szavát. Meglepődnék, ha ebből érdemben engednének. Ezért hiába mondogatják – például – megyei liberális politikusok, hogy pártjuk előbb adóügyben állapodjon meg az MSZP-vel, s csak azután követeljen szakértői kormányt. Az MSZP programja a Megegyezés, vezetője Gyurcsány. Az SZDSZ-nek és az MSZP-nek kölcsönösen programengedményt kellene tennie a megállapodáshoz, ám egyikük sem hajlandó erre. A másik fordulat: e megállapodás jelentősége csökken. Szép csendben ugyanis többsége lehet a kisebbségi kormánynak. Legalábbis erre mutatnak bizonyos jelek.

Például az: Gegesy Ferenc polgármester kilépett az SZDSZ-frakcióból. Ezzel fogyatkozott az Országgyűlés létszáma is: már kevesebb szavazat is elég a költségvetési törvényhez.

Ez az egyik „jel”. Más kérdés: miközben Gegesy a liberális adóprogram mellett érvelt, kilépésével könnyebbé tette, hogy átmenjen a szocialista javaslat. De folytatva a sort: Almássy Kornélt pártja „eltiltotta” a politizálástól – nem is szavazott az MDF-frakcióval a parlament önfeloszlatásáról. Aztán ott vannak a függetlenek. Gyenesei István kormánytag, az ő voksa nem kérdéses. Lengyel Zoltán beállt a nemzeti kisgazdák közé. Így az agrárium kapcsán akár pártalapú megállapodást is köthet vele az MSZP. És akkor még nem beszéltünk arról: néhány liberális kiszavazhat a képviselőcsoportból. De a költségvetést akár SZDSZ-es különegyezség, sőt akár liberális átszavazók nélkül is át tudja vinni a szocialista párt. Ha úgy alakul.

Elég vékony azért ez a jég.

A következő egy-két hónapban még vastagodhat. Én csak egy MSZP-s
„B-terv” reális forgatókönyvét vázoltam föl. Persze ha biztosra megy a szocialista párt, akkor „A-tervként” megállapodásra juthat a liberálisokkal.

Nem gondolja-e, hogy az MSZP és az SZDSZ tárgyalásainak az időhúzás és a politikai pszichológia a valódi „vezérlő elve”? Mindkét párt a „pálya szélére” vitte a politikáját, „befeszültek” a sorfalak is. Amit néhány liberális játékos egy idő után már nem bírt elviselni. Eörsi Mátyás kilépett a sorfalból azzal: a szakértői kormány elképzelhetetlen demokráciában. Gegesy egyenesen a csapatot hagyta ott. A pártját bíráló véleményéhez pár nap alatt két SZDSZ-es polgármestertársa is csatlakozott: Csécsei Béla a Józsefvárosból és Weinek Leonárd Zuglóból. De már Gusztos Péter frakcióvezető is megingott: újabban azt mondja, elhibázott volt a szakértői kormány túlzott emlegetése.

Egyetértek. Nyilván az MSZP-nek kedvez az időhúzás: amíg tárgyal az SZDSZ-szel, biztos lehet abban, hogy a liberálisok nem fogják megszavazni a parlament önfeloszlatását. Az SZDSZ pedig azt gondolhatja, belátják majd a szocialisták: a tűzzel játszanak, ha abban bíznak, hogy a liberális frakció nélkül is lesz költségvetésük. Az is igaz: bár a koalíció felbomlott, „lelkileg” még nem szakadt el egymástól a két párt. Ez érződik abban a politizáló értelmiségi körben is, amely dühösen támadja a liberálisokat, felelőtlennek minősítve a politikájukat. Noha a bírálók közül nemrég még többen is szenvedélyesen védték a versenypárti egészségügyet és a kiadáscsökkentő programokat. Nem várható el sem az MSZP-től, sem az SZDSZ-től, hogy úgy viselkedjen, mintha 2007 ősze lenne. Ma már elsősorban a saját érdekeiket nézik, nem a közöset.

