Rendőrségi határozat van arról, hogy Soros nem jelent veszélyt Magyarországra

2017. november 28., 07:54

Szerző:

Elutasította a Nemzeti Nyomozó Iroda a jobbikos Mirkóczki Ádám feljelentését Soros György ellen. Mirkóczi arra hivatkozva fordult a rendőrséghez, hogy vezető fideszes politikusok és kormánytagok kijelentései alapján „Soros György a magyar állami szuverenitásra kiemelten veszélyes személy”. Az NNI azonban a feljelentést elutasította, a Magyar Nemzet birtokába került határozatban pontról pontra cáfolva, hogy Soros veszélyt jelentene. A jobbikos politikus értékelése szerint a kormánynak és a Fidesz–KDNP-nek a saját nyomozó hatóságától van hivatalos, pecsétes papírja arról, hogy hazudnak.

Az NNI álláspontja szerint Soros György – a kormánypártok által mindig idézett írásaiban – a véleményét mondja el egy adott jelenség, konkrétan a migráció kapcsán, ez pedig „nem tekinthető erőszakos, fenyegetéssel járó cselekmény előkészületének”. Javaslatait elsősorban az EU-nak fogalmazta meg, így közvetlenül hazánkra nézve nincsenek utasításai sem. Vizsgálták azt is, hogy Soros György a migrációval összefüggésben buzdít-e másokat erőszakos vagy azzal fenyegető magatartásra, ám eddigi publikációi nem vetik fel ilyen típusú bűncselekmény gyanúját.

Fotó: About Hungary

Emellett – mint a rendőrségi határozatból kiderül – Soros György sem állítja, hogy akár az általa vezetett „Nyílt Társadalompolitikai Központ” (vélhetőleg a Nyílt Társadalom Alapítványra gondoltak), akár más szervezet azért jött volna létre, hogy Magyarország alkotmányos rendjét szándékosan, erőszakkal vagy ezzel fenyegetve megváltoztassa. 

Mirkóczki Ádám feljelentésében kitért arra is, hogy a már említett fideszes megszólalások szerint Soros Györgynek köze lehet magyarországi tömegzavargások szervezéséhez, vezetéséhez is, és a hazaárulás gyanúját is felvetette, amelynek lényege tulajdonképpen „Magyarország függetlenségének és területi épségének megsértése” lenne. Ugyanakkor az NNI ennek kapcsán sem érezte indokoltnak, hogy nyomozást kezdjen az ügyben.

A rendőrség szerint a kormányhoz köthető nyilatkozatok „Magyarország elleni politikai célokat emlegetnek, amelyek a nyilatkozók véleményét, szubjektív következtetéseit tükrözik”, mindenesetre senkit nem hallgattak meg, hogy mire alapozzák a széles körben terjesztett állításokat. Kizárólag Mirkóczki Ádámnak kellett megjelennie a rendőrségen, neki kellett volna közvetlen bizonyítékokkal alátámasztania például Németh Szilárd állításait.

Hasonlóképpen nem jelent veszélyt Gulyás Márton és a Közös Ország Mozgalom. Ahogy arról a 168 Óra elsőként beszámolt, Gulyás saját magát jelentette fel, de már hivatalos papírja van róla, hogy nem nemzetbiztonsági kockázat.

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.