„Rend, igazság, átláthatóság” – ezek a gondolatok formálják a díjat, amelyet Handó Tünde kapott - szívből gratulálunk!
„Rend, érték, tisztaság, igazság, szilárdság, átláthatóság” – ezek a gondolatok formálták a SOLIDUS-díjat olyanra, amilyen lett – mondta még évekkel ezelőtt Domokos László, az ÁSZ akkori elnöke arról a díjról, amelyet azon személyek kaphatják elismerésként, akik kimagasló, példaértékű teljesítményükkel hozzájárultak az Állami Számvevőszék jogállami és társadalmi súlyának, szakmai tekintélyének kialakításához, részt vettek az intézmény szervezetének megújításában, a nemzetközi kapcsolatok építésében, továbbá kiemelkedő pénzügyi ellenőrzési tevékenységükkel hozzájárultak a közpénzek hatékonyabb felhasználásához.

Idén ezek a személyek Handó Tünde, az OBH elnöke és Makkai Mária, az ÁSZ felügyeleti vezetője voltak.
Az MTI híradása szerint Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal, a bíróságok központi igazgatását ellátó szervezet vezetőjeként jelentősen hozzájárult az integritás kultúrájának magyarországi elterjesztéséhez és megerősítéséhez. Makkai Mária, az ÁSZ felügyeleti vezetője az elmúlt közel három évtizedben az államháztartás számos területén felügyelt és irányított sikeres számvevőszéki ellenőrzéseket, az ÁSZ módszertani munkacsoportjának vezetőjeként kiemelt figyelmet fordít a módszertani fejlesztésre – közölte az Állami Számvevőszék.
A Solidus-díjat idén harmadik alkalommal adták át, 2016-ban Josef Moser, osztrák számvevőszéki elnök és INTOSAI főtitkár, valamint Pulay Gyula, az ÁSZ igazgatója, 2017-ben pedig Helena Abreu Lopes, a portugál számvevőszék bírája és Horváth Margit, az ÁSZ felügyeleti vezetője kapta meg.
Pár nappal ezelőtt írtuk meg, hogy interjút készített a Budapest Beacon egy jelenleg is aktív bíróval, aki csak névtelenséget kérve, a hangja eltorzítása mellett vállalta a beszélgetést és aki szerint Handó Tünde egy bírói talárba öltözött politikus. - A véleményem az, hogy Magyarországon nem az az elvárás, hogy valaki jó bíró legyen, hanem hogy megbízható legyen. Ami most látszik a közigazgatás átszervezésén az ezt a tételt erősíti meg. Alávetettségen alapuló döntéshozatal van.