Szélsőjobbos pedofilimádóval parádézik Szijjártó és Deutsch

2017. december 28., 13:43

Szerző:

Európa jövője címmel rendez a magyar kormány konferenciát január közepén. A háromnapos esemény nyitó előadását pedig az a Milo Yiannopoulos tartja, akit pedofíliáról szóló megjegyzései miatt tettek ki a Donald Trump megválasztásában kulcsszerepet játszó Breitbart nevű amerikai szélsőjobboldali laptól – írja a Mérce.

Yiannopoulos ismert szélsőjobboldali szerző, akinek azért kellett távoznia az amerikai nyilvánosságból, mert napvilágot látott két videorészlet, amelyen megengedhetőnek nevezte idősebb férfiak és fiatal fiúk szexuális kapcsolatát, illetve azt is mondta, a belegyezési korhatár szerinte nem olyan egyértelmű dolog. A botrány után nem csak a Breitbarttól, de a Trumpot támogató alt-rightból is kitagadták.

Fotó: Youtube

A nyíltan homoszexuális, ám a melegjogi mozgalmak létjogosultságát megkérdőjelező, katolikus, de zsidó származású publicista fő feladatának a feministák, a baloldaliak, az emberi jogi aktivisták elleni küzdelmet tekintette. Durva publicisztikái között volt olyan, amelyben azt taglalta,

az-e a rosszabb, ha valakinek a gyereke rákos, vagy ha feminista. De olyan cikke is volt, amely szerint a nők mentálisan betegek lesznek a fogamzásgátló használatától.

A konferenciát Csányi Sándor OTP-elnök előadása zárja. De beszélni fog a brit, korábban szélsőbaloldali, ma már szélsőjobboldali Frank Füredi, a német szélsőjobboldali párt, az AfD-vel szimpatizáló, de tőle a legtöbb kérdésben még jobbra is álló  Junge Freiheit vezérpublicistája, Götz Kubitschek, a francia konzervativizmus és a szélsőjobboldal határán egyensúlyozó neoreac mozgalom képviseletében Pascal Bruckner, a magyar kormány képviseletében pedig Deutsch Tamás EP-képviselő és Szijjártó Péter külügyminiszter.