Szélsőrock

A szélsőjobb nem most ismerte fel: az úgynevezett nemzeti rock ultraradikális hangja mozgósító erejű. A Jobbik keretén belül nemrég megalakult a Magyar Nemzeti Rock Egylet. Szakértők úgy vélik, a hungarista zenei trendet figyelve nem kétséges: az „új hang” csak erősödni fog. HERSKOVITS ESZTER írása.

2009. augusztus 21., 08:37

„Gyűlöllek, Dohány utca!” – skandálja klubháznyi Romantikus Erőszak-rajongó a Dübörög a nemzeti rock című dokumentumfilmben. Kriza Bori szociológus még 2005 és 2006 között forgatott az együttesről: koncertekre, erdélyi „missziókra”, Trianon-ellenes tüntetésre is követte a zenekart és „szélsőnemzeti” táborát.

Az együttes 1993-ban alakult. Két évvel később már fellépett a Diákszigeten, csakhogy antiszemita és rasszista megnyilvánulásai miatt a szervezők leállították a koncertet.

A filmben Sziva Balázs, a Romantikus Erőszak frontembere azt mondja, tizenévesen bőrfejű volt, szkinhedzenét játszott, de ma már nem szereti az „efféle besorolásokat”. Zenészei viszont büszkén említik: régebben volt egy másik zenekaruk, az NC38. Numerus Clausus 1938 – magyarázzák. („Ki lehet találni, miről énekeltünk: zsidókról, cigányokról.”) Érdemeik közé sorolják, hogy évekkel ezelőtt „úgy, de úgy” megverték az Amnesty International emberi jogi szervezet magyarországi elnökét.

Dübörög tovább a nemzeti rock. Fiatal lány, szőke copfos, a Romantikus Erőszak híve sajátosan „elemzi” a palesztin–izraeli helyzetet: keresztény ember sosem lenne képes területért gyilkolni. Fradista társa pedig úgy érzi: a haza sorsa összefonódott a Ferencvároséval, „másodosztályba süllyedt” a Fradi is.

A szélsőrock kezdettől szorosan együttműködik a radikális politikai erőkkel. A pár éve alakult Hungarica együttes – amelynek szintén Sziva Balázs a frontembere – számos Jobbik-rendezvényen hergelte a szélsőségeket. Idén júniusban – miután Budaházy Györgyöt elfogta a rendőrség – Sziva a Hunhír.hu portálon felhívást közölt: „Az összes magyar hazafinak és honleánynak kutya kötelessége minden lehetséges módon kiállni Budaházy mellett.”

Nem meglepő: a Hungarica egyik koncertjének fővédnökei Morvai Krisztina és Gaudi-Nagy Tamás „nemzeti jogvédő”, a Magyar Gárda és Budaházy ügyvédje voltak.

A helyszín a budapesti Wigwam Klub, amely jelenleg a „hazafiak” törzshelyeként működik. Amúgy ezen az eseményen maga Gaudi-Nagy is fellépett, nemzeti rockslágereket adott elő. (Talán emlékeznek: 2008-ban a Hollán Ernő utcai jegyirodában Hungarica-koncertjegyek miatt robbant a botrány. A Nemzeti Jogvédő Iroda ezt követően a magukat sértettnek valló szélsőjobboldaliak jogi védelmét látta el. Sziva aztán könyvet is írt zenekaráról, első fejezete a Jegyiroda lángokban címet kapta.)

Mindenesetre a Jobbik internetes portálján olvasható: soha nem látott összefogás jött létre a nemzeti zenekarok között – a Nemzeti Egyletek keretein belül. Csatlakoztak hozzájuk szélsőséges szkinhedformációk is, például a Titkolt Ellenállás. Egyik szövege szerint „te nem azért születtél meg, hogy egy idegen faj elnyomjon”.