Szállítás közben hamburgerért és cigarettáért is megálltak a mentők, aztán a kórház folyosóján a sorsára hagyták a beteget
Hat órát késtek, útközben pedig hamburgerezni is beugrottak és cigarettáért is megálltak azok a mentők, akik a múlt pénteken szállítottak át egy 73 éves fekvőbeteg nőt a Szent János Kórházból a Jahn Ferenc Dél-Pesti Kórházba – írja a hvg.hu. A portálnak az áldozat lánya mesélt a rémálommá váló esetről. Elmondása szerint az édesanyját egy daganat és a mélyvénás trombózisa miatt a Szent János belgyógyászatán kezelték, ahonnan azért kellett átszállítani a Jahn Ferencbe, mert az a lakóhelye szerinti kórház. A viszontagságai akkor kezdődtek, amikor az orvosa azt mondta, hogy a szállítással megbízott mentőszolgálat, az AMS kocsija késő délután vagy kora este érkezik, amihez képest a mentők csak éjjel 1 óra után futottak be. Az nem világos, hogy kértek-e bocsánatot egyáltalán, az viszont igen, hogy a fekvőbeteget kerekesszékbe ültették és úgy kísérték ki, ahol a mélyvénás trombózisa jelentette veszélye ellenére azt mondták neki, hogy álljon fel, és szálljon be egyedül a kocsiba. Amikor tiltakozni kezdett, hogy egyszerűen nem tudja mozgatni a lábait, és túl gyenge, az egyik mentős ráförmedt, hogy „Ne szórakozzon, tudja, hogy hány óra van?!”, mintha nem ők késtek volna hat órát. Ezután a nőnek valóban egyedül kellett beszállnia a kocsiba, ami közben az állítása szerint meg is lökték.
Fotó: Facebook / AMS Mentőszolgálat
Hagyományos esetben a Szent János és a Jahn Ferenc közötti út hozzávetőlegesen 30 percig tartott volna, a rémálom viszont nem ért véget, az AMS mentősei ugyanis kétszer is megálltak, egyszer hamburgerezni, utáni pedig még egyszer azért, hogy kiugorjanak a kocsiból cigarettáért. Emiatt az út csaknem két órájukba került, amelyet a 73 éves fekvőbeteg nőnek végig ülve kellett átvészelnie. De az AMS mentőseinek a teljesítményére nem is a hamburger vagy a cigaretta tett fel a koronát, hanem az, hogy miután az áldozatot a Jahn Ferencben két belgyógyászati osztály sem tudta fogadni, a harmadiknak a folyosóján a sorsára hagyták. Dühödten, káromkodva léptek le, anélkül, hogy szabályszerűen átadták volna az ügyeletes orvosnak.
Az ügyben a család panaszt tett, a hvg.hu pedig az AMS-hez fordult a kérdéseivel. Agócs Gábor ügyvezető igazgató a kifogásokból annyit ismert el, hogy a mentősei valóban nem a megfelelő testhelyzetben szállították a fekvőbeteget. Emiatt írásos figyelmeztetésben részesítették őket. Ami a szállítás idejét illeti, a család állításával szemben az AMS azt állítja, hogy 1 óra 5 percen át tartott az út, a hamburger- és a cigarettavásárlással kapcsolatos aggályokat pedig Agócs azzal rázta le, hogy a két kitérő mindössze hat percig tartott. Szerinte az AMS mentőseinek a péntek extra túlterheltséges jelent, arról nem is beszélve, hogy egy mentős 1670 forintot kap egy-egy ilyen betegszállításért. „A be- és kiszállás módjával kapcsolatban nem tudok nyilatkozni, mivel a kollégák elmondása nem támasztja alá a fenti állításokat, sajnos ezt így utólag nem tudjuk vizsgálni. Amennyiben így történt, akkor ezúton is elnézést kérek a betegtől kollégáim nevében, és ezúton tájékoztam, hogy szóban figyelmeztettem őket, hogy a jövőben tartsák be a szakma szabályait” – fűzte hozzá. És megkérte a mentőseit arra is, hogy a jövőben tartózkodjanak a káromkodástól.