Szabadságra mehet a NAV is nyáron

A kormány dönthet úgy, hogy igazgatási szünetet rendel el. 

2023. május 25., 12:08

Szerző:

A bíróságok nyári és karácsonyi törvénykezési szünetéhez hasonló, a hivatali, közigazgatási eljárásokra vonatkozó igazgatási szünetet szabályozó törvényt fogadott el az Országgyűlés.

A törvény célja, hogy az egyes állami és önkormányzati szervek nyári és karácsonyi szünetet tarthassanak, mégpedig anélkül, hogy ehhez a jövőben törvényi szintű szabályozásra legyen szükség. Ha a kormány el is rendeli az igazgatási szünetet, az adott hivatalt felügyelő miniszter szabad kezet kap annak meghatározására, hogy mennyiben működik majd az adott hivatal, hiszen ahogy a törvény indokolásából is kitűnik, vannak olyan igazgatási feladatok, amelyek elvégzése nem tűr halasztást.

A NAV központi hivatal és a központi hivatalokra főszabály szerint pedig kiterjed a törvény hatálya, viszont az a törvény úgy rendelkezik, nem terjed ki a NAV személyi állományába tartozó foglalkoztatottak szolgálati jogviszonyára és munkaviszonyára – írja az mfor. Szóval, hogy lesz-e igazgatási szünet a NAV-ban majd idővel kiderül. 

(Kiemelt képünkön sorbanálló ügyfelek a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) központi ügyfélszolgálata előtt a IX. kerület Vaskapu utca 33-35-ben. MTVA/Bizományosi: Róka László)