Rádiós filmhős

Könnyű lenne azt mondani: maga az élet is igazodik az erős alkotói, ám egyesek által életidegennek gondolt koncepcióhoz. De ha végül a dolgok közepébe talál egy tévesnek vélt vízió, akkor az talán mégis helyes volt.

Gábor Éva csak mosolygott, amikor az első castingon azt hallotta: a magafajta túlsúlyos ember a bánat két lábon járó megtestesülése. Saját súlycsoportjában addig csak vidámsággal találkozott. Kerekdedsége betegségből ered, amely tényt mindig is bölcs derűvel nyugtázta.

De lehet, hogy nem is volt annyira bölcs. A Pál Adriennben megformált ápolónőszerepe után heteket töltött depresszióközeli állapotban, de legalábbis hálóingben. Végül négyéves kislánya fogta kézen: „Anya, elég ebből, irány a játszótér!” Visszatalált alapkaraktere végtelen derűjéhez. Ami nem cáfolja az alkotói koncepciót, talán csak annyit jelez: a művészet éppoly bonyolult, mint maga az élet. S a honi filmkészítés bizonyos sajátosságai erős hatással vannak a hírolvasókból lett filmhősökre.

Gábor Éva mezőtúri lány, aki szülői ráhatásra jogi pályára készült, de a Debreceni Egyetem agrármérnöki karára került – a színművészeti helyett. Pedig az utóbbit is bírta volna: már az óvodában mesékkel szórakoztatta társait, és később sem csupán fuvolatanárként – zeneiskolai képzésének köszönhette a lehetőséget – szerzett zsebpénzt, hanem esküvői versmondással is.

Persze az egyetemen is érdekelte a szereplés minden formája. Nemcsak az agrárnapokra összeállt színjátszó körben, de akkor is, amikor rádiót hallgatott. Debreceni évei alatt beszédhibás hírolvasó hallatán telefonált be a helyi stúdióba: ezt ő jobban tudná, ha engednék. Engedték. Így került át aztán hamarosan a Budapesti Kommunikációs Főiskolára. Majd újabb rádióállomások következtek. Volt, ahonnan azért jött el, mert állítólagos „pacifista” elképzelések okán igyekeztek manipulálni a híreket. Gábor Évának nemcsak derűje az alapállapot, hanem igazságérzete is. És ez sem a túlsúly makacs kompenzálása.

Az első casting

Éva már a középiskolában sem volt nádszálalkatú. Ám emlékei szerint aktivitása, tinédzserkori életformája az amerikai filmek pomponlányaiéval volt pariban. Benne volt mindenben: diákújság, diákrádió, diákönkormányzat, diáktáborok. Meg egyebek, de a mama miatt azt itt most ne.

Édesanyja egyébként az egészségügyben dolgozik. Édesapja kézilabdaedző és a mezőtúri fürdő vezetője. Lányuk nevetve idézi a Tanú egyik jelenetét: „Mihez ért maga, Pelikán elvtárs?” „Semmihez.” „Akkor jó lesz fürdővezetőnek.” Le lehet írni, a papának is van humora. Éva különben játszott is édesapja kézilabdacsapatában, majd a nehézatlétikára váltott. Diszkoszvetésben lett megyei, területi bajnok, országos harmadik.

Médiatanulmányait meg a különféle csatornaváltásokat követően került hírolvasónak a Klubrádióhoz. Ott javasolta neki az internetes szerkesztő: castingot hirdetnek a neten, Kocsis Ágnes keres túlsúlyos főszereplőt tervezett filmjéhez, tegyen egy próbát Éva. A hirdetésben az is szerepelt: színészi gyakorlat nem szükséges.

Derűsen és kíváncsian ment az első meghallgatásra. De megdöbbent, hogy már ott milyen mélyen belesétáltak privát életébe, a lelkébe. Mégis izgatta a dolog. Mondja: kalandortípus. Ám nem társtalan. Férje végtelenül nyugodt alkat. A világhálón szövődött a kapcsolatuk, virtuális kártyaparti közben. A férj, amikor az első castingra vitte feleségét, azt mondta: „A végén filmsztár lesz belőled.”

Két évvel később, azaz idén a cannes-i díszbemutatón annyit jegyzett meg Gábor Éva párja: „Mondtam, ugye?” Négyéves lánya pedig azzal bocsátotta útjára mamáját: öltözzön fel szépen, és amikor tapsolnak, hajoljon meg. Amikor Éva a moszkvai fesztiválon a legjobb színésznek járó díjat átvette, férje csak mosolygott. Sok mindenen túl voltak már addigra.

