Sehol, senki nem tud semmit Szájer József kábítószer-birtoklásáról szóló feljelentéséről

Mindenhonnan visszapattan Szájer kábítószerügye.

2021. január 26., 16:00

Szerző:

Magyarországon egyszerűen nem foglalkoznak a bíróságok Szájer József kábítószer-birtoklásról szóló feljelentésével. A Legfőbb Ügyészség még tavaly decemberben továbbította a Központi Nyomozó Főügyészségre Tényi István Drog volt Szájer József hátizsákjában címmel megjelent beszámolóhoz kapcsolódó beadványát. Tényi ugyanis kábítószer-birtoklás gyanúja miatt tett bejelentést ismeretlen személy ellen.

Telex ezután kérdezett rá a nyomozó főügyészségnél, hogy foglalkoznak-e az üggyel, de onnan azt a választ kapták, hogy „a kábítószer birtoklásának vétsége miatt tett feljelentést január 4-én az elbírálásra hatáskörrel és illetékességgel rendelkező Siófoki Rendőrkapitányságra tették át”. Onnan pedig szintén egy kézfeltevős válasz érkezett a laphoz:

„büntetőeljárás Somogy megyében nem indult”.

A dolog egyébként nem is annyira meglepő, hiszen Szájert tetten érték, mégsem folytatható le ellene az eljárás, amíg az EP nem szavaz a mentelmi jogról, ez viszont hosszabb időbe is telhet. Az ügy ugyanis Szájer képviselői mandátumának idejére esik, az EP-nek pedig szavaznia kell Szájer mentelmi jogáról, annak ellenére, hogy a Fidesz politikusa december 31-vel lemondott képviselői mandátumáról.

Mint ismert, tavaly december elején a fideszes képviselő részt vett egy meleg szexorgián, mikor a rendőrök rájuk törték az ajtót - mert megsértették a karanténszabályokat - Szájer az ereszcsatornán droggal a hátizsákjában menekült, de a rendőrök elcsípték. Amikor elkapták, nem voltak nála iratok, azért a rendőrök hazakísérték, ezután igazolta magát a diplomata útlevelével.

 

 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.