Szalai Annamária már elrendelheti

Az alkotmányban rögzítik a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökének rendeletalkotási jogát. A fideszes Rogán Antal erről szóló javaslata a Fidesz-frakció kérésére név szerinti szavazás során, az MTI összegzése szerint megkapta a szükséges számú voksot. A sajtószabadság védelmében tüntetett több száz ember - a Népszabadság szerint kétezren - a Szabadság téren; az új médiaszabályozás elleni tiltakozást a Facebook közösségi oldalon szervezték, főként egyetemisták.

2010. december 20., 23:25

A fideszes előterjesztés elfogadásához az összes képviselő kétharmadának, azaz legalább 257 képviselőnek az igen szavazatára volt szükség. A név szerinti szavazás pontos eredményét hétfő késő este ismerteti az ülés levezető elnöke. Az indítványt a kormány nem támogatta, a Fidesz-frakció ugyanakkor kötelező szavazást rendelt el a képviselőcsoport tagjai számára, és a kereszténydemokraták is igennel voksoltak - számolt be az MTI.

Megint az Alkotmányt módosították

A javaslatra csak a Fidesz és a KDNP szavazott igennel. Rogán Antal javaslata értelmében az alkotmány 2011. január 2-tól hatályos szövege szerint "jogszabály a törvény, a kormányrendelet, a Magyar Nemzeti Bank elnökének rendelete, a miniszterelnöki rendelet, a miniszteri rendelet, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete elnökének rendelete, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökének rendelete és az önkormányzati rendelet. Jogszabály továbbá a Honvédelmi Tanács rendkívüli állapot idején és a köztársasági elnök szükségállapot idején kibocsátott rendelete".

A képviselő emellett új fejezettel egészítette ki az alaptörvényt, amely ezentúl tartalmazza, hogy az NMHH a Magyar Köztársaság elektronikus hírközlési piacát felügyelő és ellenőrző szerve, és felelős e piac zavartalan működéséért. A hatóság elnökét a miniszterelnök nevezi ki 9 évre, tevékenységéről évente beszámol az Országgyűlésnek, elnöke pedig törvényben meghatározott feladatkörében, törvényben kapott felhatalmazás alapján rendeletet bocsát ki, amely más jogszabállyal nem lehet ellentétes. Rogán Antal korábban azt mondta: a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökének alkotmányban rögzített rendeletalkotási joga nem a média szabályozásáról szólna, hanem "egyszerűen díjakról", például a frekvenciadíjról.

Tüntettek a sajtó szabadságáért

A közlés szabadságát és a jogállamiságot veszélyezteti az új médiatörvény - hangsúlyozták a Szabadság téri tüntetés szónokai. Az öt tüntető által részenként felolvasott szöveg szerint a médiaszabályozás centralizál, cenzúrát hoz és a kádári időket idézi. A médiatörvény erőteljesen korlátozza a sajtó szabadságát, ezzel csorbul a szabad véleményformálás joga.

"Mi, diákok, és felelős állampolgárok felháborodva és értetlenül fogadjuk, hogy az új médiatörvény elfogadásával tovább sérül a jogállamiság eszménye, és folytatódik a jogállami keretrendszer lebontása". A szervezők kifogásolták, hogy a joganyag az "öncélú sajtószabadság" helyett úgy vezeti be a "közösség-elvű értékrendet" a magyar médiában, hogy nem tisztázza, mit ért az új fogalom alatt. Mint mondták, elfogadhatatlan, hogy "korlátlan jogkörrel" ruházná fel a tervezet a médiahatóságot, és hogy egyazon törvény rendelkezései vonatkoznának az online, az elektronikus és a nyomtatott sajtóra. Mint mondták, a médiahatóság, amely egy "abszurd és antidemokratikus képződmény" a közerkölcsre hivatkozva hozhat döntéseket, és elhallgattathatja majd akármelyik médiumot.

Ellene megy a demokratikus folyamatoknak

Mint mondták: 20 évvel a rendszerváltás után ez a szabályozás ellene megy a demokratikus folyamatoknak. A felszólalók kijelentették: hiteltelen közmédiumokhoz vezet, ha lojalitást kérnek az újságíróktól. Kifogásolták a Szalai Annamária által tett kijelentést, miszerint a sajtó- és véleményszabadság a közösség integritását szolgálja. A jelenlegi felügyeleti rendszerrel és a szabályozási környezettel nem nyerne az ország felvételt az Európai Unióba - tették hozzá. A szónokok követelték a média függetlenségének megőrzését, valamint hogy a politikai felügyelet a médiafelügyeletben "a korábbinál kisebb legyen." A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam! - ismételték többször a beszéd végén.

A demonstráció szervezői a tüntetésen is kérték, hogy politikusok ne jelenjenek meg az eseményen, mert csak így őrizhető meg a megmozdulás függetlensége. A megmozduláson többen fehér táblát emeltek a magasba, utalva arra, hogy egyes újságok üres címlappal tiltakoztak a törvényjavaslat ellen.

Belső cenzúrát alkalmaznak majd

Szépe András, a tüntetés egyik szervezője az MTI kérdésére azt mondta: ma még nem elég erős a civil társadalom ahhoz, hogy egy civil rendezvény "megengedhesse magának azt a terhet", hogy politikusok is eljöhessenek. Kifejtette: a törvény nem betartható, és a bizonytalanság fenntartása az egyik eredménye. Szerinte a szerkesztőségek a több milliós bírságok kilátásba helyezése miatt "belső cenzúrát" fognak alkalmazni.

A Fidesz által öt részben, egyéni képviselői indítványok formájában a parlamentnek benyújtott médiacsomag utolsó, a tömegkommunikációról és a médiaszolgáltatásokról szóló részéről hétfői ülésnapján szavaz a parlament.

Visszahívott tejtermék került a boltokba – a Kifli.hu azonnali intézkedéseket tett egy lejárt szavatosságú, laktózmentes Mizo UHT tej kapcsán. A hatóság arra figyelmeztet: a termék fogyasztása egészségügyi kockázatot jelenthet, ezért senki ne igyon belőle, és vigye vissza, ha vásárolt belőle.