Rohad az egész
Egy nyilvánosságra került jelentés szerint ma nincs olyan kórház Magyarországon, amely megfelelne a gyógyítás minimális szakmai feltételeinek. Százból huszonkét intézményben hiányzik az orvosok megfelelő kézmosási és fertőtlenítési lehetősége is. Ennek ellenére az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat egyetlen intézményt sem záratott be Magyarországon. Pedig a betegek érezhetően elégedetlenek az egészségügy szolgáltatásaival, gyakoribbak a műhibaperek is. Ma nálunk a legrosszabb a rákosok halálozási aránya, a szív- érrendszeri betegségek okozta halandóságban is az európai élvonalba tartozunk. Meddig mehet ez így? – kérdeztük Kovácsy Zsombor egészségügyi szakjogászt, a már megszüntetett intézmény, az Egészségbiztosítási Felügyelet 2009-ben önként távozó elnökét.
– Egy nagyatádi rokkant nemrég vérrögöt operált ki a combjából otthon, fájdalmai ugyanis nem engedték, hogy a várólistás sorát kivárja. Ez lesz a vége?
– Ez kizárt. Hová jutnánk, ha ez napi gyakorlattá válna? A betegnek nincs működési engedélye a házilagos operációra.
– De ha a betegek felének a kórházban sincs meg a gyógyulás feltétele, akkor nem mindegy?
– Nem. Persze az is igaz, hogy a kórházakban már húsz éve rossz a helyzet. Két évtizede ugyanis törvény született az egészségügy minimumfeltételeiről. Az előírás lényegében a világszínvonalú ellátást jelölte meg célként, ami a jelenlegi finanszírozási feltételek mellett lehetetlen. A másik lehetőség az lenne, ha engedve a realitásoknak, tudomásul vennénk, hogy csak fapados, értékcsökkentett egészségügyi ellátásra van mód. A két vázolt lehetőség közötti kompromisszum megtalálása lenne az igazi művészet, de ez a bűvészmutatvány a rendszerváltás óta egyetlen kormánynak sem sikerült.
– Ha egy kórház nem felel meg a gyógyítás előírásainak, akkor nem kell bezárni?
– Be kellene. A jogszabály egyik passzusa korábban lehetővé tette, hogy ha a gyógyintézet működésének minimumfeltételeiből csak kicsi hiányzik, akkor megkapja ténykedéséhez az engedélyt, bízva abban, hogy a következő évben már jobb lesz. Egy időben próbálkoztak ilyen ideiglenes engedélyek kiadásával is, de ma már senki nem törődik a minimális előírás szabályaival. Így rohadt le az elmúlt két évtizedben az egészségügy, közben az orvosok megunták a szélmalomharcot, és elmentek Londonba.
– A fekvőbeteg-ellátó osztályok kétharmada pedig nem felel meg a minimális feltételeknek. Ennek az oka tényleg csak a pénzhiány, vagy van szervezési gond is?
– Is-is. Olyan ellátórendszert, amilyet a törvényben hazudtunk magunknak, nem tudunk fenntartani; csak olyat, amelyben elvész a beteg, mert a kutya sem törődik vele, aki csak a jó szerencséjében bízhat, meg a hálapénzben, vagy kapcsolati alapon is kijárhatja a megfelelő kezelést.
– Érthetetlen, hogy a tisztiorvosi rendszer miért hallgatja el a világ elől a kórházak döbbenetes állapotáról szóló jelentést.
– A tisztiorvosi szolgálatnak ugyanaz a főnöke, aki a rossz állapotban lévő, eladósodott kórházaké. Tehát bármilyen hiányosságot állapít is meg az ÁNTSZ, akkor azt is mondja, hogy a főnök a hülye, aki rosszul végzi a dolgát. Hisz ugyanaz az államtitkár irányítja az a kórházak felügyeletét, az egészségbiztosítási pénztárat és az egészségügyi hatóságot. Ez borzasztóan kényelmetlen helyzet. Én is tizenegy évet húztam le az államigazgatásban. Az állam ma már mindent magához von, ugyanaz az ember felelős a rendszer finanszírozásért, a fenntartásért és az ellenőrzésért, tehát mindenért, ami magában hordozza a hibázás lehetőségét, miközben ez a struktúra lehetetlenné teszi az önkorrekciót. A rendszer minden eleme érdekelt a működés zavarainak az elhallgatásában.
