Romlott dinnyével dobálta két fiatal a kocsikat az M3-as felüljárójáról

2019. december 10., 12:44

Szerző:

Vádat emelt az ügyészség egy 18 és egy 19 éves fiatal ellen, akik tavaly augusztus egyik éjjelén romlott dinnyével és kavicsokkal dobáltak meg három járművet az M3-as autópálya vajai felüljárójáról.

Először egy kamion szélvédőjét repesztették be kavicsokkal, amivel százezer forintos kárt okoztak. Két nappal később ugyanott próbálkoztak, ekkor egy személygépkocsi volt az áldozat, amelynek szélvédője szintén betört, 105 ezer forint kár keletkezett. Három nappal később egy romlott dinnye darabjaival céloztak meg egy kamiont, de ezt már a rendőrök is észrevették, és a két fiatal hiába lépett olajra, otthonukban elfogták őket.

A büntetlen előéletű vádlottak beismerő vallomást tettek, és a kárt is megtérítenék, vállalva a közvetítői eljárást, azonban az ügyészség szerint ilyen súlyos bűncselekmények esetén elengedhetetlen a bírósági eljárás és a büntetés kiszabása. Ezért a Nyíregyházi Járási Ügyészség arra tett indítványt a bíróságnak, hogy felfüggesztett börtönbüntetésre ítélje a vádlottakat, sőt a bűncselekmények elkövetéséhez saját gépkocsiját használó vádlottat tiltsa el a közúti járművezetéstől.

A három rendbeli közlekedés biztonsága elleni bűntett és két rendbeli rongálás vétsége miatti eljárás a Mátészalkai Járásbíróságon folytatódik.

Fotó: Ügyészség

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.