Rogán orrot kapott, a Jobbikot kijátszották

Tovább folyik a parlamenti törvényroham a médiamegrendszabályozására. Legfeljebb 20 százaléka lehet bűnügyi hír a nagy nézettségű híradóknak - így döntött az Országgyűlés. Közben konfliktus alakult ki a kormányban és a Fidesz-frakcióban Rogán Antal javaslata miatt, amely az alkotmányba foglalná a Médiahatóság elnökének jogalkotási lehetőségét. Navracsics Tibor igazságügyi miniszter már hétfőn jelezte, hogy a kormány nem támogatja ezt, majd szerdai ülésén a kabinet valóban elvetette az ötletet.

2010. december 16., 14:30

Legfeljebb 20 százaléka lehet bűnügyi hír a nagy nézettségű híradóknak - így döntött az Országgyűlés. A jobbikos javaslat célja az volt, hogy ne legyenek véres, szerintük öncélú tudósítások a kereskedelmi televíziók híradóiban. Azt azonban egyelőre nem szabályozták, hogy mi számít bűnügyi hírnek. A médiajogász szerint ezt nagyon nehéz meghatározni, és ha a kvóta miatt nem lehet beszámolni egy fontos eseményről, akkor sérül a nézők információjutáshoz való alkotmányos joga.

Az RTL Híradó kedden két bűnügyi hírrel foglalkozik az adás elején. Ha történt volna egy móri bankrabláshoz hasonló eset vagy érkezne egy politikai korrupcióról szóló hír, valamelyiket ki kellene hagyni az adásból. A hétfőn elfogadott jobbikos módosító javaslat szerint a nagy nézettségű híradóknak legfeljebb 20 százaléka lehet bűnügyi hír - közölte az

RTL Híradó.



Nehéz eldönteni, mi bűnügyi hír

„Depressziós hatást is kivált, hogy folyton negatív hírekkel találják szembe magukat, statisztika szerint ezer ember hal meg az utakon, napi három. Minden nap lehetne ilyen híradást adni és nem hiszem, hogy ez a fő hír, hogy ki hol roncsolódott össze” – mondta Novák Előd, a Jobbik országgyűlési képviselője.

Azt Novák Előd is elismeri, hogy nem könnyű eldönteni mi a bűnügyi hír és mi nem az, de szerinte ezt már a médiahatóságnak kell szabályoznia. Pálffy István - ő most a Kulturális- és Sajtóbizottság kereszténydemokrata alelnöke, korábban híradós műsorvezető volt - szerint kevesebb vér fog folyni a képernyőről, de azért szükség van további egyeztetésekre.

„Ezeket mindig esetenként kell megvizsgálni. A jogszabályok kereteket alkotnak és egy környezetet szabályoznak és adnak egy mozgásteret, hogy mit lehet és mit nem lehet. Ez a jogszabály sem azt mondja, konkrét ügyben hogyan kell viselkedni” – mondta Pálffy István, a Kulturális- és Sajtóbizottság alelnöke, KDNP-s képviselő.

Nem is lehet betartatni

A médiajogász szerint egy hírt nagyon nehéz kategorizálni. Úgy pedig nem lehet betartatni egy jogszabályt, hogy a szakmai kérdések nincsenek szabályozva.

„Meg kéne határozni, hogy mit tekintünk bűnügyi híranyagnak, azt gondolom, ha a szeptember 11-e idetartozik, ha tágabb értelemben nézzük, hogy mi a bűncselekmény, akkor működésképtelenné fognak válni a két kereskedelmi tévé hírműsorai” – mondta Kaszó Klára médiajogász.

Kaszó Klára szerint a szabályozás versenyhátrányt okoz a nagy nézettségű híradóknak, mert a korlátozás csak ezekre vonatkozik. Ráadásul a szabályozás ellentétes a médiaalkotmánnyal, aszerint ugyanis az embereknek joguk van információhoz jutni.

