Szélsőjobbos provokáció a román gimnázium szalagavatóján

A fekete dzsekijükön Waffen SS jelvénnyel és a Nagy-Magyarországot ábrázoló térképpel provokálta még január végén az egyetlen honi román középiskola, a gyulai Nicolae Balcescu Gimnázium több mint félezres látogatottságú szalagavatóját három fiatalember. Terepszínű nadrágban és bakancsban érkezett fiúk közül az egyik az est végén verekedésbe keveredett, és ő húzta a rövidebbet. Súlyos sérülésekkel kórházba került, az ügyben rendőrségi vizsgálat folyik. A szélsőjobbos fiúk éppúgy román gyökerűek voltak, mint a szalagavató közönsége.

2010. február 13., 07:35

Nem mindennapi incidens helyszíne volt még január 30-án az egyetlen magyarországi román középiskola, a gyulai Nicolae Balcescu Gimnázium, ahol ekkor tartották a szalagavatót. A több mint ötszáz fős rendezvényre a kezdés és a hagyományos ünnepi műsor után állított be három fiatalember, akik katonai terepnadrágban, fekete dzsekiben voltak, amelyeken a Waffen SS logója mellett a Nagy-Magyarország térképe volt látható.

Óriási megdöbbenést váltott ki a jelenlévők körében a három fiatalember, akik nem csupán nem az alkalomhoz öltöztek, hanem minden bizonnyal provokálni is akartak az ünnephez öltözött, döntő többségében román gyökerekkel és identitással rendelkező vendégsereget.

Elsőként a szervezők azt hitték a három vendégről, hogy véletlenül az utcáról tévedtek be. De kiderült, ez nem így van. Szabályos meghívóval érkeztek a közeli Kétegyházáról, amelyet egy, a 12/b. osztályba járó barátjukról kaptak, akitől állítólagosan nem állnak nagyon távol a szélsőjobboldali eszmék.

A szalagavató vége felé, a késő esti órákban verekedés tört ki a három, nem az alkalomhoz öltözött fiatalember és a szalagavatóra érkezett vendégek egy része között. Ezt állítólag előtte heves szóváltás előzte meg. Az ütlegelésből Waffen SS és a Nagy-Magyarország címert a dzsekijén viselő egyik fiatalember jött ki rosszul. Egy komoly arcsérülés miatt kórházba kellett szállítani. (Az egymásnak ellentmondó információk nyomán – karikírozva – úgy kezdődött a verekedés, hogy a másik visszaütött.)

A rendezők az incidens miatt haladéktalanul szóltak a rendőrségnek, akik a helyszínen eljártak és intézkedtek. Albert Istvántól, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferensétől megtudtuk, hogy a hivatalos verzió szerint két diák összeverekedett a szalagavatón, s egyikőjük súlyos, nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. Emiatt a Gyulai Rendőrkapitányság súlyos testi sértés gyanúja miatt nyomozást indított az ügyben, egyben igazságügyi orvos szakértőt rendelt ki. Más forrásból a 168ora.hu úgy tudja, hogy a kórházba került fiút arccsonttöréssel műtötték meg.

A helyszínen lévő, de nevük mellőzését kérő informátoraink elmondták, hogy a történtek pikantériáját – túl a példa nélküli incidensen – az adja, hogy román gimnázium szalagavatóját megzavaró, nácibarátként és szélsőjobboldaliként viselkedő fiúk kétegyházi román származásúak. Az ellenfél csapatában verekedők pedig a legnagyobb arányban románok által lakott település, Méhkerék fiai voltak.


Kétegyháza nagyközség az utóbbi időben maga az ellentmondás. Ugyanis a közel ötezer lélekszámú település – teljes joggal – a legnagyobb lélekszámú románok által lakott magyarországi településnek mondja magát, miközben az elmúlt években a szélsőjobboldali csoportok látványosan megerősödtek a községben. Ezen csoportosulások tagjai között pedig szép számmal találni román etnikumú és gyökerű fiatalokat. Akik, mint látjuk, a gyulai román gimnázium szalagavatóján a dzsekijükön revizionizmust hirdető egykori Nagy-Magyarországot ábrázoló térképpel és Waffen SS jelvényekkel tűnnek fel.

A gyulai román középiskola vezetése az ügyben a belső vizsgálat elrendelésével megvárja a rendőrségi nyomozás eredményét – mondta el a 168ora.hu-nak Czeglédiné Gurzó Mária igazgató. Az iskola vezetője különösen sajnálja a történteket, ami árnyékot vet egy jól sikerült és nagy látogatottságú rendezvényre, amelyre a diákok, a szülők és a tanárok közel fél éve készültek. Czeglédiné szerint a helyi közbeszédben sokan kiszínezték a történetet, miközben tudomása szerint a verekedés hajnalban a gimnázium udvarán történt, amelyből a szalagavató résztvevőinek többsége nem érzékelt semmit.