Rétvári Bence már azt is megmondja, hogy miről beszélhetünk: társadalmi nemekről nem

2018. augusztus 24., 14:27

Szerző:

„A kormány világos álláspontja az, hogy az ember férfinak vagy nőnek születik, így társadalmi nemekről nem beszélhetünk. Ugyanakkor mindenki olyan életet él, amilyet kíván.

A gender szakra rendkívül kevés a jelentkezők száma, így ez már önmagában érv a megszüntetés mellett. A „társadalmi nemek tanulmánya” mesterszakon végzettek iránti igény a magyar munkaerőpiacon nem mutatható ki. A szak gazdasági szempontból nem racionális, így joggal feltételezhetjük, hogy nem a munkaerőpiac igényeire reagálva hozták létre, és nem azért, hogy gyorsan és közvetlenül hasznosítható tudást kapjanak a hallgatók" – foglalta össze Rétvári Bence parlamenti államtitkár az Orbán-kormány álláspontját egy írásbeli válaszban

Szabó Szabolcs, az LMP-frakciót erősítő független képviselő ugyanis azt tudakolta volna Kásler Miklós emberi erőforrás minisztertől, hogy ugyan tervezi-e, s ha igen, miért tervezi a gender szakok megszüntetését a kormány. A tudományosnak aligha nevezhető államtitkári válasz az elmúlt hetek eseményeinek fényében ugyan nem meglepő, ugyanakkor világos látleletet ad arról, hogy a magyar kormány miféle tudományos megalapozottsággal gondolkodik felsőoktatási kérdésekben (is).

Rétvári Bence olyan életet él, amilyet kíván
Fotó: MTI/Kovács Tamás

Érdemes felidézni, amiről a 168 Óra többször is beszámolt: a gender szak megszüntetésének bejelentéséhez a Fidesz–KDNP politikusai különféle magyarázatokat fűztek. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter például azt mondta, nem tartják elfogadhatónak, hogy nem biológiai, hanem társadalmi nemekről beszéljenek. Gulyás ezzel Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nyilatkozatát erősítette meg, a KDNP elnöke ugyanis korábban az ATV.hu-nak a társadalmi nem definícióját is képtelenségnek nevezte. Szerinte ugyanis „vannak dolgok, amik egész egyszerűen biológiailag determináltak, ilyen a nem kérdése is, az, hogy valaki nő vagy férfi, egy biológiai tény”.

Pedig két évvel ezelőtt Orbán Viktor még nem tekintette társadalomellenesnek a gender szakot, hiszen a kormány engedélyezte az elindítását. Az pedig egyébként a Rétvári-válasznak is különös pikantériát ad, hogy eredetileg az Emberi Erőforrások Minisztériuma még kizárólag azzal indokolta a képzést megszüntető rendeletmódosítást, hogy a szakokra nincs igény, fenntartásuk nem gazdaságos. Ezt – mint szintén megírtuk – a CEU rektorhelyettese egy egyszerű táblázattal megcáfolta.