Sebaj, megvédelek!

- Mióta kulcsszó a „rend” a magyar közpolitikában?

– Ez önmagában bizarr ellentmondás, mert nem a bűnözéstől való félelemre épül a „rend” igénye, hanem a „rendetlenség érzeté”-re. Harminc évig mindenki tudta, hol, meddig, mikor dolgozik, milyen hosszú a fizetési szalagja, mikor kap Kiváló Dolgozó jelvényt, mikor vehet autót. A kiszámíthatóság, a „rendezettség tudata” tűnt el. A mindennapok kockázatosak, a piac határoz meg mindent, és ez félelmetes. A győztes párt erre a félelemre épít, amikor a „rendet” tűzi zászlajára.

- Pintér Sándor egyszerűbb nyelvi eszközöket használt: csökken a vásárlóerő, nő a bűnözés.

– Azért keresem a pontosabb választ, mert a bűnözés nem nőtt. A közrend nem borult fel. A rendezetlenség tudata, az instabilitás nyomasztó. Ha ezt a bűnözésre vezetem vissza, ellenzéki politikusként a kormányt vonhatom felelősségre, ha kormányra kerülök, azt ígérhetem, hogy „rendet teszek”. Erre könnyebben is rábólintanak: „Valóban a közbiztonsággal van a baj. Tegyen gyorsan rendet.”

- Miközben – ön mondta – 1998 óta folyamatosan csökken a bűnözés. Ezt hova tegyem?

– Ugyan ki néz statisztikákat? És ha nézzük, értjük-e azokat? Akik azt állítják, hogy a korábbi kormányzat alatt a közbiztonság megrendült, nem tényekkel, érzelmekkel érvelnek. Sikeresen.

- Az igazság pedig az...

– ...hogy az EU-tagállamok többségében jámbor óhaj, hogy olyan kedvező bűnözési mutatókkal rendelkezzenek, mint a „bűnös Budapest”.

- Pedig itt most drákói törvények születnek.

– Az egész intézkedéssorozat – a három csapástól a szabálysértési törvény szigorításáig – arra vall, hogy a „rend üzenetének” magasabb célja van.

- Mégpedig?

– Mondjuk a szabadságjogok szűkítése. Ha elhitetem, hogy a mindennapi élet menete, a biztonság került veszélybe, a veszély oka pedig a szabadság, azt is igazolhatom, hogy a szabadság korlátozása a biztonság ára. Növeli komfortérzetünket. Hogy ez merőben hamis érvelés, lassan fog kiderülni.

- Nemzetközi párhuzamok azért vannak a politikában. Divatosak a rendpárti megoldások. Sarkozy elnök „több rendőrt”, „határozottabb kitoloncolást” vonala, úgy látszik, Orbánt is megihlette.

– A rendszerváltás idején sokan hirdették: helyesebb lenne, ha az ellenérdekelt pártok a közbiztonság ügyében önmérsékletet mutatnának. Nem sikerült igazán. A rendőrség depolitizálása nem sikersztori. Nem azért, mert a rendőr sérti a politikai tevékenység alkotmányos tilalmát. A hatalmat nem korlátozza szinte semmi a rendészet irányításában. Pedig a kormányzat hatalma megzabolázható. Ezek a fékek ma mintha nem fognának.

- A magyar rendőrség ugyanaz a régies, központosított, militarizált szervezet, mint 1990 előtt volt?

– Tudjuk, a diktatúra rombolja az erőszakszervezeteket is, szakmai rangjuktól fosztva meg őket. A rendszerváltás után abban reménykedtünk, hogy a rendőr leveti szolgai szerepét, de máig a civil közigazgatástól elválasztott, centralizált hierarchia működik. Az efféle szervezet megöli, tönkrezúzza a szakmai tudást. Nem véletlen, hogy épp a legjobbak hagyják el elsőként a pályát. Az ő tudásuk a piacon is konvertálható. A képzett rendőr könnyebben boldogul, mint ha a „cégnél” marad.

- Térjünk vissza a közbiztonsághoz. Fogadjuk el, hogy az erőszakos bűnözés aránya tényleg csökkent. De az élet minőségét, a biztonságérzetet a piti bűncselekmények rontják igazán. A tyúklopások, a falusi uzsorabárók rémuralma, a besurranó tolvajok.

