Sajóbábony: Erővel és börtönnel is „integrálna” a Jobbik
Sajóbábonyban atrocitás nélkül végződött a Jobbik sajtó-tájékoztatója, melyen a magát országos vajdának nevező Kállai Csaba azzal „biztatta” a hallgatóságot, hogy szereti a Jobbik-ot. A sajóbábonyi romák képviselője viszont azt mondta: a helyieket nem érdeklik a megjelent vajdák. A Jobbik elnöke kijelentette: „erővel is integrálni kell” a cigányokat, és aki erre nem hajlandó „az börtönbe kerül, vagy el lehet menni.” A településen a roma gyerekek tegnap óta nem mentek iskolába, mert félnek – írta közleményében a Roma Sajtóközpont.
Atrocitás nélkül ért véget Sajóbábonyban a Jobbik sajtótájékoztatója — közölte a Roma Sajtóközponttal (RSK) Kiss Róbert, az Új Magyar Gárda országos főkapitánya. A Jobbik érkezésére erős rendőri készültséget rendeltek el a településen. Sajóbábonyban és egész Borsod megyében a megyei rendőrkapitány utasításának megfelelően most is fokozott a rendőri jelenlét.
A Jobbik elnöke szerint pártját semmilyen felelősség nem terheli a hétvégi incidensért, viszont azzal vádolta a parlamenti pártokat, hogy kihasználták a cigányokat, akiket „olyan körülmények között tartanak, amelyek az afrikai dzsungelben és az új-guineai kannibálok között sem lennének tolerálhatók". Vona Gábor szerint nem pártja és szimpatizánsai provokálnak, hanem „valakik tudatosan szítják és hergelik a cigányokat a gárda és a Jobbik ellen”.
Vona elismételte a már többször is hangoztatottakat, mely szerint pártja megerősítené a rendőrséget, létrehozná a csendőrséget, átalakítaná a segélyezési rendszert és feloszlatná az Országos Cigány Önkormányzatot. A Jobbik elnöke szerint „erővel is integrálni kell”, és aki erre „nem hajlandó, az börtönbe kerül, vagy 'el lehet menni'".
Az Új Magyar Gárda főkapitánya most cáfolta a sajtóban napvilágot látott „tömegverekedés” tényét, melyről azt mondta: „ha lett volna, a miskolci börtön most tele lenne cigányokkal, Jobbik-tagokkal és gárdistákkal, ennek azonban nyoma sincs”.
A sajtótájékoztató utáni fórumon megjelent a magát országos vajdának nevező Kállai Csaba, aki hétfőn a Roma Sajtóközpontnak még úgy nyilatkozott: kedden arról tárgyal a Jobbik vezetőjével, hogy ne járőrözzenek a romák lakta településeken. A tárgyalás tényét azonban a gárdakapitány határozottan tagadta. Kállai egyébként egy a zsidóságra tett kínos megjegyzése után arról biztosította, a jelenlévőket hogy "szereti a Jobbikat."
Lakatos Jánosné, a helyi romák képviselője eközben kijelentette: sem Kállai, sem a fórumon szintén megjelent borsodi vajda nem érdekli a sajóbábonyi romákat. Lakatosné azt hangsúlyozta, hogy bár Sajóbábonyban, lecsillapodtak a kedélyek, a gyerekek tegnap óta nem járnak iskolába és óvodába, mert félnek.
Közben újabb két embert vett őrizetbe a rendőrség a vasárnapi verekedéssel kapcsolatban közösség tagja elleni erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt: ezzel hatra emelkedett azok száma, akik ellen rendőrségi eljárás folyik. A Roma Polgárjogi Mozgalom elnöke a polgármesteri hivatal különtermében tárgyalt a sajóbábonyi romákkal arról: hogyan csillapítható a feszültség a településen. A fórumon a kisváros lakói abban egyeztek meg: közösséget hoznak létre, és programot indítanak a fejlődés érdekében, illetve két héten belül újabb találkozót hívnak össze a problémák konkretizálása, illetve a rájuk adott válaszok megvitatása.
(forrás: Roma Sajtóközpont)