Szabad és rangtalan maradt a visszavonuló Várszegi Asztrik

Várszegi Asztrik püspök a jövő év elején befejezi főapáti szolgálatát, és – Pál apostol szavaival élve – a „megbékéltetés szolgálatába” szegődik. Az idei Szent Márton-napon a bazilikába meghívott civilek előtt elmondott, katartikus csöndet kiváltó gondolatai végén, mintegy mellékes körülményként jelezte, főapáti szolgálatában lassan huszonhét év telik be. „A bencés hagyomány bölcsessége azt diktálta szívemnek, és ez van házi törvényeinkben is, hogy az idősebb adja át helyét a fiatalabbnak. Ezt teszem magam is jó szívvel, és csak úgy köszönök el, hogy nem főapátként, de jó barátként megmaradok kedves mindannyiuk számára a továbbiakban is.” Várszegi Asztrik portréja.

2017. december 5., 10:22

Szerző:

A bencés közösség 1991-ben választotta meg Asztrik főapátot legfőbb elöljárójának, és ezt a bizalmat már két ízben, 2000-ben és 2009-ben megerősítette. A „korhoz igazított” bencés regula szerint a főapáti szolgálat kilencéves időszakokra oszlik. A főapátság szerzetesközössége Várszegi Asztrik mostani bejelentését követően utalt rá, hogy „a főapát már 2009-ben kinyilvánította a bencés közösség előtt szándékát, hogy 2018 elején, a harmadik főapáti ciklus végeztével vissza kíván vonulni az apáti szolgálatból”.

Tapasztalatai birtokában a magyar ember kételkedik az ilyen bejelentésekben. Kevesen mondanak le önként a hatalomról, a gyanakvó közvélemény általában botrányokat sejt a távozások hátterében, ám ezúttal fölösleges keresni ilyeneket, mert nincsenek. Nem igaz, amit magukat egyházi körökben bennfentesnek valló személyek suttognak, miszerint a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia megelégelte, hogy Várszegi Asztrik „kibeszél” a menekültek ügyében egységes egyházi kórusból. Már csak azért sem, mert a pannonhalmi főapátság közvetlenül az Apostoli Szentszék fennhatósága alá tartozik, és Ferenc pápa nézetei egybeesnek Várszegi felfogásával.

Fotó: Kovalovszky Dániel

Várszegi Asztrik 1964 nyarán került Pannonhalmára – ahogy a Lengyel Lászlóval közösen írt Beszélgetőkönyvecskében fogalmazott – „egy szabad és független szellemi enklávéra, szigetre”, amelyet egy ideig perjelként, az utóbbi 27 évben pedig főapátként vezetett.

Ha a főapát pályaképét próbáljuk fölvázolni, elsőként nem árt felidézni az egyház küldetéséről vallott gondolatát: „Határozottan hiszek az egyház nemzetek felettiségében, mellyel szemben megjelent egy olyan nacionalizmus, amit a keresztény értékrend nem viselhet el.” Ezt 2016 januárjában mondta a Népszabadságnak, amikor a migrációs válságról és a katolikus egyház magatartásáról kérdeztem. A már idézett Beszélgetőkönyvecskében megtalálható e gondolat részletesebb kifejtése. Várszegi szerint „a kelet-közép-európai és a kelet-európai keresztény egyházak, az ortodoxok inkább, a katolikusok talán kevésbé, de valamennyien a nemzetek és a nacionalizmusok fogságában vannak. A történelmi nyomorúság és a tradíció a kereszténységet és a nacionalitást úgy összehozta, összeforrasztotta, hogy még a jelen helyzetben is szétválaszthatatlanok. Ha mégis szét akarja választani elméletileg az ember, akkor gyanúba, a liberalizmus, a kozmopolitizmus gyanújába kerül” – olvasható a könyvben.

Várszegi Asztrikot, a nyitott, párbeszédre kész és a média természetét is ismerő püspököt érthető módon nem szeretik a fundamentalisták. Ő aligha bánkódik emiatt. Igaza tudatában járta azt az utat, amelyen sokkal több hívet szerzett a vallásnak, mint amennyit eltántorítottak a hittől a mindenkori hatalmat már-már komikus igyekezettel kiszolgáló egyházi méltóságok.

Tavaly megkérdeztem tőle, gyakran környékezik-e meg politikusok. Azt válaszolta: „Nem volt könnyű elérnem, de már leszoktak róla. Egyszer azt találtam mondani, hogy a politikus olyan, mint a gyerek. Karácsonykor, azaz a választások idején játszik az ajándék rongybabával, ez az egyház, aztán meg gyorsan megunja, és a sarokba dobja. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy nem állok szóba politikusokkal, de a pártjaikba azért nem lépek be.”

