Széles Gábor véletlenül elárulta, hogy Simicska Lajos tényleg élet-halál ura volt a Fideszben

2017. november 24., 20:59

Szerző:

Az üzletember az EgerHíreknek adott interjúban ejtette el erről az erről szóló mondatot. A portál újságírója megkérdezte tőle, hogy miért nem vállalt kormányzati szerepet, amire Széles Gábor elmesélte, hogy ez sokszor szóba került. 2010-ben például egy vírusfertőzés foszlatta szét a miniszteri ambíciókról szóló álmait, és ha ez nem lett volna elég Simicska Lajos valószínűleg közbelép.

„Simicska Lajos mindig ellenségének tekintett. Az okokat nem tudom, életemben talán kétszer beszéltünk. Ő maga akadályozta volna meg a kinevezést”

Fotó: MTI/Honéczy Barnabás

– mondta az interjúban az üzletember. Elmondása szerint akár még négy éve, a Fidesz 2014-es választási győzelme után is vállalt volna kormányzati szerepet, most azonban már nem tenné.

„73 éves vagyok. Normál emberi számítás szerint az embernek lehet 5-7, maximum 10 jó éve, amit agyilag és fizikailag is bír, és ebből most már 4 évet nem áldozok erre”

– magyarázta ezt. Ettől függetlenül – fűzte hozzá egy kérdésre –, közvetett formában jövő évi választásokon is biztosan támogatni fogja a Fideszt.

„Az Echo Televízió megalapítása is ezt a célt szolgálta. 2004-től 2010-ig legalább 6 milliárd forintot tettem bele a médiába”

– árulta el.

(A hvg.hu nyomán)

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.