"Számos jele van az emberek félelmének"

Orbán Viktornak nincs nála keményebb hangú kritikusa, bátorsága részben abból ered, hogy nincs mit veszítenie: sehol sem merik alkalmazni még óraadóként sem, a lapoknak egy része, amelyek szívesen közlik írásait, már nem tud honoráriumot fizetni neki. Most arról beszél, általános lett a félelem az Orbán-rezsimtől, amelynek alaptörvénye nem tekinthető egy demokratikus állam alkotmányának.

2011. május 4., 17:05

„Számos jele van az emberek félelmének – mondja Debreczeni. – Félhetnek a közalkalmazottak elleni retorziók miatt, a jelölőcédula-gyűjtési módszerek miatt és így tovább. Sokakat ismerek, akik nem mernek kimenni egy-egy demonstrációra, mert ha meglátják őket, elveszíthetik az állásukat.”

Debreczeni szerint a Nemzeti hitvallás karikatúra, az alaptörvény pedig semmi esetre sem tekinthető demokratikus alkotmánynak: arra szolgál ugyanis, hogy egyetlen kézben lehessen összpontosítani a hatalmat, és a közjogi intézményeket hatalmi erődítménnyé alakítsa. E törekvésnek nem más a célja, mint hogy ellehetetlenítse a győztes politikai erő vagy koalíció működését, hogyha a Fidesz elveszíteni a következő választásokat.

„ A Fidesz minden tőle független közintézményt elfoglal. A bíróságok elleni támadással a jogállam egyik utolsó és talán legfontosabb bástyáját akarják bevenni. A konkrét okok között nyilván szerepet játszanak a politikai bosszúperek” - állítja a közíró.

Debreczeni beszélt továbbá a szétforgácsolt ellenzékről, Orbán lehetséges politikai alternatívájáról, valamint a Fidesz és a Jobbik kapcsolatáról.

A Debreczeni Józseffel készült interjút a csütörtökön megjelenő 168 Órában olvashatja.