Alapvetően szűkíti a nyilvánosságot és korlátozza a sajtószabadságot az a nagy többséggel elfogadott, jobbikos módosító javaslat, amely alapján a nagy kereskedelmi televíziókban a bűnügyi hírek aránya nem haladhatja meg a 20 százalékot. Ellentétes az alkotmánnyal és ellentétes a média-alkotmánnyal is, amely a sajtó kötelezettségévé teszi, hogy a vitatott kérdésekről és eseményekről beszámoljanak a médiumok - egyebek között ez is olvasható az RTL Klub közleményében.

Rogán mögül kihátrált a Fidesz-frakció

Konfliktus alakult ki a kormányban és a Fidesz-frakcióban Rogán Antal javaslata miatt, amely az alkotmányba foglalná a Médiahatóság elnökének jogalkotási lehetőségét - közölte az

Origo. Navracsics Tibor igazságügyi miniszter már hétfőn jelezte, hogy a kormány nem támogatja ezt, majd szerdai ülésén a kabinet valóban elvetette az ötletet. Orbán Viktor kormányfő azonban csütörtökön jelezte, a frakció álláspontját fogja követni, a képviselők többsége pedig a kormánnyal ellentétesen szavazott és Rogán mellé állt még hétfőn.

"Orbán Viktor kormányfő a Fidesz-frakció döntésének megfelelően szavaz majd a parlamentben Rogán Antal fideszes képviselőnek azon javaslatáról, amely az alkotmányba foglalná a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnökének rendelet jogát" - közölte az MTI-vel csütörtökön Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője. Szijjártó közleménye szerint "a miniszterelnök tiszteletben tartja a frakció döntését, és annak megfelelően fog szavazni hétfőn az országgyűlésben".

Hétfőn már volt egy kis vihar

Az [origo] információi szerint Rogán javaslata már a Fidesz hétfői frakcióülésén is vitát váltott ki. A frakcióülés egyik résztvevője az [origo]-nak azt mondta: a javaslatról tartott szavazáson mindössze 3 képviselő szavazott Rogán javaslata ellen, 40-en tartózkodtak, a többiek, Navracsics álláspontjával szembemenve támogatták Rogán ötletét. A fideszes képviselő szerint a vita során Navracsics nem a javaslat tartalmi részét kifogásolta, hanem azt, hogy arról előzetesen nem egyeztettek a kormánnyal.

A Népszabadság kedden arról írt, hogy Navracsics számon kérte a Fidesz-frakció hétfői ülésén, hogy Rogán miért a tárca megkerülésével nyújtott be a javaslatát. Ezek után Lázár János frakcióvezető szavazásra bocsátotta, hogy a parlament kezdjen-e általános vitát a javaslatról.

Hétfőn a frakcióülés több résztvevője arról beszélt az [origo]-nak, hogy többekben felmerült: a frakcióülésen történtek szerepet játszhattak abban, hogy Navracsics hétfő este nem vett részt azon a parlamenti szavazáson, amely a kormány egyik legfontosabb gazdasági intézkedéséről, a nyugdíjrendszer átalakításáról szólt. Azt az [origo]-nak nyilatkozó fideszesek is elismerték, hogy ez csak feltételezés. Navracsics annak ellenére nem szavazott, hogy jelen volt az ülésteremben. A szavazás elmulasztása miatt várhatóan 50 ezer forintra bünteti a frakció.

Egy fideszes képviselő ugyanakkor az [origo]-nak kijelentette: kizártnak tartja, hogy Navracsics azért nem szavazott volna, mert a szavazástól független ügyben leszavazta őt a frakció. A képviselő szerint a miniszter ennél jóval komolyabb ember, hogy ilyeneken megsértődjön. Egy másik fideszes képviselő azt mondta: a pletykát ő is hallotta, de nem volt jelen a hétfői frakcióülésen, így nem tudja, hogy annak mennyi valóságalapja lehet.

Visszahívott tejtermék került a boltokba – a Kifli.hu azonnali intézkedéseket tett egy lejárt szavatosságú, laktózmentes Mizo UHT tej kapcsán. A hatóság arra figyelmeztet: a termék fogyasztása egészségügyi kockázatot jelenthet, ezért senki ne igyon belőle, és vigye vissza, ha vásárolt belőle.