SZDSZ, az elszabadult hajóágyú
Azt elhiszem, hogy Orbán Viktor türelemre intette a Fidesz holdudvarához tartozó közéleti személyiségeket – mint arról a kötcsei polgári piknik tudósítói beszámolnak. A legnagyobb ellenzéki párt elnöke kétségkívül reálisan értékelte a jobboldal tennivalóit – tudniillik arra biztatta, hogy ne tegyen semmit. Vagyis ne kössön „alkalmi szövetségeket”, ne vegyen részt az elkövetkező időszak „politikai adok-kapok” csetepatéiban, s egyáltalán: ne nyugtalankodjon. Orbánnak tökéletesen igaza van. A Fidesznek olyan strómanjai akadtak Fodor Gábor és a miniszterelnök cselekvési programját állítólag egy emberként leszavazó liberális ügyvivők személyében, akik a jelek szerint maguk is elbánnak az egypárti kormánnyal.
Jobboldali politikus ezekben a hetekben-hónapokban akkor viselkedik felelősen, ha egyrészt visszavesz a saját hangjából (kivétel Navracsics frakcióvezető, akire a parlamenti pofozóember szerepe hárul), másrészt visszafogja a hatókörébe tartozó radikálisokat. Ezen az őszön nincs szükség utcai hőzöngőkre, a polgári köröket is féken kell tartani, sőt: a médiapropagandisták nemkülönben azzal szolgálnák a jobboldali nemzet ügyét, ha legalább relatíve, azaz önmagukhoz képest kevésbé ordenáré stílusban szidalmaznák az ellent. Az antiszemita kirohanásokat különösen ajánlatos szüneteltetni, mert minden ilyen harci kürt csak a megalakult Magyar Demokratikus Chartát igazolja vissza; s ha lehetne odahatni, hogy fideszes polgármesterek mostanában ne hívják látogatóba a Magyar Gárdát, az sem ártana a parlamenti jobboldal imázsának.
S ha ily módon beáll a viszonylagos nyugalom a két nagy párt küzdelmében, akkor ez a majdhogynem tűzszünetközeli állapot azért ideális Orbán Viktor számára, mert semmi nem tereli el a közfigyelmet a volt koalíciós pártok végzetes egymásnak feszüléséről. Akkor a média sem foglalkozik mással, mint az SZDSZ fenyegető követeléseivel és a szocialisták sarokba szorítottságával, akkor mindenki a „szakértői kormány” mibenlétéről vitatkozik, illetve azt latolgatja, mennyi esélye van annak, hogy a liberálisok az ellenzék többi pártjával szövetségre lépve, egyhamar lehetővé teszik a parlament feloszlatását.
Tehát a politikai szezonnyitás egyetlen érdemleges témája nem más, mint az a kérdés, hogy mikor bukik a kormány. Ez a jobboldalnak módfelett kedves szuggesztió egyedül az SZDSZ „jóvoltából” uralja el a közgondolkodást; Fodor és társai olyan politikai ámokfutást folytatnak, amely egyértelműen Orbán hatalmi ambícióját szolgálja, s nem mellesleg éppen a szabad demokraták önsorsrontását tetőzi be. A Fidesz elnökének tehát nincs más dolga, mint üdvös önuralommal kivárni, hogy az eddig sem véletlenül leépült liberális törpepárt tálcán vigye el neki az előrehozott választásokat. Ha ebben a reményteljes szituációban bárki bármiféle elhamarkodott akcióval akarná megbuktatni a kormányt, persze, hogy Orbán az ismert vicc poénjával intené le: nyugalom, lerohad az magától is.
Pontosabban, az SZDSZ álságos működésétől. Mert amikor Fodor azt mondja, márpedig nem Orbán és Gyurcsány között kell választanunk, mert létezik harmadik megoldás is, akkor pontosan tudja, hogy ezzel a talán sokak fülének kedves szöveggel csak áltatja a hallgatóságát. Szakértő miniszterelnök abban az értelemben, ahogyan ő feltételezi, vagyis független politikai entitásként, nem létezik. Akárki legyen kormányon, parlamenti pártháttérre van szüksége. A lényeg tehát igenis a program, nem a személy – akármennyire próbálja is ennek ellenkezőjét sulykolni az SZDSZ. És Gyurcsány megbuktatásával még nem születik olyan releváns program, amelyet a liberálisok és a szocialisták egyszeriben elfogadnak.
Ezt persze józan ember tisztán látja, s még a most elszabadult hajóágyúként viselkedő szabad demokraták között is sokan. Döntő kérdés, lesz-e vajon a frakció tagjaiban annyi felelősség, következésképp kurázsi, hogy szembeszálljanak a Fodor–Gusztos–Gulyás-hármas katasztrófapolitikájával. Ami persze azon múlik, hogy ki-ki miként értékeli az előrehozott választásokon borítékolható Fidesz-győzelmet. Akik valami rejtelmes módon meggyőzhetők arról, hogy Orbán visszatérése a hatalomba valójában nem is a számukra lehetséges legrosszabb fejlemény, azok nem fognak elébe állni Fodoréknak, hanem csakugyan segédkeznek a parlament feloszlatásában. Ezzel pedig elveszik azt a majd’ két évet a jelenlegi kurzustól, amely még esélyt adhatna a gazdasági és politikai konszolidációra.
Tekintsünk el most attól, hogy ezt a „megoldást” legfeljebb két-három százalékos támogatottsággal, ám az ország érdekeinek képviseletére hivatkozva elvállalni egyszerűen politikai impertinencia, magyarul pimaszság – különösen hosszú évek koalíciós részvétele után, a kormányzás makulátlan hattyújaként tetszelegve. Nagyobb gyalázat, hogy miközben az SZDSZ mély programválságot vizionál, felértékelendő saját megmentői szerepét, nyilvánvalóan fogalma sincs, milyen jobboldali alternatívát szabadítana rá az országra.
Mert arról még csak sejtései sem lehetnek, hogy a Fidesz-közeli „gazdaságfejlesztők” egymásnak ellentmondó koncepcióiból Orbán végtére is mit akarna beteljesíteni. Azt azonban felfoghatták már a liberálisok, hogy Gyurcsány általuk ugyan „államközpontúsággal” vádolt, ugyanakkor állhatatos konvergenciaprogramját leginkább a jobboldal populista paternalizmusa fenyegeti. Milyen garanciákat lát vajon az SZDSZ arra, hogy olyan kormány előtt nyitja meg az utat, amely jobban megfelel az ország liberális felfogásban fogant érdekeinek?
Semmilyet. Amivel a szabad demokraták most oly erőszakosan házalnak, az egy parttalan, bizonytalan, kaotikus folyamat, amely hónapokig eltarthat, megrengeti a politikai stabilitást, és rengeteget árt az ország gazdaságának.
Ami pedig utána következik, annak tükrében majd megnézhetjük a demokráciát.
