Romagyilkosságok: újabb fegyverszakértői eredmények várhatók

A szakértők hétvégére ígérték az újabb DNS-vizsgálati és fegyverszakértői vélemények elkészítését a romák ellen elkövetett támadások ügyében - közölte az ATV Egyenes beszéd című műsorában az országos rendőrfőkapitány. A műsort az MTI szemlézte.

2009. szeptember 24., 22:35

Bencze József azt mondta, hogy ezeknek a véleményeknek egyelőre a szóbeli részét ismerik. "Ettől még nyugodtabbak vagyunk" - tette hozzá, hangsúlyozva: meg kell várni, hogy ezeket leírják és a gyanúsítottak elé tárják. A főkapitány szerint ez újabb fordulatot hozhat az ügyben. A műsorvezető kérdésére közölte: azért nyugodtak, mert az újabb vizsgálatok igazolják a rendőrség teóriáját.

A főkapitány egyúttal arra is felhívta a figyelmet, hogy a gyanúsítottak előzetes letartóztatását a bíróság kilencven nappal meghosszabbította. A romák elleni, hat halálos áldozatot követelő támadássorozattal négy, 28 és 42 év közötti, Hajdú-Bihar megyei férfit gyanúsítanak, őket a kommandósok augusztus 21-ére virradóra fogták el egy debreceni, belvárosi szórakozóhelyen.