Amúgy a film finanszírozása kapcsán adódtak nehézségek. Éva négy hónapig várt a forgatás kezdetére. Közben „kényszerszabadságon” volt, fizetést nem kapott. Nem látta a forgatókönyvet sem, néhány intim jelenet akarata ellenére került a sztoriba. Heteket töltött távol a családjától, gázsija végül feleannyi lett, mint a hivatásos színészeké. Azért barátságok is születtek sminkesekkel, fodrászokkal, más stábtagokkal. De hallotta azt is:
a szeretet csak látszat, fizetett színjáték, hogy elhiggye önnön fontosságát. Persze lehet, ez is csak az instrukció része volt.

Kaviár, pezsgő

Éva azt mondja: tanult színészeknek szakmai eszköztáruk van. A magafajta viszont csak önmagából építkezhet. Az ápolónő, Piroska szerepe – Pál Adrienn az egyik idős beteg neve – szembesítette azzal, mennyi réteget rejt az a derűs, kerek egész, amilyennek önmagát látta. Azzal, hogy egy széles mosoly lepelként is szolgálhat. Mit takar? Például egy mintafamíliának látszó család ki nem beszélt problémáit, kihagyott színművészeti felvételit, trágyalében abszolvált agrárgyakorlatot, Kanadába távozott exvőlegényt, a honi hétköznapok milliónyi egzisztenciális félelmét. Meg bizonyára mindazt, amit egy igazságérzetével gyakran ellentmondásba kerülő ország polgárai megtapasztalnak. Vagy éppen próbálnak nem észrevenni.

Éva gyakorlatilag ízekre szedte magát a kamera előtt. Tény az is: amikor lelkének egy-egy rétege nehezebben vált el egymástól, akkor besegítettek neki. Volt, hogy vésővel. De az igazsághoz az is hozzátartozik: a filmkészítés egészen más, mint a pszichiáter díványa.

Mindenesetre az újra összerakott rétegekből két ember épült újra. A filmbéli és a valódi.

A forgatás és a hálóingben töltött hónapok után már rendben van. Derűjéhez hozzátesz a Pál Adrienn sikere is. A film az idei cannes-i fesztiválon elnyerte a Fipresci, a világ filmkritikusait tömörítő szervezet díját. Majd utaztak Szarajevóba, most pedig Moszkvába. Az orosz fővárosban édesapja tartott neki idegenvezetést – mobilon. Aztán a díjkiosztón átvette a legjobb színésznek járó díjat Michael Rowe ausztráliai–mexikói filmrendezőtől, aki a zsűri nevében hangsúlyozta: egyhangúlag döntöttek. Ott volt közöttük Kira Muratova világhírű orosz filmrendezőnő is, aki hosszan szorongatta Gábor Éva kezét.

Szóval jó dolog a fesztivál, bár kicsit sokba van. Mindenki várja itthon a szuvenírt, Moszkvából kaviárt, pezsgőt. Anyagilag már kész mínusz az egész. Mindegy, nem az számít.

Beszívta a mese

Tény az is: Gábor Éva Cannes-ban látta először a filmet. Az első öt percben elszörnyedt saját méretei láttán. Aztán „beszívta” a mese. Könnyezett, nevetett Piroska kalandjain. Szurkolt neki. Piroska a film végére esélyt kap, hogy megtalálja a harmóniát. A történet lényegében azt az utat mutatja be: miként lesz képes önmagával szembenézni egy ember. A nemzetközi siker azt jelzi: fontos téma bárhol a világon.

Éva azt mondja: ha a film hazai bemutatója után újabb ajánlatot kapna, nem mondana nemet. Például kipróbálná, milyen nyáron forgatni, nemcsak csikorgó hidegben. Itthon persze nem várható nagy hírverés a premier körül. Nincs rá keret. A Pál Adrienn csak a nemzetközi fesztiválokon magyar film. A pár százaléknyi külföldi befektetés miatt – holland hangmérnök dolgozott benne, francia pénzből – nem jogosult a magyar alkotásoknak hazájukban járó marketingfelhajtásra. De csak beülnek rá.

És akkor ennyit erről. Hiszen holnap óvoda, meló.