Sombrero és sarló között – Gyulai bolhapiac a félmúlt jegyében

A rendszerváltás hatása mintha most érte volna el igazán a peremvidékeket. A földre terített pokrócokról, kempingasztalokról vagy autók csomagtartóiból negyedszázad után visszanéz ránk a félmúlt.

2016. június 27., 22:13

– A sombrerót nem így viselik a mexikóiak!

– Hát hogyan?

– A karima magasabb peremével elől...

A szomszédos placcon fészket rakott úriember – miközben éppen leszurkolta az illetékesnek a nyolcszáz forintnyi helypénzt – így korrigálta a mellette kipakolt sor(s)társ kislányának próbálkozását. A mini manöken hallgatott is a szóra, és javított az errefelé ritka fejfedő irányultságán.

A gyulai bolhapiac – ahol az említett jelenet zajlott – nem tartozik a román határ melletti városka kiemelt nevezetességei közé (arra például ott a Vár, benne a múzeum, a nyári várjátékok, a gyógyfürdő, vagy a ragyogóan felújított Almásy-kastély), de nem is elvetendő lehetőség a kínálat feltekintésével egyben a Viharsarok történelmébe bepillantani. Szombatonként és vasárnaponként délelőtt a szomszédos bevásárlóközpont látogatói mellett olyanok is számosan megfordulnak a sorok között, akiket kifejezetten a vadászösztönük csal ide.

Feltűnő, hogy a rendszerváltás hatása mintha most érte volna el igazán a peremvidékeket. Itt legalábbis földre terített pokrócokról, kempingasztalokról vagy autók csomagtartóiból negyedszázad után visszanéz ránk a félmúlt. A hazai kínálatban tekintélyes a felhozatal '45 utáni kitüntetésekből, pénzekből, könyvekből, serlegekből, vándorzászlókból, oklevelekből, s megannyi másból. Mintha a tulajdonosaik mostanára értették volna meg: ezekre nem valószínű, hogy szükségük lesz még valaha... Régebbi, akár első világháborús térképek, harcra buzdító kiadványok, vitézi érmek – és elfeledett ükszülők sárgult, bekeretezett fotói is a múltról mesélnek.

A külföldi kínálatból az említett, aranyszállal hímzett sombrero vagy a tőle nem messze sorsára váró arab vízipipa inkább kivételnek számít, a döntő többség az egykori Barátság-vonatok beszerzéseinek emlékét idézi fel . A kiállított szamovárok (átlagár háromezer forint) mennyisége és választéka lehengerlő, mellettük a szovjet rádiógyártás emlékezetes példányai, mindenekelőtt közép- és hosszú hullámú Szokol-tömegek sorakoznak. De VEF-táskarádiók garmadája is felidézi a kort, amikor a Szabad Európa Rádió Teenager Party-ját a legélvezhetőbben a rigai készülékek hat rövidhullám-sávján lehetett megszólaltatni. A régi, hordozható, kisképernyős, fekete-fehér szovjet tévék már valóban csak múzeumi tárgyak, viszont akadnak ma is használható kemping-, vadász-, turista- és horgászfelszerelések. Itt már az oroszok mellé feljöttek az egyéb KGST-országok, így lengyel testvéreink, csehszlovák barátaink, NDK-partnereink – csak a románoktól nem láttunk semmi retró-közelit...

Annál több szomszéd – mai fürdővendég – bóklászott a sorok között, ők főleg nyugati hanglemezeket válogattak azokból az időkből, amikor hazai választékukat Ceausescu, de leginkább a neje határozta meg.

Mindemellett természetesen nagy mennyiségben árultak még konyhafelszerelési tárgyakat, szerszámokat, gépeket, autóalkatrészeket, játékokat, elektronikus szerkentyűket, régi és új hangszereket, ruházati cikkeket, egyszóval mindent, ami egy normális használtcikk-piacon megszokott. A politika azonban még ebbe is beleütötte az orrát. Egy atyafi mezőgazdasági szerszámai között eladásra kínált néhány sarlót is. Valaki beszólt neki:

– Hát kalapács lenne-e hozzájuk?...