A pannonhalmi főapát megteremtett „egy tenyérnyi Európát” Szent Márton hegyén. Amikor korábban az Európai Unióról kérdeztem, azt felelte: „Mindig is azt akartam, hogy belépjünk a közösségbe, és most is azt gondolom, nincs más járható út. II. Szent János Pál, a lengyel pápa idején a kelet-európai posztkommunista országok különösen Nyugatra és nem Keletre vágytak. Az persze súlyosan téved, aki az Európai Uniót, ami egy politikai-jogi szerkezet, túlontúl eszményíti. Ez is csak egy emberi alkotás, törékeny és tökéletlen.”

A főapát népszerűségét, a kiszolgáltatottak és a szegények melletti kiállását több politikai szervezet is megpróbálta kihasználni. Várszegi Asztrikkal együtt mutatkozni önmagában a hitelesség jele. Egy szerzetes a monostor politikai elfogadottságáról és állami támogatásáról nemrég azt mondta: a mostani jobboldal támogat bennünket, hiszen úgy gondolja, világszemléletben, értékválasztásban elsősorban hozzá tartozunk. A baloldal pedig, amikor éppen hatalomra került, majdhogynem még jobban segítette az apátság beruházásait, építkezéseit, mert nekik meg lelkiismeret-furdalásuk van azért, mert ideológiai vagy jogi elődjeik a szocializmusban elnyomták, megbélyegezték, megalázták az egyházat, a rendet.

Pannonhalmán Várszegi Asztrikot „építkező püspökként” is emlegetik. A szőlőbirtokok visszaszerzésével, visszavásárlásával megteremtette egy páratlan hazai borászat alapjait. Gál Tibor egri borászt bízta meg az új telepítésekkel, és a pannonhalmi apátsági borok – köztük az Infusio, a pinot noir és a rajnai rizling – mára Európában és Amerikában is közkedveltté váltak. Kétségtelen, marketingjük is páratlanul profi. Elővették régi gyógynövényreceptjeiket, és likőröket, teákat, krémeket, tinktúrákat, fürdősókat készítenek a hagyományos írások alapján. Legújabban pedig azt jelentették be: gyógynövényeket és szőlőmagolajat egyaránt tartalmazó, új típusú étrend-kiegészítő termékcsaládot fejlesztenek ki a levéltárban őrzött régi receptek alapján a Széchenyi István Egyetem mosonmagyaróvári kara és a Kisalföldi Mezőgazdasági Zrt. közreműködésével.

 

Hogyan választanak főapátot?

Az új főapátot a Pannonhalmi Főapátság örökfogadalmas szerzetesei (a Pannonhalmán, Bakonybélben, Budapesten élő és a területi egyházmegyében lelkipásztori munkában szolgáló szerzetesek) mintegy ötvenen választják meg titkos szavazással. Az a pappá szentelt szerzetes választható főapáttá, aki már betöltötte a 35. életévét, és legalább tíz éve örökfogadalmas. A főapátválasztást nem előzi meg jelölési eljárás. A főapát az egyházjogban a megyés püspökkel egyenlő elbírálás alá esik. Több mint ötszáz éves hagyomány, hogy Szent Márton monostora közvetlenül az Apostoli Szentszéknek van alárendelve. A választás eredményét ezért a Pannonhalmi Főapátság akkor teheti majd közzé, amikor Rómából megérkezik a választás megerősítése. 2018. január 6-án, a választás napján tehát a nyilvánosság előtt még nem lesz ismert az újonnan megválasztott főapát személye.

 

Várszegi Asztriknak sokat köszönhet a modern építészet. Henri Focillon francia művészettörténész gondolatait hívta segítségül, ha valaki értetlenségét fejezte ki az ezeréves monostor új beruházásai kapcsán. „Minden ember elsősorban önmagának és saját nemzedékének a kortársa, de kortársa egyszersmind annak a szellemi közösségnek is, amelybe tartozik.” A főapát legnagyobb és legmerészebb építészeti és egyben művészettörténeti cselekedete a bazilika komplex felújítása volt. A román stílusú, de az idők során barokk és klasszicista jegyeket is magára öltő középkori templom teljes körű felújításának szervező ereje az a gondolat, hogy ebben a liturgikus térben fakad a bencések mindennapi életének a forrása – ezt Fehérváry Jákó, az átalakítást teológiai szempontból átgondoló műhely vezetője mondta a felújítás kezdetekor. Gunther Zsolt építész a középkor és a 21. század építészeti párbeszédének nevezte a felújított bazilikát, dizájntervezője John Pawson, a szakrális építészet talán legismertebb egyénisége volt. A főapátnak még ahhoz is volt bátorsága, hogy kivitette Stornó Ferenc díszes, ám a középkori miliőtől idegen szószékét. Ónixra cserélték ki a Szent Mártont ábrázoló látványos rózsaablakot. A bencések Olaszországban választották ki azt az ónixtömböt, amelyből az új oltárt faragták. A bazilika valamennyi bútorát kicserélték, s a középkort idéző derengő fényeket, hangulatot teremtettek meg.

