Schneller István – interjú

– A levelet olvasva az első gondolatom az volt, hogy valószínűleg óriási lehet ott a baj, ahol három komoly tudósember így felháborodik.

– Tény, hogy amikor 2014 őszén létre jött ez a testület, abban reménykedtünk, hogy a cél a közös gondolkodás, vita, véleménycsere, aminek végeredménye a hosszú távú koncepció lehet. Voltak ugyan jelek, amik már eleve nem tűntek ígéretesnek, de elkezdtünk működni. Az elején persze az alakulással, előadások meghallgatásával telt az idő, de ahogy haladtunk előre, egyre jobban kibontakozott, hogy tartalmi kérdések megvitatására nem lesz mód.

– Hogy zajlottak, mi volt a forgatókönyv az üléseken?

– Először mindig volt hivatalos, sajtó-nyilvános részük, majd a zárt ülésen tulajdonképpen érdekes előadásokat hallgattunk meg a vár történetéről, a közlekedési adottságokról, de semmit nem tudtunk meg arról, hogy mi a stratégia, a koncepció, melyek az alternatívák, a szcenáriók. Már az elején felvetettem, hogy tűzzük napirendre, tárgyaljuk a vár fejlesztési tervét, a VÁR 25 koncepciót. Ez nem történt meg, akkor többen azt javasoltuk, hogy alakítsunk munkacsoportokat, mert negyven ember nagyon nehezen tud megvitatni egy kérdést, pláne szűkös időkeretben. Erre ígéretet kaptunk, és formálisan meg is alakultak ezek a csoportok, de mi sem jellemzi jobban a bizottság munkáját, mint, hogy 2015 áprilisában vetődött fel ez az igény, bejelentkezett mindenki, és 2015 októberében hívták össze első ízben az egyik munkacsoport-megbeszélést, ahol valóban sor került vitára, de hiába vártuk a további egyeztetések időpontjait. Rendeztek nemzetközi konferenciát, ahol bemutatták Berlin, Drezda különböző megoldásait, de változatlanul nem került sor az előremozdító munkacsoporti eszmecserékre. Idő közben érkeztek az információk, alakulás után tudtuk meg azt is, hogy a kormány eldöntötte, hogy a lovarda visszaépül, hogy a Stöckl-lépcső megépül, amely tényekre rákérdeztünk, de nem kaptunk választ, csak annyit közöltek, hogy ezek nem nagy horderejű dolgok. 2015 őszén harmadmagammal írtunk levelet L. Simon László államtitkár úrnak, aki bizottságunk gyakorlati irányítója, vezetője volt, és követeltük, hogy tűzzük napirendre a Vár 25 hosszú távú fejlesztési koncepciót valamint ezeket a kérdéseket is. Nem kaptunk választ, így Lázár János miniszterhez fordultunk – még nem a kilépés szándékával – hiszen tőle kaptuk az első felkérő levelet, és szintén kértük, hogy hasson oda, hogy megtárgyalásra kerüljenek a fent nevezett döntések. Ez megint csak nem történt meg, és a folyamatosan érkező információkból azt szűrtük le, hogy háttérmunkák következtében már a minisztériumok felköltöztetéséről is született kormányhatározat.

– Ekkor lassan kezdett már kirajzolódni az Önök szerepe, ami nem más, mint, hogy a sok kiváló név paravánja mögött keverje a kormány a lapokat?

– Ekkor még hittük, hogy az ügy még mindig javítható és én sürgettek is a véleményünk kialakítását L. Simon Lászlónál, aki ekkor azt találta kérdezni, hogy ugye nem akarom átvenni a kormány kompetenciáját? Nemleges válaszom után felvilágosítottam, hogy az a minimum elvárás, hogy ha már létrejött a testületünk, és készül egy kormány-előterjesztés, akkor ahhoz csatolják a véleményünket, amiről nyilván nem gondolom, hogy feltétlenül el kell fogadni, de legalább ismertetni érdemes. Ez sem történt meg. Ezek után szántuk rá magunkat a kilépésre, mert egyre jobban felgyorsultak azok az események, – a pénzügyminisztérium épülete neogótikus helyrehozásának, a belügyminisztérium felköltöztetésének a híre, stb. – amikről azt gondoltuk, hogy ehhez már nem kívánunk asszisztálni. Summa summarum: eltelt több, mint másfél év, és a testület egyetlen egyszer nem tárgyalt stratégiai kérdéseket.

– Pontosan milyen stratégiai kérdésekre gondol?

– Úgy vélem, hogy egy koncepció, vagy stratégia elsősorban arról szól, hogy milyen funkciók kerülnek fel a várba, milyen funkciók kerülnek ki a várból. Prioritási sorrendet kell meghatároznia.

– Pontosítaná ezt, kérem.

