Rendkívüli: Bezuhant a magyar tőzsde és a forint
A jogállamisági mechanizmus elindításának hírére.
Az Európai Bizottság hivatalos értesítést küldött Magyarországnak arról, hogy elindítja az európai uniós források folyósítását a jogállamisághoz kötő úgynevezett feltételességi mechanizmust – jelentette be Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kedden Strasbourgban az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1610,52 pontos, 3,55 százalékos csökkenéssel, 43 787 ponton zárt kedden.
De nem csak az tőzsde zárt ilyen eredménnyel. A forint négy óra után csaknem 377-ig gyengült az euróval szemben, de sikerült neki 375-ig korrigálnia. Zárás után a Teletrader adatai szerint a dollárért több mint 343, a fontért 450, míg a svájci frankért 369,6 forintot kellett adni, írja az Index.
(Kiemelt kép: A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) felirata a Bank Center Irodaház falán a főváros V. kerületében, a Szabadság téren. Az épületegyüttesben, melyet Finta József Kossuth-díjas építész tervezett, többek között a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) és számos pénzintézet, vállalkozások, valamint diplomáciai testületek képviseleteinek irodái kaptak helyet. Fotó: MTVA / Bizományosi: Róka László)