Jelentős kísérletet tett Várszegi Asztrik a két legnagyobb keresztény egyház, az ortodox és a katolikus összebékítésére. Ez a cselekedet – amelyhez szavai szerint senki mástól, „csak” Istentől kapott felhatalmazást – már messze túlmutatott Pannonhalma és a bencés rend hatókörén. A két egyház a 16. században szakított egymással, és úgy látszott, az egyházszakadás előtt alapított Pannonhalmán találkozhat majd II. Alekszij II. János Pál pápával. Ez végül elmaradt, amit Nanovfszky György egykori moszkvai nagykövet a Magyar Nemzetben egyházpolitikai okokkal magyarázott. Aztán 2005-ben meghalt II. János Pál, három év múlva II. Alekszij, így a kézfogásuk végleg elmaradt.

Várszegi Asztrik pályaképéhez tartozik, hogy fontos szerepet vállalt a katolikus egyház megtisztulásában. A bazilika felújítása előtti évben, a munkálatokra hivatkozva ugyan lemondott az ügynökmúltat vizsgáló katolikus alapítvány vezetéséről, de úgy összegezte munkája eredményét: „Amit az adott körülmények között eddig volt módom megtenni, azt személyesen meg is tettem.”

Főapáti szolgálatának befejezésére, nyugdíjas éveire tudatosan készült. Hozzájárult, hogy sajtó alá rendezzük A belső úton járás című előadását, amelyet a Nyitott Nemzedék Nyugdíjasok Győri Szabadegyetemén mondott el. Arról beszélt, hogy a nyugdíjba kerülő emberek egy része az elképzelt nyugalomból semmit nem érez, mert erre belsőleg, lélekben át kellett volna állni, fel kellett volna készülni. „Tudják, mi úgy vagyunk a lelkünkkel, hogy nem veszünk róla tudomást. Ahogy a fogainkat ápoljuk és a lábunkat mossuk, ugyanilyen gondossággal kellene a lelkünket is mosogatni, tisztogatni, felfrissíteni, megpihentetni, s annak is táplálékot adni. Csak így tudunk bátran s nagyobb félelem nélkül szembenézni a valósággal, mely mindenképpen bekövetkezik. Emberhez méltó módon fogadjuk és éljük meg az elkerülhetetlent.”

A pannonhalmi főapát most egy kis időre elvonult a külvilágtól, karácsony előtt egyébként is nehéz megtalálni, az ünnepre készülődik. Nyaranta egy ausztriai faluban tölt pár hetet. Tanárként mutatkozik be – ami természetesen igaz, hiszen a teológia mellett történelem–német szakos tanári diplomát is szerzett –, nem akarja, hogy főapátként, püspökként viselkedjenek vele. Persze Ausztriában is jól ismerik, ezért a társaság hamar rájött, kit tisztelhetnek benne, de nem mondták meg neki, hogy fölismerték. Ő mindenhol egy akar maradni a sok közül. Gondolkodásában, cselekedeteiben szabad és rangtalan. Ettől is tisztelendő. Méltóságos és emberi.

 

Ki az esélyes?

Ez nem egy szövetségi kapitányi kinevezés, nem lehet és nem is méltó esélyeket latolgatni – utasították el többen is a kérdésünket azzal kapcsolatban, hogy kit szeretnének főapátnak. Ennek ellenére a bencés szerzetesek környezetében munkálkodók szerint a legesélyesebbnek Hortobágyi Cirill látszik, aki 1977 óta bencés szerzetes, 1991 óta pedig perjel, gazdasági vezető. A teológia után biológia–földrajz szakon végzett, majd a Corvinuson posztgraduális képzésen vett részt. A gyógynövények szakértője. Négy éve egy konferencián fejtette ki nézeteit a vezetői dilemmákról. Többek között azt hangsúlyozta: a vezetői attitűdöt az adott közösség állapota hívja elő. Rajta kívül, a fiatalok közül Dejcsics Konrád atyát, a főkönyvtár igazgatóját és Juhász-Laczik Albint, a gimnázium helyettes igazgatóját nevezték meg, bár őket néhányan még túl fiatalnak tartják az apátság vezetésére.