– A várfejlesztési programban fontossági sorrendet kell felállítani, és természetesen, ha ezen a stratégián belül helye van egy lovarda visszaépítésének, akkor ez elképzelhető, de messze nem ez a legfontosabb, hanem a Szent György tér nyugati térfalának, a Honvédelmi Parancsnokságnak, az egykori külügyminisztériumi épület telkének a funkcionális programjának meghatározása. Azt látni kell, hogy mit, milyen intézményeket – kulturális-, államigazgatási – tervezzünk erre a helyre. Ez végképp nem történt meg, pletykákból értesültünk, miszerint a kormány úgy döntött, hogy a Széchenyi Könyvtár is lekerül a várból. Arról semmiféle tájékoztatás, hír nem szólt, hogy mi lesz azzal a harmincötezer négyzetméterrel, ami a Széchenyi Könyvtár épületében funkcióra vár. Mi lesz a palota háromszáznyolcvan termes épületében, mi lesz a nyugati térfalon. és mi lesz a Honvédelmi Parancsnokság épületében. Azt gondolom, hogy ott kezdődik a koncepcionális fejlesztés, hogy ezekre kidolgozunk, vagy kidolgoznak alternatívákat, ezeket társadalmi és szakmai vitán megvitatjuk, és amikor elfogadásra kerülnek, utána következik az építészeti kialakítás. Ez esetben fordítva van, létezik a célkitűzés, hogy az egykori Hauszmanni palota méltó állapotát helyre kell állítani, a háborúban elpusztult épületeket tervrajzok, fényképek alapján vissza kell építeni, de hiányzik a koncepció, vagy legalábbis nem ismert, csak feltételezéseink lehetnek.

– Mindez nagyon szorosan összefügg a Városliget kérdésével?

– Így igaz, hiszen az egyik kulcskérdés az, hogy mi lesz a Nemzeti Galéria sorsa. Lekerül-e a palotából a Városligetbe, vagy nem. Álláspontunk szerint a várban kellene maradnia, a Vár kulturális funkcióját nem szabad szegényíteni, sőt, inkább hozzátenni kellene. Nem hiszek abban, hogy bármiféle palotamúzeum, vagy állami reprezentációt szolgáló terek a Vár helyzetét javítanák. A budai Vár valóban egyes pontjaiban méltatlan, ha megérkezik a turista a Dísz térre, és el akar jutni a palotáig, akkor keresztül kell vágnia egy romterület mellett vezető, kicsit hepe-hupás burkolattal ellátott térségen, és ez valóban nem méltó a Várhoz. Ez nagyon régi kérdés, sok pályázat volt a Honvéd Főparancsnokság épületének a helyreállítására, vagy éppen az újjáépítésére, ezek nem valósultak meg. Most ugyan lett ideiglenes felújítás, védelem a maradványoknak, ott rendezték a Csontváry kiállítást, de ez nem hozta rendbe a félbevágott épületet. Amennyiben a Szent György tér ennyire fontos, – és tényleg az – akkor a nyugati térfalnak a programjával kellene kezdeni, utána következhetne a Honvéd Főparancsnokság épülete, majd mérlegelni kell, hogy érdemes-e – a VÁR 25 koncepcióban szerepel – az egykori Munkásmozgalmi Múzeum épületét – az „A” épület a palotában – visszaépíteni a Hauszmanni állapotába, ami főbejárat volt a Szent György tér felé, és érdemes-e egyes termeit korabeli állapotban bemutatni. Ehelyett az történik, hogy pontonként van beavatkozás, mint a lovarda, meg a Szent István terem, és közben teljesen váratlan döntéssel a minisztériumok is felkerülnek. Úgy érezzük, – különösen én – hogy ez hihetetlenül improvizatív döntéshozatali rendszer, amelynek befolyása van az egész városra, de a belvárosra, a kormányzati negyedre, a ligetre, Budapest közlekedésére, a Lánc híd jövőbeni sorsára biztosan. Mindezek miatt döntöttünk úgy, hogy ezt így nem szeretnénk folytatni.

– Mi a személyes víziója a Várról?

– Először a Szent György teret kell rendbe hozni, még azt is el tudom képzelni, hogy a nyugati térfalra új múzeumépület kerüljön, a Néprajzi múzeum, aminek valóban reális szükséglete, hogy kikerüljön az egykori Kúria épületéből. El tudom képzelni, hogy ha elegendő pénz van, és funkcionálisan is meg tudjuk határozni, hogy a Széchenyi könyvtár lekerüljön a városba, mert valóban nincs jó helyen, meg kell újulnia, szerencsés lenne, ha egy tömegközlekedési csomópont közelébe kerülhetne, új arculatot kellene, felvegyen, hogy bevonzza az embereket. El tudnám képzelni, hogy a Városháza háta mögötti téren valósítsuk meg. Még főépítész koromban terveztünk központi Szabó Ervin könyvtárat oda, a három metró találkozásához, hogy minél több emberre tudjon hatni. Ennek csak akkor van értelme, ha tudható, hogy mi kerül a Várban a helyére. A vízióm szerint fel kell állítani egy hosszú távú programot, meg őrizve a Vár kulturális jellegét a polgárváros csendesebb lakójellegét megőrizve, kulturális létesítményekkel tűzdelve, persze nem forgalomgeneráló létesítményre gondolok. Amikor a legfontosabb döntések megszületnek, akkor el lehet vitatkozgatni azon, hogy vajon a palota mai kinézete – akár a kupola, akár a homlokzatok – megfelelő-e, vagy vissza kell álmodni egy-egy részletet, de ez jóval későbbi feladat.

