Száguldott, felborult, ütközött a tűzoltó

Három tűzoltó megsérült, amikor egyelőre tisztázatlan körülmények között felborult egy tűzoltóautó Hajdúsámsonban - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője az MTI-vel vasárnap.

2008. november 2., 09:25

Dobson Tibor elmondta: a baleset szombaton este történt, a tűzoltóautó egy kanyarban borult fel, majd egy személyautóval ütközött össze.

A balesetben három tűzoltó megsérült, kettőt kórházba szállítottak - nem súlyos sérüléssel -, de vasárnap reggel ők is elhagyhatták a kórházat. A személyautó vezetője nem sérült meg a balesetben - tette hozzá. Mint mondta, a baleset okait vizsgálják.

Hócza György, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének (HTFSZ) ügyvivője az MTI-nek elmondta: két héttel ezelőtt pontosan a felborult tűzoltóautó menettulajdonságait vizsgálták Győrben. Emlékeztetett rá: a szakszervezet nyáron vizsgálatot kezdeményezett, mert több sofőr is jelezte, hogy egyes járművek balesetveszélyesek, túl könnyen felborulnak.

Mint mondta, a vizsgálatot végző cég jövő héten adja át a szakszervezetnek a jegyzőkönyveket, ezt követően ismertetik a nyilvánossággal a szakértő megállapításait.

A szakszervezet azt követően kért fel független szakértőt, hogy több tűzoltó is jelezte: probléma van egy bizonyos típusú tűzoltóautóval - hivatalosan tűzoltó fecskendővel - és egy bizonyos típusú műszaki mentőautóval. Az autók
súlypontja magasan van, miközben speciális manővereket kellene végezniük és a szakszervezet szerint egyáltalán nem garantált, hogy az autók a jelenlegi szerkezettel meg tudnak felelni ezeknek a feladatoknak. A szakszervezet szerint a kritikus tűzoltóautókból nyolc, a műszaki mentést végző járművekből öt-tíz lehet az országban.