– Az új irány pedig a további centralizáció.
– Csak a szocializmusban volt annyira koncentrált az egészségügy irányítása, mint amilyenre formálni szeretné ez a kormány.
– Viszont az Egészségbiztosítási Felügyelet elnökeként annak idején ön sem záratott be egyetlen működésre alkalmatlan kórházat. Nem kellett volna?
– Én azt vizsgáltam, hogy a beteg megkapja-e, ami törvény szerint jár neki. Kétségtelen, siralmas a helyzet, de akkor se zártak be ezért intézményeket, erre nekünk nem is volt hatáskörünk. A politika nem szívesen számol fel intézményeket, mert sérülnek egzisztenciális, szakmai érdekek, befolyásos emberek elesnek a milliós hálapénzektől. Gondoljon csak a Molnár Lajos által bezárt OPNI-ra, amit ma is – okkal vagy ok nélkül – kivégzésnek minősítenek.
– Molnár nevéhez fűződik még az ágyszám csökkentése, a vizitdíj bevezetése, továbbá az egy vagy több biztosító kérdése is felmerült – bele is bukott. Lehetetlen bármilyen reform?
– Az eddigiek alapján igen, mert ezer érdeket sért. 2010-ben azt gondoltam, hogy a kétharmados többségben lesz annyi bátorság, hogy az átmeneti kellemetlenséggel járó reformot végrehajtsák. A mai maszatolás hosszú távon csak tragédiához vezet.
– Reform helyett a Fidesz drámai módon lefaragta az egészségügyi költségvetést, tehát még annyit sem költünk, amennyit megtehetnénk. Vagyis irány az említett fapados egészségügy?
– Mára már közel vagyunk az egészségügy végromlásához, riasztónak tartom a felerősödött tendenciát: orvosi osztályok, altatóorvosok, sebészek teljes csapata lép ki a kórházakból. De pénz nélkül kockázatos a rendszerhez nyúlni, mert könnyen összedőlhet.
– A betegek külföldön készek tüntetni is az orvosaikért, egészségügyi ellátásukért. Bennünket mindez nem érdekel?
– Akinek nagy a hangja, annak általában vagy sok a pénze, vagy van kapcsolatrendszere, így a mai leromló egészségügyben is megkapja a legmagasabb szintű ellátást, amit egyébként a törvény szerint mindenkinek meg kellene kapni. De aki kis falvakban él, nem vonul utcára a silány ellátás miatt. Ha majd a ráció alapján mégis elkezdenék a rendszer normatív átszervezését, akkor a mai kiváltságosok könnyen azok mögé kerülnének a sorban, akiknek ma semmi esélyük nincs a minőségi gyógyítás igénybevételére. Tehát a politikai és szakmai elit egy része mellett a ma még előnyös helyzetben lévő betegek is a reform vesztesei lennének.
– Egyre több a műhibaper, időnként a vérző fejű embert vagy az infarktusgyanúst sem engedik be a kórházba. Vajon az igazságszolgáltatáson keresztül kikényszeríthető egy jobb rendszer?
– Aligha. Az egyéni jogérvényesítés nem javítja a rendszert, ritkán tanulunk belőle.
– Ha a kormány hajlandó lenne többet költeni, akkor minden rendben lenne?
– Nem, ez a struktúra úgy rossz, ahogy van, rohad az egész rendszer. Pénzre szükség lenne, hisz az orvosok, nővérek fizetése még a hazai viszonyok között is alacsony, de csak a pénz önmagában már kevés. Ma a fejlődés irányát is meg kellene változtatni, hisz nem csak a kórházak és fehér köpenyek jelentik az egészségügyet, helyükre lépnek digitális eszközeikkel a kockás inges informatikusok. Ők mérik majd vérnyomásunkat, a vércukrunkat, ellenőrzik a súlyunkat. A kütyük pedig a körzeti orvosokhoz lesznek bekötve, tehát folyamatos lesz a kontroll. Másrészt tovább fejlődnek majd a nagy egészségügyi centrumok, ahol minden beavatkozást el tudnak végezni. Ennek megfelelően mielőbb át kellene alakítani a mai elavult rendszert, mert rossz a lakosság egészségi állapota, és a betegtől az orvosig mindenki elégedetlen a rendszerrel. Tehát kell a pénz, de igazi reform is kellene, különben az egész ország belerokkan.