Sok száz életet mentett meg az új KRESZ

Egyharmaddal kevesebb halálos közlekedési baleset történt az ország útjain az év első négy hónapjában, mint tavaly a hasonló időszakban - mondta Bencze József országos rendőrfőkapitány.

2008. május 30., 14:30

Április végéig 8,5 százalékkal csökkent a személyi sérüléses balesetek száma, ezen belül a halálos balesetek száma 34 százalékkal. Közlekedési balesetekben 38 százalékkal kevesebben haltak meg, mint tavaly ebben az időszakban - mondta a főkapitány - írja az MTI.

A május 1-jétől élesben alkalmazott objektív felelősséggel kapcsolatban elmondta: eddig 18 ezer elsőfokú határozatot hozott a rendőrség a kiemelt szabálysértések ügyében, és összesen mintegy 680 millió forint értékben szabtak ki bírságot.

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.