– Laikusként azt látom, nem történik más, mint, hogy díszletté silányítják az egész budai Várat, ugyanakkor a kormányzat rohammal beveszi, lerohanja és kiszorítja a kultúrát és a turizmust is. Halott városrésszé teszik a világörökség részét képező büszkeségünket.

– Ennél azért differenciáltabb a kép. El kell ismerni, hogy a harminc éve pusztuló Ybl Bazár helyreállítása komoly tett volt, amibe egyik eddigi kormány sem fogott bele. Ezt mindenképpen jóleső fölöslegnek, pozitívumnak tekintem, nem csak azért, mert megóvtak egy műemléket, hanem mert megközelíthetővé tették a Várat a Duna part felől. Mozgólépcsővel fel lehet jutni a Galériába, a föld gyomrában komoly rendezvényeket, színházi előadásokat lehet tartani, újjáéledt ez a terület. Nem csak kulisszáról van szó, hanem egy új megközelítési lehetőség megnyitásáról. Barcelonában a Gaudi által épített Güell park is hasonlóan jóleső fölösleg, kulissza, de kell az embernek, kell a városoknak ilyesmi. Csakhogy a folytatásnak nem ezt a tendenciát – a kulissza visszaálmodást – kell követnie, hanem reális programoknak. Én azt gondolom, hogy köszöni szépen a Palota főépülete, nagyjából jól van így, ahogy van. A megvilágítási rendszereket, nyílászárókat meg kellene újítani, alkalmasabbá kellene tenni kiállítások számára, a fogadótereket rendbe kellene hozni, a Széchenyi könyvtár méltatlan megközelíthetőségét meg kellene oldani a Dózsa szobor felöl lépcsővel, vagy mozgólépcsővel, esetleg liftek rendszerével. Van bőven tennivaló, csak nem látom hozzá a stratégiát.

– Ami most történik, az leszakítja a városról a Várnegyedet, mert ahol kormányzati negyed van, az elzárt résznek minősül a látogatók, turisták elől. Hol van itt az a bizonyos plusz?

– Igen, ez a félelme jogos, bár azt ígérik, hogy ez nem így lesz. Én is attól tartok, hogy ha a köztársasági elnökség, miniszterelnökség és még egyéb államigazgatási funkciók felkerülnek a Várba, akkor biztonsági okokra hivatkozva esetleg le kell zárni, nem lesz annyi látogatható látványosság, bár azt is állítják, hogy Palotamúzeum – amiről nem tudni, hogy pontosan micsoda – lesz a Várban. A Történeti Múzeum marad az elképzelésük szerint is.

– Gondot okozhat, hogy mivel ad hoc döntések születnek, nem lehet tudni, hogy mi az igazság, és mi az, ami csak mese.

– Pontosan ez az átgondolatlanság és a prioritások eltévesztése az, amiért kiszálltunk a további munkából. A Szentháromság téren az egykori Pénzügyminisztérium épülete a háború után az akkori műemléki terveknek megfelelően egyszerűsített neogótikával lett újjáépítve, most az a hír járja, hogy vissza akarják építeni az akkori borzasztó, középszerű neogótikus állapotát, ami azt jelenti, hogy gótikus oromfalakat akarnak építeni, ami majdnem, hogy versenyre kel a Mátyás-templommal. A hivatkozási alap különben igaz, miszerint a külügyminisztérium, a hadügyminisztérium, a pénzügyminisztérium és a miniszterelnökség rövid ideig valóban a Várban volt a kiegyezés után, amikor önálló kormánya lett az országnak. Ezt senki nem vitatja. Azt gondoljuk azonban, hogy már akkor túlméretezettek voltak ezek az épületek a Vár középkorias hangulatához képest. Nem voltam híve a Kádár-rendszernek, de az a döntés, hogy itt kulturális negyedet akarnak létrehozni, kifejezetten jó volt. Most azonban, mondjuk a belügyminisztérium olyan forgalmat vonzana a nyugodt Vár életébe, képzelje el, ha például Pintér Sándor összehívja a megyei kapitányait, akiknek autói pillanatok alatt dugót képeznek a Bécsi kapu téren. A másik kedvencem a lovarda. Lehet, hogy valaha volt itt ilyen, de ma nem lóval közlekedünk, hanem autóval, biciklivel, gyalog, tehát semmi szükség rá. Szóval nincs ez végiggondolva.