– Ez igaz. De van valami, amire nem figyeltünk. A szabálysértések számának elképesztő emelkedésére, a tulajdon elleni szabálysértésekre. Itt a törvény értékhatárt szab, amelyet a pénzromlással párhuzamosan módosít. Az értékhatárt 2007-ben emelték húszezerre. Amikor a hatvanas években a büntetőjogot tanultam, még kétszáz forint volt a határ.

- Húszezer forint nem nagy összeg, más kérdés, hogy egy lerobbant, nyugdíjasok által lakott faluban az élet múlhat rajta.

– Pláne, ha az elkövető is így érzi. Mert van, akinek megéri az a néhány ezer forintos zsákmány is. De mondom: erre nem figyeltünk. Nem követtük a szabálysértések elkövetőinek későbbi, bűnözői karrierjét.

- Merthogy van, aki csak ezzel foglalkozik...

– ...és nem lehet tudni, mikor csúszik át a bűnözői terepre. Nagyobb baj, hogy a rendőrség sem tudja. Mert menekül a felelősségtől, a munkától.

- Ekkor jönnek az elhárító lépések.

– Főleg a feljelentések elhárításával, a minősítéssel mesterkednek. Mondok egy példát: a néni a konyhában főz, a surmó gyerek bemegy, és leemeli a gázról a fazekat. Ez mi?

- Rablás?

– Az, mert bár erőszak nem történik, a szituáció önmagában félelmetes, közvetlen fenyegetést tartalmaz, akaratbénító. A rendőrségen mégsem tekintik annak. Mennyit ér az a kis bableves? Ilyenkor jön a szervezeti érdekérvényesítés mechanizmusa: „Próbáljuk a hatásköröket szűkíteni, hogy szabaduljunk az aprómunkától.” Passzoljuk át a hatósági jogkört a jegyzőnek, bajlódjon vele ő.

- Miközben felnőtt egy politikai párt – a Jobbik –, amely a bablevesre (és a nénire) alapozta karrierjét.

– Ez a párt nem csúszhatott volna át a résen, ha a demokratikus elkötelezettségű pártok közös nyelvet találnak.

- Valóban háromezer új rendőr kellene csak a közbiztonság helyreállításához, ahogy Orbán ígérte?

– A magyar „rendőrsűrűség” az unióban a harmadik helyen áll százezer lakosra vetítve. Ezt még emelni kell? Hova, meddig? Míg egy lakosra egy rendőr nem jut? Megsúgom – feltéve, hogy összejön a létszám –, nem lesz változás. Ez a rosszul működő, ósdi szervezet képtelen gazdálkodni erővel, fiatalsággal, szaktudással.

- Kacziba altábornagy mondta: mindenütt rendet lehet tenni egy nap alatt, ha kivonulunk nagy erőkkel. De másnap el kell jönni.

– A centralizált szervezet logikája szerint mindenki a központban akar dolgozni, s ezt hellyel-közzel el is éri. Hatalmas kiszolgáló apparátus jön létre. A pénzt a központ költi el. Hova jut a legkevesebb? Érdemes megnézni egy Teve utcai irodát és – mondjuk – a sátoraljaújhelyi kapitányságot.

- A decentralizált rendőrséget nem lehet négy év alatt létrehozni.

– Az biztos. A valódi, átfogó reformhoz három fél kell. A politika, a rendőr és a társadalom. De nem a mai, megfélemlített közeg, amelyet riogatni kezdenek: jön a terror, a „cigánybűnözés”, a maffia, s amikor már eléggé beijedt, azt mondom: sebaj, megvédelek. Csak le kell mondanod néhány apróságról. A szabadságról és a liberális demokráciáról.

- A diktatúrákban kiváló a közbiztonság.

– Észak-Koreában egyenesen példás. Csak az a baj, hogy a legfőbb fenyegetés maga az állam. Mert az sem kellemes, ha nem a betörőtől kell félned, hanem a rendőrtől, ávóstól.

- Most a politikai propaganda próbálja felkarolni a bűnüldözés ügyét. Ez is négy év elvesztegetett idő lesz?

– Botorság azt hinni, hogy politikai közreműködés nélkül bármire megyünk. Ugyanekkora tévedés azt gondolni: szaktudás nélkül az állam boldogul. A jakobinus diktatúrának volt egy jelszava: a köztársaságnak nincs szüksége tudósokra. Ma olyan büntetőpolitika bontakozik ki előttünk, amely úgy döntött: nincs szükség szakemberre. Csak határozott parancsra. Nem fog menni.