Ritka eset, amikor kolbásszal telik be a pohár
Aczél Laciról van szó. Az én generációmnak talán nem kell bemutatni őt, a Fradi, egynéhány esetben a magyar B válogatott reményteljes, legendás kapusát. Nagytehetségű fiatalember volt, aki amúgy istenigazából eltékozolta a tehetségét. Parádés védéseinél csak a balhéi voltak parádésabbak.
Egyszer aztán elunták a Fradiban és leadták (akkoriban azt hiszem még nem eladták a játékosokat) a Dunaújvárosi Kohászhoz. Kellett a jó kapus, megszületett a jelmondat is: „Aczél kapus acélváros bajnok lesz a Dunaújváros”. Nem lett. Lett viszont rengeteg balhé. Laci alapvetően jó srác volt, csak kicsit, hogyan is mondjam, bohém. Igaz, ifjú újságíróként én magam is legalább négyszer elhittem, megírtam, hogy most aztán igazán megkomolyodik, megígérte, megfogadta. Aztán másnap jogosítvány nélkül, kicsit ittasan karambolozott. Elkefélték. (Természetesen?)
A teljes írást
Mickolczi Miklós blogján olvashatja.