Belülről főként kerületi és megyei szinten bírálják az SZDSZ országos politikáját. Emlékezetes: Fodor Gábor számos alkalommal kritizálta az előző pártvezetők „elitista kirekesztő” politikáját, amiért nem veszik figyelembe mások véleményét. De a mostani helyi jelzések ugyanezt mutatják – noha Fodor az elnök. Ha ő már annyira emlegeti a szakértői kormányt, akkor én azt mondom: kihagyta azt a lehetőséget, hogy „szakértői pártot” csináljon egy „elitista pártból” – jobban bevonva az önkormányzati politikusaikat. Ez a törésvonal nem nagyobb-e, mint a frakciótagok véleménykülönbsége az MSZP-vel való együttműködésről?

Ez fontos kérdés. Kétségtelen: nincs egység az SZDSZ-ben az „ellenzékiek vagyunk” stratégia mögött. Amúgy egyik párt sem gondolta végig a koalíciós szakítás következményét: nem bomlottak föl a helyi együttműködések. Ebből is adódik, hogy aszinkronban van a helyi és az országos liberális politika. Külön pechje Fodornak, hogy ezzel neki kell megküzdenie.

Megeshet, hogy ő lesz a vesztese ennek, és elnököt váltanak a szabad demokraták?

Nézze, Fodor Gábor viszi a tárgyalásokat, és hamarosan ki kell állnia pártja elé: meg tudnak-e állapodni az MSZP-vel, vagy sem. Ez legalább annyira múlik az MSZP-n is. Csakhogy nem biztos – épp a belső villongások miatt –, hogy Fodor eljut a döntő szó kimondásáig. Ha viszont leváltásához vezetne a politikája, utódjának még szűkebb lenne a mozgástere. Talán ezt felismerve igyekszik most Fodor Gábor és Kóka János egyezséget kötni. Nem véletlen, hogy Fodor hirtelen rátalált a „költségvetési plafon”-javaslatra: valamelyest meg akarta nyugtatni a „liberális lázadókat”, hogy azért van neki tartalmi elképzelése is. Különben Fodor és Orbán múlt heti találkozóján már érzékelhető volt az SZDSZ-elnök áthangolódása. Szemtől szembe bírálta a Fidesz kiadáscsökkentő javaslatait, a népszavazási kezdeményezést, a parlamenti kivonulásokat. Ezzel a sajátjainak azt üzente: attól, hogy leül Orbán Viktorral, még nem fog összebútorozni vele. A szocialistáknak is üzent: a „kiadási plafon” lehet tárgyalási alap köztük. És ez most körmérkőzés, ahol mindenki látja a másik eredményét.

Csak Orbán hallgat.

Mert tanult a két évvel ezelőtti ultimátumpolitikájából. Tudja: ha most forszírozni kezdené az SZDSZ-nél, hogy döntse már el, miként viszonyul a szocialistákhoz, akkor ő maga lökné be őket az MSZP karjaiba. Inkább megvárja a következő szavazást a parlament önfeloszlatásáról, amelyet már a Fidesz kezdeményezett.

Ez nem ultimátum?

Ráérős politika. Hagyja, hogy a két párt nyűglődjön egymással, hátha előrehozott választás lesz a vége.

Vehetjük úgy is: a költségvetési szavazás afféle „előrehozott választás”. Hiszen ha az MSZP-nek sikerül többséget szereznie a törvényhez, az – ebben a helyzetben – fölér egy választási győzelemmel. Ráadásul átfordíthatja a pártot a holtponton, a Fideszt meg visszavetheti.

Ha Gyurcsány Ferencnek sikerül „átvarázsolnia” a parlamenten a költségvetést, a szocialistáknak lehetőségük lesz építkezni, javítani a helyzetükön. S minél később vannak a választások, nekik annál jobb. De ez talán az SZDSZ számára sem volna haszontalan: megszabadulnának attól a tehertől, hogy „minden rajtuk múlik”. Amitől ugyan kiesnek az érdeklődés középpontjából, ám legalább magukra figyelhetnének.