Segítséget kért Salgótarján Orbán Viktortól

Salgótarján 2,7 milliárd forintos hitelállományának átvállalásáról folytatott tárgyalást Orbán Viktor hétfőn a nógrádi megyeszékhelyen. Székyné Sztrémi Melinda (Fidesz-KDNP) polgármester a kormányfővel közösen megtartott sajtótájékoztatón elmondta: munkahelyteremtésben, a vízdíj csökkentésében és a 21-es főút négysávosításában is segítséget kértek a miniszterelnöktől. Orbán Viktor hangsúlyozta: 2014-re el akarják érni a városban a teljes foglalkoztatást.

2012. december 10., 13:02

Salgótarján polgármestere elmondta: a város már a tanácsrendszerből adósságállománnyal lépett át az önkormányzatiságba. Az előző, szocialista városvezetés nagyon komoly hiteleket hagyott a városra, és a szocialista kormányok idején történt forráskivonás következtében működési hitel felvételére is rákényszerült az önkormányzat – tette hozzá.

Székyné Sztrémi Melinda hangsúlyozta: 2010 óta komoly elmozdulás történt a kormány segítségével, hiszen a város 1,1 milliárdos kormányzati támogatásban részesült és még 250 millió forintot kapott önhibáján kívül hátrányos helyzetű településként, azonban a helyi bevételek nem nőnek, így az önkormányzat saját erőből nem tudja kiváltani hiteleit.

2012 szeptemberében 2,7 milliárd forint volt Salgótarján hitelállománya.

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.