Spirituális üzenetet írnak bele az alkotmányba Orbánék
Trócsányi László igazságügyi miniszter azt mondta, hogy tisztában vannak azzal, a népszavazás nem kötötte a kormányt ahhoz, hogy az alkotmányt módosítsa, ez tehát nem jogi, hanem politikai következménye a szavazásnak – tudósított az Index.
Trócsányi hangsúlyozta: az EU-nak nincs alkotmánya, hanem szerződése. A tagállamoknak viszont alkotmánya. Szerinte fontos, hogy összhang legyen a kettő között, a magyar alkotmány is konform az EU-s szerződéssel. Ugyanakkor szerinte az EU-s jognak nincs elsőbbsége, a bírói gyakorlat az, ami ezekkel a kérdésekkel foglalkozik, a szerződés nem tartalmaz ilyen elsőbbséget.
Trócsányi szerint az unió tiszteletben tartja a nemzet identitását, ami elválaszthatatlan része az alkotmányos berendezkedésnek. Arról is beszélt, hogy az uniós jog nem sértheti egy tagállam „alkotmányos identitását”.
Amit mi most rögzíteni fogunk, az a keret, ami az alkotmányos identitásunkat tartalmazza – mondta a miniszter.
„Mi eurokonform alkotmánymódosítást készítünk elő” – hangsúlyozta, de szerinte fontos, hogy „a nemzeti és alkotmányos identitás” is védve legyen.
„Bízunk benne, hogy a politikai pártokkal észszerű kompromisszumot tudunk kötni, és támogatni fogják a pártok a módosítást.”
Az alkotmány soha nem lehet részletező – mondta a miniszter arra a kérdésre, hogy mégis mit részleteznek majd ebben a módosító szövegben. „A keret egy spirituális üzenetet kell hogy tartalmazzon” – mondta. Ebben a keretben „fontos állítások lesznek” a területről és a népességről is, de nem lesz szükség az értelmezésre, hanem csak egy konkrét eset kapcsán.
Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szerint az EU-nak a „talpán kell állnia”, ami azt jelenti, hogy a tagállamok döntései vannak elöl, erre épülhetnek csak az unió döntései, és nem fordítva.