Széchenyi és kora

1994-től minden évben szeptember 21-én a legnagyobb magyar azon gondolatait idéztem a bécsi szülőháznál, amelyeket a jelenben is érdemes megszívlelni. Most arra próbálok válaszolni, hogy milyen körülmények, különleges személyiségjegyek miatt csodálhatjuk Széchenyi gondolatait, tetteit.

A kimagasló eredményeket a szülői ház alapozta meg. A német nyelvű környezetben élő családban számos alkalommal magyarul beszéltek. Az elemi és gimnáziumi tanulmányait magánúton végző gyermek a pesti piarista gimnázium 1803. március 25-én kiállított okirata szerint a haza nyelvében jártas volt. Utóbb, az 1820-as évek elején különös gonddal gyarapította magyar nyelvismeretét.

A legnagyobb magyarnak a közjóért kifejtett munkálkodásához hozzájárult apja számtalan nemes cselekedete. Széchényi Ferenc 1802-ben I. Ferenc császártól engedélyt kért és kapott, hogy a nemzetnek adományozzon 1188 nyomtatványt, 1156 kéziratot, 144 kötet térképet, régiségeket, ásvány- és éremgyűjteményeket. A nemzetnek adományozta húszezer kötetes könyvtárát is.

Az apa hazát gyarapító cselekedetei nagy hatással voltak a 12 éves Istvánra, aki apjának magyarul írt levelében megfogalmazta, hogy gyermekként nem tudja megállapítani az ajándék értékét, de édesapja tette példaértékű, hogy „édes Hazámnak boldogságát, amennyire tőlem kitelhet, előremozdítsam”.

A legnagyobb magyar 1825 novemberében felszólalt az alsótábla tanácskozását előkészítő területi ülésen, és évi jövedelmét felajánlotta a Magyar Tudós Társaság alapítására a magyar nyelv ápolása érdekében.

Ehhez a kedvező fordulathoz döntően hozzájárult az, hogy Széchenyi a hőn állított őrnagyi rangot nem kaphatta meg, annak ellenére hogy az osztrák hadseregben sokszor életét kockáztatva harcolt. Azonban a bécsi udvart bíráló megjegyzéseit besúgói feljegyezték és megküldték az udvarnak. A magyar nemzet szerencséjére Széchenyi a bécsi udvarnál, a hadseregben, az államigazgatásban nem tudta megalapozni jövőjét.

Köztudomású, hogy életfilozófiája nem a nyugalom, hanem az állandó tevékenység volt. A mélyen vallásos Széchenyi István 1822-ben a franciaországi La Trappe-kolostorban tett zarándoklata után hangsúlyozta, hogy a tevékeny közjóért fáradozó élet Istennek tetsző. A Világban rámutat arra, hogy „felebarátit szolgálni, természet ajándékait bölcsen használni annyi, mint Istent tisztelni és szavát fogadni”. Hangsúlyozta, hogy „Istent a földi világban tetteinkkel kell imádnunk”.

„Csodálatos és csodálatra méltó a férfi, aki tetteivel és műveivel nevét az újkori Magyarország történetébe egyedülálló módon írta be, és politikai működésével országszerte új szellemiséget teremtett meg, pedig soha sem rendelkezett hatalommal” – írja Oplatka András.

Próbáljuk mi is ezt az utat járni.

Takács Imre, Hajdúszoboszló